Az együttérzés egy bennünk lévő „lágy pont” érzetén alapul. Olyan, mintha lenne a testünkön egy seb, amely nagyon fájdalmas – olyan fájdalmas, hogy nem szeretnénk megdörzsölni vagy megvakarni. Fürdés közben nem akarjuk nagyon beszappanozni, mert fáj. Egy sebes pont vagy lágy pont, amely érintése fájdalmas. Ez a fájó pont a testünkön egy hasonlat az együttérzésre. Miért?
Azért, mert még az életünkben adódó mérhetetlen erőszak, érzéketlenség vagy tunyaság közepette is, mindig van egy lágy pontunk, egy pontunk amelyet művelhetünk – de legalábbis nem bántunk.
Minden embernek van egy ilyen alapvető sebes pontja, sőt még az állatoknak is. Lehetünk őrültek, ostobák, erőszakosak, önimádók vagy bármi mások, akkor is ott van bennünk az a sebes pont. Egy nyílt seb, ami talán egy találóbb hasonlat, mindig ott van. Ez a nyílt seb általában nagyon kellemetlen és kényelmetlen. Nem szeretjük. Mi szeretnénk kemények lenni. Szeretnénk harcolni, erősnek lenni, hogy ne kelljen semelyik oldalunkat megvédenünk. Szeretnénk megtámadni az ellenséget ott, helyben, fél kézzel. És remélhetőleg, ha valaki visszaüt, nem találja el a fájó pontunkat, a sebet, amely ott van bennünk. Elménk alapvető alkotóelemei szenvedélyen és együttérzésen alapulnak egyidejűleg. De lehetünk bármilyen zavarosak, bármilyen világraszóló szörnyetegek, mindig ott van bennünk az a nyílt seb, az a fájdalmas pont.
Legalább valahol elérhetők vagyunk
Néha az emberek a fájdalmas pontot, a nyílt sebet „vallásos meggyőződésnek” vagy „misztikus tapasztalásnak” fordítják. De hagyjuk ezt. Nincs annak semmi köze a vallásokhoz, sőt egyáltalán semmi máshoz sem. Az csak egy nyílt seb, egy egyszerű nyílt seb. Ez nagyon jól van így – legalább valahol elérhetők vagyunk. Nem mindig borít bennünket páncél mindenhol.
Van egy sebezhető pontunk, egy nyílt seb van rajtunk. Micsoda megkönnyebbülés! Hála a földnek! Hála annak a bizonyos fájó pontnak, még ha világraszóló szörnyetegek vagyunk – Mussolini, Sztálin, Mao Ce Tung vagy Hitler – akkor is szerelembe tudunk esni. Értékelni tudjuk a szépséget, a művészetet, a költészetet, a zenét.
A többi részünket teljesen beboríthatják páncélunk öntöttvas lemezei, ám mindig lesz bennünk egy fájdalmas pont, ami csodálatos.
Azt a fájdalmas pontot hívják az együttérzés csírájának, az együttérzés lehetőségének. Legalább van valami nyílás, valami ellentmondásosság a létállapotunkban, ami engedi alapvető józanságunkat átragyogni. Józanságunk szintje lehet nagyon kezdetleges.
A fájó pontunk, a gyöngénk, lehet pusztán a lecsó vagy a pörkölt szeretete. De az is épp elég jó. Van valami nyitottságunk. Nincs jelentősége, mit szeretünk, amíg a nyílt sebünk megvan. Azon át tudnak a kórokozók behatolni, átitatni, és birtokba venni bennünket, és befolyásolni szervezetünket. És pontosan ez a módja annak, ahogy az együttérzés szelleme feltehetően létrejön.
A szeretet élő lángja
Ez azonban még nem minden, van egy belső seb is, amit megvilágosult természetnek hívnak.
A megvilágosult természet olyan, mint egy szív, amelyet apróra vagdalt és zúzott a bölcsesség és az együttérzés. Amikor a külső seb a belső sebbel kezd összeérni és együtt dolgozni, kezdjük észrevenni, hogy egész lényünk egyetlen teljes fájdalmas pont, amit úgy hívnak, hogy „a felébredt harcos láza”. Ez a sebezhetőség az együttérzés. Többé valóban nem áll módunkban megvédeni magunkat. Egyetlen óriási, világraszóló seb minden – egy belső seb és egy külső seb egyidejűleg. Mindkettő érzékeny hidegre, melegre és a légtér apró zavaraira, amelyek mind kezdenek hatni ránk kívül és belül. Ez a szeretet élő lángja, ha úgy akarod hívni. Legyünk azonban nagyon óvatosak azzal, hogy mit mondunk a szeretetről. Mi a szeretet? Ismerjük a szeretetet? Egy elég homályos szó. Ez esetben nem is hívjuk szeretetnek. A nemi érés előtt senkinek se lehet fogalma a nemi életről, vagy a szerelmi ügyekről. Ugyanígy, mivel még nem törtünk át, hogy megismerjük miről szól a lágy pontunk, nem beszélhetünk szeretetről, csak szenvedélyről.
Egy vágás van a bőrünkön, egy seb. Ez egy nagyon durva bánásmód, bizonyos értelemben, azonban másfelől nagyon is gyengéd. Az indíték gyengéd, ám a gyakorlat nagyon durva. Egyesítve az indítékot a gyakorlattal, egyszerre vagy kitéve durvaságnak és gyengédségnek. Ettől vagy az ébredés hőse. Át kell esned ezen a folyamaton. Bele kell ugranod a keverőbe. Mindenképp meg kell tenned. Csak ugorj a keverőbe, és dolgozz vele. Akkor majd egyszer csak érezni fogod, hogy úszol a keverőben. Még egy kicsit élvezheted is talán, miután átestél a megdolgozás műveletén. Tehát a tudat természetének valódi megismerése csak az együttérzésből fakad. Más szóval, puszta érvelés, vagy tudományos következtetés nem vezet el hozzá.