Volt egy országnak egy fővárosa, melyben se a nap, se a hold, se a csillagok nem sütöttek. A király kihirdette, hogy a melyik fel tudja hozni a napot, a holdat és a csillagokat, azt fizet, a mit kíván. Későre talált olyan embert a király, és végre mégis egy özvegy asszonynak volt három fia, s azok ajánlkoztak. A legküsebbiket hítták Szépmezőszárnyának. Tizenhat éves volt és nagyon kemény legény. Az azt mondta, hogy majd fel fogja hozni. Elmentek a királyhoz, s a király adott hármuknak három lovat s pénzt az útra. Szépmezőszárnya még kért egy mázsa aranyat a királytól és szekeret, hogy azon hozzák. Hogy elindultak, a várkapuhoz értek. A vár kapusát hítták Ország kovácsának. Idős ember volt, és nagyon erős ember. A még csendesítette Szépmezőszárnyát, hogy ne veszítse el fiatalságát ilyen korán, de ő nem hajtott arra. Azt mondja:
– Itt van ez az arany. A király parancsára addig főzze, míg én visszajövök.
Aval elindultak, mentek három éjjel és három nap. A harmadik nap estéjén elértek egy hidat. A hídon mikor menni akartak keresztül, Szépmezőszárnyának a lova megbotlott.
– Hallod, – azt mondja Szépmezőszárnya a bátyjainak – tovább nem megyünk! S leszállottak, tüzet csináltak és lefeküdtek. Tíz órakor Szépmezőszárnya felébredt és kiment a hídra sétálni. A hétfejű sárkány, melyik a csillagokat hordozta, a híd alatt nyergelte a lovát. Felült
a nyeregbe, alig ment nehányat, megbotlott a lova.
– Hí, kutya igya a véredet! Vaj tám érzed Szépmezőszárnyának a szagát?
– Vaj érzed, vaj nem, de itt vagyok! – rikójtotta Szépmezőszárnya a hídról.
Aval feljött a sárkány, kérdette Szépmezőszárnyát:
– Hogy küzsdjünk, karddal-é vaj küzsdéssel?
Azt mondja Szépmezőszárnya:
– Derékból, mert szerencsésebb!
Küzsdeni kezdnek. Béütötte Szépmezőszárnyát térdig a földbe. Szépmezőszárnya kiszökött, léütötte a sárkányt egész nyakig. Aval levágta a hétfejűt s a lovát odavezette a tűzhöz. A bátyjai erről semmit se tudtak, úgy el voltak aluva. Mikor odavezette a lovat, s felköltötte, megijettek, hogy miféle lovat hozott az öccsük oda. A ló olyan szép volt, hogy a bátyjai nem láttak olyant soha. Mind a csillagok, úgy ragyogott. Kérdezték, hogy honnan fogta. Azt mondta, itt a hídon egy egész lóserget űztek keresztül, onnan fogta. Hogy a sárkányt elpusztította Szépmezőszárnya, hát a csillagok mindjárt a városba bésütöttek. A király mindjárt egy zenét küldött ki és várta Szépmezőszárnyát örömbe. Azzal ott maradtak reggelig. Reggel elindultak estig, akkor még elértek egy hidat. A hídon mikor mentek keresztül, Szépmezőszárnyának a lova megint megbotlott.
– Halt! – azt mondja a bátyjainak – tovább nem megyünk, mert nem szerencsés.
Visszatértek onnan és. Tüzet csináltak, a lovakat kikötötték, zabot adtak, lefeküdtek. Tizenegy órakor felébredt Szépmezőszárnya, kiment a hídra sétálni. A híd alatt nyergelte a kilenczfejű sárkány a lovát, melyik a holdat hordozta. Felül a nyeregbe, a ló alig lépett hármat, megbotlott.
– Hí, kutya igya véredet! Tám érzed Szépmezőszárnyának a szagát?
– Érzi, nem érzi, de itt vagyok! Hogy küzsdjünk, derékból-é, vaj karddal?
– Derékból, mert szerencsésebb – szólt a sárkány.
Küzdeni kezdtek. A sárkány béütötte Szépmezőszárnyát térdig a földbe. Szépmezőszárnya kiugrott, és béütötte ő és a sárkányt, Akkor kiugrott megint a sárkány, és béütötte Szépmezőszárnyát a földbe. Szépmezőszárnya kiugrott, megmérgelődött és béütötte egész nyakig a kilenczfejűt. Levágta mind a kilencz fejét, s hogy levágta, a hold minyá felsütött, és sütött a városba. A király a zenét megint kiküldte, várta Szépmezőszárnyát. De Szépmezőszárnya a lovát odavezette a tűzhöz, felköltötte a bátyjait. A bátyjai elijedtek, olyan szép ló volt, mind a hold éppen. Kérdezték honnan hozta. A hídon egy serget keresztül űztek, s onnan fogta, azt mondta. Reggel megint elindultak. Mentek egész estig, este megint elértek egy hidat. A hídon megint megbotlott Szépmezőszárnyának a lova lába.
– Halt! – azt mondja bátyjainak – tovább nem megyünk, nem szerencsés.
Visszatértek, tüzet tettek, a lovakat megkötötték és ennik adtak. Tizenkét órakor megint felébredt és kiment a hídra Szépmezőszárnya. A híd alatt a tizenkétfejű sárkány nyergelte a lovát. Felül a nyeregbe, elig lépik a lába hármat, megbotlott.
– Hí, kutya igya a véredet. Talám érzed Szépmezőszárnyának a szagát?
– Vaj érzi, vaj nem, de itt vagyok!
– Hogy küzsdjünk, dérékba vagy karddal?
– Dérékba, mert szerencsésebb.
Küzsdöttek egy darabig, de nem tudták egymást sérteni, mert egyik oan erős volt, mind a más.
Azt mondja a sárkány:
– Látom, hogy nem tudunk semmire menni. Legyen belölled egy fakerek (így), és belöllem egy vaskerek. Te menj ki erre és én erre a hegyre, és ereszkedjünk éssze, és a miiké (melyiké) ésszetörik, a legyen a vesztes.
Azt mondja Szépmezőszárnya:
– Nem bánom, legyen belöllem egy oan fakerek, hogy félig menjen a földbe, belölled egy oan vaskerek, hogy menjen föld színén.
Úgy és lett. Kecskebucskát vetettek, és lett két kerek a kettő; egyikből fakerek, a másból vaskerek. Béereszkedtek, de a fakerek roppant erős volt, bément a földbe, s a vaskerek ésszetört. Akkor a sárkány nem egyezett abba belé, és:
– Úgy nem jó. Legyen belölled egy fehér langocska (így), belöllem egy kék. Melyik összégeti a másikat, a legyen a nyertes. Aval két langocska lett a kettőből. Kezdték egymást égetni, de addig küzsdöttek, hogy a nap már fel kellett volna jőjön, fel volt annyira a hajnal virradva. Ményén el három feteke holló felettük, és meglátja a sárkány. Azt mondja nekik:
– Menjetek s hozzatok szájatokban egy kis vizet s öntsétek a fehér langocskára. Egy nagy dögöt teremtek nektek.
Szépmezőszárnya azt mondja:
– Menjetek el bátyáimhoz. Mondjátok nekik keljenek fel, hozzanak a kalapjukban vizet, mert három királyi loat adok nektek.
Azzal el és mentek a hollók, fel és költötték a bátyjait. Vizet vittek és a kék langra öntötték, a ki elaludt, s akkor Szépmezőszárnya összeégette a sárkányt. Aval a nap és minyát bésütött a városba s a király megint a zenét kiküldte Szépmezőszárnya elé. Aval elvette ennek és a lovát Szépmezőszárnya s felültek hárman a három sárkánynak a lovára, úgy mentek tovább. A három ló, a kikkel elindultak hazulról, a ment utánuk. Hogy elindultak, minyát a három feteke holló kezdett gágogni. Szépmezőszárnya minyá megállott, bátyjaival megüttette a három lovat, a melyikkel elindultak, s otthatta a hollóknak. Aval ment tovább, s elértek egy nagy erdőbe. Az erdőben egy alkalmas hely volt, megállottak, a lovakat kikötötték. Szépmezőszárnya, volt egy gyalogút, s elment azon. Nem ment soká, csakhamar elért egy nagy kőbe rakott várat. Odaményén, gondolkozik, hogy hogy menjen bé a várba. Kecskebucsát vetétt, s lett belölle egy darázs. A kócslikon bébújt, de mikor bébújt, elijedétt, mert ott volt a sárkányoknak a felesége és az anyósa, mind a három. A sárkányoknak a feleségük már megtudták, hogy a férjüket elpusztította Szépmezőszárnya. Felköltötték akkor az öreg sárkánykotát. A mosdó vizet kért, azzal azt mondja a nagyobbiknak, hogy:
– Buszut kell álljunk! Nem lehet, hogy elhagyjuk, mert elpusztította mind a három fiamat!
A nagyobbikat elküldte azon az úton, a melyiken már tudta, hogy elmenjen Szépmezőszárnya a város felé, és azt mondta, hogy legyen egy körtefa belölle. Legyen egy nagy éhség, hogy az ember majd étlen haljon meg, s a ki abból a gyümölcsből eszik, haljon meg. Azt mondja a másiknak, mind azon az úton menjen tovább, legyen belölle egy szép vízforrás, s a ki abból a vízből iszik, hogy haljon meg. A harmadiknak mondja, hogy menjen mind azon az úton tovább, és legyen belölle egy nagy híd, és tűz égesse össze. Aval elindultak, mentek, merre menjenek. Elindultak, és ezalatt Szépmezőszárnya és elindult a lovakhoz, a bátyjaihoz. Ő kecskebucsát vetett és megint ember lett belölle. Felültek a lovakra és elindultak. Hogy elindultak, oan éhség csapta meg, hogy majdnem étlen haltak. Meglátnak egyszer egy körtefát, sietnek arra felé, egyenek a körtéből. Szépmezőszárnya megszorította a lovát, megkerülte bátyjait és kardját belévágta a fába. Az ésszerogyott, vérré változott. Kérdezte a bátyjait, még éhesek. Azt mondják: nem. Akkor mennek előre. Megindultak, nem mentek messzire, akkor úgy megszomjaztak, hogy elig voltak. Meglátnak egy
forrást, igyanak belölle, verjék el a szomjuságot. Szépmezőszárnya akkor és megsarkantyúzta a lovát, megkerülte a bátyjait, a kardját belévágta a forrásba, és a vérré vált. Kérdi a bátyjait:
– Ihatnának, vaj nem?
– Nem – azt mondják.
– No, akkor ménünk elé.
Megindultak, egyszer oan hideg csapta meg, hogy elig tudtak a loon ülni. Meglátnak egy tüzet, sietnek oda, hogy melegítsék meg magokat. Szépmezőszárnya akkor és megkerülte, a kardját belevágta a tűzbe, és a tűz akkor és összeomlott, vérré vált. Elpusztította mind a három sárkánynak a feleségét. S a sárkánynak az anyjuk jött utánuk és meglátta, hogy elpusztította a fiainak a feleségét és. Még inkább megdühösödött. Úgy ment utánuk, hogy szájából két ölnyire jött ki a lang. Egyszer azt mondja Szépmezőszárnyának a lova:
– Nézz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj onnan hátul.
Visszanéz, látja, hogy jő a sárkány utánuk.
– Minyát levészén, lovam, a hátadról.
– Nem baj. Van egy vakaród, vesd le.
Levetette a vakarót és olyan kősziklás erdő lett, hogy míg a sárkánykota át tudott jőni, ők messze mentek. Egyszer megint azt mondja a ló:
– Nézz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj hátul.
Azt mondja Szépmezőszárnya:
– Jő a sárkány, minyát levészén megint a hátadról.
– Nem baj, semmi. Van egy keféd, vesd le.
Levetette a kefét, abból olyan sűrű cserefa erdő lett, hogy a sárkánynak ki kellett tépni. Míg
kitépte az erdőt, és utat csált magának, addig ő messze elhaladott.
Egyszer megint azt mondja a ló:
– Nézz vissza gazdám, mert valami rossz szél fúj hátul.
Vissza néz, mondja:
– Jő a sárkány, mindjárt leveszen a hátadról.
– Nem baj, semmi. Van egy zsebruvád (zsebkendőd), vesd le.
Levetétte, abból egy oan jég lett, befogyott a folyó. Ha a sárkány réalépett, minyát esétt el. Le kellett jőön, hogy megpatkolja magát. Míg patkót csinált, megpatkolta magát, és keresztül tudott jőni, addig messze mentek megint. Mikor majd a városhoz értek, – már a zene künn volt, a város széjin várta Szépmezőszárnyát – visszanéz Szépmezőszárnya, látja, hogy jő a sárkány dühösen. Aval megszorította a lovát és vágtában rikójtotta Ország kovácsának:
– Nyisd ki Ország kovácsa a kaput, mert jövök!
A kaput kinyitotta Ország kovácsa, és leszökött a lováról Szépmezőszárnya, s a kaput betette. A kaput elig tette bé, már ott volt a sárkány. A kapu hogy kemény volt, nem tudta béütni, hát a kapu alatt likat ásott, a fejét bédugta, hogy emelje fel a kaput. Akkor Szépmezőszárnya a bátyjaival elment az aranyhoz. Az, míg elmentek mind főtt. A forró aranyat réaöntötték a sárkány fejére, a fejét mind összeégette. Elpusztult már a sárkánynak az anyja és, az egész nemzetség. Az a zene békisérte Szépmezőszárnyáékat a királyi palotába. A király örömében, hogy felhozta a napot s a holdat s a csillagokat, szép vendégséget, mulatságot csált. Megjándékozta annyi kincscsel, hogy holtig legyen miből éljenek. Máig és élnek, ha meg nem haltak.