Abban, hogy miként válhatunk bölcsebb és szeretetteljesebb, megvilágosult emberekké, nagyon fontos szerepe van annak, hogy magyarok vagyunk, magyarul tanulunk, magyarul tudjuk a Belső Ösvényt ténylegesen, mélységében megérteni. Ha nincsen magyar szavunk valamire, az csak a fejben marad meg, a szívben nem. Mondhatjuk a szüleinknek például, hogy fater és mutter. Ha azonban nem tudjuk kimondani azt, hogy édesapám, édesanyám, akkor nem lesz semmilyen kapcsolatunk velük, akkor fater lesz, meg mutter. Ahhoz, hogy tényleges belső fejlődés és gazdagodás induljon el bennünk, a magyar nyelvre szükségünk van. A nyelv azonban csak egy része a magyar kultúrának – ott vannak még a meséink, a dalaink, a táncaink, ott van a népművészetünk, ott van az egész magyar gondolkodásmódunk, és még sorolhatnánk. Ennek segítségével vagyunk képesek továbblépni.

Torgaji magyar család – Kazahsztán (Benkő István fotója)

Elterjedt sajnos a világon és már itt Magyarországon is, hogy azért szeretjük a buddhizmust, mert kozmopolita, liberális kozmopolita dolog, nincs szó hazáról, ne ragaszkodjunk olyan „elavult” dolgokhoz, mint a haza, a család. Azonban, ha megkérdezünk erről egy tibetit, egy koreait, egy japánt, vagy egy mongolt, nem fogja érteni, miről beszélünk. Az eurázsiai népek számára – beleértve a buddhistákat is – a családi, népi hovatartozás, és ezzel az ősök tisztelete első helyen áll. És természetszerűleg úgy fogalmaznak: „én, mint tibeti, buddhista vagyok”.

Amikor például a Dalai Láma Őszentségétől, vagy más nagy mestertől megkérdezik, mit akar az életében elérni, így válaszolnak: „Én, mint tibeti, azt látom legfontosabbnak, hogy a tibeti hagyományt, a tibeti kultúrát fönntartsam és hozzáférhetővé tegyem az értékeit mások számára, mert úgy érzem, nekünk tibetieknek nagyon gazdag és értékes kultúránk van”.

Azonban, ha ma megkérdezünk egy magyart a saját kultúránkat illetően, valószínűleg ez lenne az a válasz, amit legutolsóként hallanánk. Anélkül azonban, hogy a saját magyar kultúránkat páratlanul gazdagnak tartanánk, és értékeit nagyra becsülnénk, nincs belső fejlődés. A belső fejlődést nem lehet imitálni. Nem lehet eljátszani, hogy én megvilágosult vagyok, a megvilágosultak szabadok, nincs nemzet, nincs család, nincs semmi, a megvilágosult a levegőben lóg, és ott jól érzi magát. Buddha, a Megvilágosodott Szkíta Bölcs minden nap imádkozott a családjáért, és egész népét a szabadulás útjára vezette. Édesanyját – aki a szülés után röviddel eltávozott – felkereste újraszületésének helyén, egy nem megvilágosult istenbirodalomban azért, hogy útmutatást adjon neki, és megszabadítsa a lét köréből.

A megvilágosult mesterek tisztelik saját kultúrájukat, ám nem a kultúrát magát akarják más kultúrák hordozóinak átadni, hanem annak valódi értékeit.

„Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és ezek szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait… Minden nép ragaszkodik saját műveltségéhez, és abban érzi jól magát… Ez természetes, hiszen műveltségünk az azonosságunk, az énünk része. A vallással is így vagyunk. Tehát mindenki azt kövesse, arra támaszkodjon, ami iránt bizalma van.” – Láma Ngawang Rinpocse

A hun múzeum – Hohhot, Belső-Mongólia