– Hol jár most az eszem?
Magyar mese
HOL VOLT, HOL NEM VOLT, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember elment egyszer az erdőbe fáért. Amint a száraz ágakat szedegetné, felvesz az ágakkal egy kígyófiút. Meg akarja ölni, de a kígyófiú megszólal, s azt mondja neki:
– Ne ölj meg, te szegény ember, mert egész életedre boldoggá teszlek, ha meghagyod az életemet.
– Ugyan, mit beszélsz, te kígyófiú – mondá a szegény ember –, nem vagyok én olyan bugyuta, hogy higgyek a te ígéretednek.
– Már bizony csak higgy nekem szegény ember, s nem bánod meg. Nesze, adok neked egy acélgyűrűt, húzd fel az ujjadra, s ha valami kívánságod lesz az életben, csak fordítsd meg az ujjadon ezt a gyűrűt, én mindjárt ott termek, s teljesítem a kívánságodat.
– Isten neki – gondolá a szegény ember –, ha nem használ, nem is árt.
Elfogadá a gyűrűt, felhúzá az ujjára, s azzal elment haza. Még jóformán meg sem állapodott otthon, megfordítja az ujján a gyűrűt, s hát ott terem a kicsi kígyó.
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom – mondja a szegény ember –, hogy holnap reggelre nekem olyan palotát teremts ide, amilyen még a török császárnak sincs.
– Meglesz, édes gazdám – mondá a kicsi kígyó, s csak eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. No, lefekszik este a szegény ember, alszik, mint a bunda. Hát mikor reggel felébredt, szeme-szája tátva maradt, olyan fényes palota kerekedett a rongyos házikója helyébe. Olyan volt ez, amilyent emberi szem még nem látott e világi életben! Csupa színarany volt körülötte minden, de minden. Még az asztal is arany volt, s annak a közepén akkora tál színaranyból, mint egy taligakerék.
– No – mondja magában a szegény ember –, mégsem csala meg az a kicsi kígyó. Ejnye, de okosan tettem, hogy meghagytam az életét. Ismét fordít egyet a gyűrűn, s a kicsi kígyó abban a percben ott termett.
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom, hogy hozd el nekem feleségül a Fekete király leányát.
– Meglesz, édes gazdám! Hát Krisztus úgy segéljen, másnap reggel csakugyan ott volt vele egy szobában a fekete(mint fent?) király leánya. De aztán halljátok, olyan gyönyörűséges szép leány volt ez, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Hej, boldog volt a szegény ember, úgy élt, mint egy császár. Mindent kapott, amit szeme-szája kívánt, csak egyet kellett csavarintania azon az acélgyűrűn, ott termett a kicsi kígyó, meghozott mindent. Sok-sok idő járt le, mikor a szegény ember kimozdult egyszer abból a gyönyörű palotából. Elment hazulról, s otthon felejtette a gyűrűt. Éppen a palota előtt megy el egy vén ószeres, s torkaszakadtából kiabálja:
– Gyűrűt vegyenek! Gyűrűt! Kitekint az asszony, behívja, s a boldogtalan odaadja az acélgyűrűt egy aranygyűrűért, még rá is fizet. De hogy, hogy nem, az ószeres tudta az acélgyűrű titkát, s amint kikerült az utcára, mindjárt fordított egyet rajta. Abban a pillanatban ott termett a kicsi kígyó. Kérdi:
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom, hogy ezt a palotát vedd fel asszonyostul, mindenestül, s vidd el az Óperenciás tenger túlsó partjára.
– Meglesz, édes gazdám!
Hát édes jó Istenem, mire a szegény ember hazavetődött, csak a puszta helye maradt annak a drága, szép, fényes palotának! Aj! elbúsulta magát, s nagy szomorúan világgá indul, hátha valahol megtalálná a palotáját. Ment, mendegélt hegyen-völgyön által, hetedhét ország ellen. Amint az Óperenciás tenger innenső szélére érne, meglát egy kutyát, aki döglőfélben hentergett a tenger partján. Keservesen nyöszörgött, vinnyogott, s szörnyű kauszolással kérte a szegény embert, hogy gyógyítsa meg, ne hagyja ott veszni. A szegény ember mindenféle jó füvet szedegetett, azokkal meggyógyította, s ketten továbbmentek. Hát alig mennek egy jó puskalövésnyire, egy beteg macskát találnak. Ez is kéri a szegény embert, hogy gyógyítsa meg. Jól van, meggyógyítja, s most már hárman mennek tovább. Mennek, mendegélnek a tenger partján, s egyszer csak nagyot kiált a szegény ember.
– Ne, te, né! Az én palotám ott van a túlsó parton. No, ezt jól elköltözteté valaki! Hej! Hej! Uram, Jézus Krisztus, ha valami csudálatos módon keresztüljuthatnék, nem adnám egy csikós kancáért.
Azt mondja a kutya:
– Ne búsulj, te szegény ember! Jót tettél velem, jótétel helyébe jót várj. Átalúszok én a tengeren, s majd kieszelek valamit. A macska is mondja, hogy bizony ő is átmegy a kutyával, ha addig él is, s a szemit bé sem hunyja, míg a palota vissza nem kerekedik a régi helyére. Nem is készülődnek sokáig, hanem a kutya csak nagy hirtelen a tengerbe ugrik, utána a macska, felül a kutya hátára, s úgy úsznak által. De hogy szómat össze ne keverjem, a szegény ember jól szájába rágta a kutyának is, a macskának is, hogy abban a palotában egy acélgyűrűnek kell lenni. Azt mindenképpen kerítsék meg, egyébre ügyet se vessenek. Ha azt a gyűrűt megkapják, csak siessenek vissza, a többi az ő gondja. Átalúsznak, s bémennek a palotába. Hát ott alszik éppen az ószeres, s a gyűrű fel van kötve a szakállára. Hiszen a macskának sem kellett egyéb, odalopózkodik az ágyhoz, szépen leoldja a gyűrűt, s azzal uzsgyi neki, vesd el magad! Kiszaladnak a palotából, belé a tengerbe, s úsznak visszafelé nagy szaporán. De mikor éppen a tenger kellős közepire értek volna – csak hallgassátok meg, hogy mit csinált az a szerencsétlen „macskabéka” macska! –, arra úszik egy hal, a macska utánakap, s a gyűrűt a tengerbe ejti. Hé, fékom teremtette, volt nemulass! A kutya a tengerbe akarta nyuvasztani az oktalan macskát, de addig rimánkodott, hogy mégis megkegyelmezett az életinek. No, már most mit csináljanak? Búcsálódnak szörnyűségesen, nem mertek visszaúszni a gyűrű nélkül. Meg kell azt keríteni, ha a föld fenekéből is. Amint így búcsálódnak, a macska elkap egy halat. Hát ez éppen a halak királyának volt a fia! Könyörög a halacska:
– Ne ölj meg, édes macskám, én a halkirály fia vagyok, nem bánod meg, ha meghagyod az életemet!
Elmennek vele a halak királyához, s elmondák annak, hogy így s így jártak. Ők megkegyelmeztek a fia életének, kerítse meg azt a gyűrűt, mert biztosan valamelyik hal nyelte el. A halak királya mindjárt országgyűlést hívott, s kikérdezett minden halat, hogy nincs-e gyűrű nála, de mindenik csak azt felelte, hogy még a nemzetségének sem volt gyűrűje. Erősen megszomorodik a kutya, de még a macska is, s már éppen indulóban voltak, mikor jelentik, hogy egy hal még oda van. Várnak egy kicsit, hátha annál van a gyűrű. Csakugyan jő is nagy megizzadva egy „sánta” hal, s hát hozza a gyűrűt. Aj, megörvend a kutya, de még a macska is, el akarja kapni a gyűrűt, de a kutya nagyot mordul:
– Hagyd el hé, nem bízom reád többet! Te csak kucorogj a hátamra, én veszem a gyűrűt a számba!
Még „j’egésséget” sem mondottak, úgy elszaladtak. Kiúsznak a partra, s átadják a gyűrűt a szegény embernek. Egyszeribe felhúzza az ujjára, csavarint egyet, s a kicsi kígyó mindjárt ott terem.
– Mit parancsolsz, édes gazdám?
– Azt parancsolom – mondá a szegény ember –, hogy azt a házat vidd vissza a régi helyire, az ószerest pedig felejtsd a túlsó parton.
– Meglesz, édes gazdám! Úgy is lett, ahogy a szegény ember parancsolta. A szép palota visszakerült asszonyostul, mindenestül oda, ahol
legelőször volt, s a szegény ember ismét boldogul élt. A kutyáról s a macskáról sem feledkezett meg: tejbe-vaj-ba fürösztötte, s hasábfával kenegette őket. Az igaz, hogy ezek azótától fogvást haragusznak egymásra, de mégis élnek, ha meg nem haltak.
*****
Ez a mese megmutatja, hogy nem elég a szívünket felébreszteni, hanem a felébredt állapotot meg is kell tudni tartani.
A szegényember kiskígyót talál az erdőben és megkönyörül az életének: Itt az erdő a szemlélődés állapotát, a kiskígyó a tanítót, a könyörület pedig a szív felébresztését jelképezi. A kiskígyótól kapott acélgyűrű a tanítótól kapott ügyes módszert, a szemlélődés gyakorlatát jelenti, amely segítségével a gyakorló eléri a felébredt állapotot, amikor mesénkben az ember felébred az aranypalotában.
A felébredt állapot olyan, mint a „mindentadó kő” – a tanítvány minden vágya teljesül, megkapja a királylányt is, aki a tiszta tudást jelképezi. A felébredt állapot első élménye azonban nem tart örökké. Az ember végül elmegy hazulról, még a gyűrűt is otthon felejti, és minden elvész. Ez azt jelenti, hogy a felébredt tudatállapot időleges megtapasztalása és végleges megvalósítása között különbséget kell tenni. Időleges tapasztalások felléphetnek váratlanul a gyakorlás során, azonban a valódi tartós megvalósulás csak a figyelmesség és az éberség következetes gyakorlásával érhető el.
Mesénkben a haldokló kutya a gyakorló fejletlen figyelmességét, a haldokló macska pedig a találékony éberségét jelképezi, amely ugyancsak fejletlen állapotban van ennél a pontnál. Az, hogy fáradhatatlan munkával füvekkel meggyógyítja a két állatot, a figyelmesség és az éberség kifejlesztését jelenti, amit töretlen szorgalommal és eltökéltséggel gyakorol. Ezek segítségével visszaszerzi a gyűrűt, azonban közben még az is kiderül, hogy visszaszerzésében főleg az éberség, azaz a macska jeleskedik, ám megtartása a figyelmesség, azaz a kutya feladata.
Végül megvalósul a felébredt szív végleges állapota, s a gyakorló a figyelmességről és az éberségről sosem feledkezik meg többé: a kutyát és a macskát ezentúl mindig jól tartja.