AZ ALAPVETŐ JÓSÁGOT másképpen felébredt szívnek is nevezhetjük. A felébredt szív úgy születik meg, hogy hajlandók vagyunk szembenézni saját elménk állapotával. Ez egy hatalmas kihívásnak tűnhet, de szükséges. Meg kell vizsgálnunk magunkat, és feltenni a kérdést:
Hányszor kíséreltünk meg kapcsolatot teremteni a szívünkkel, igazán és teljesen?
Hányszor fordítottuk el a tekintetünket, attól félve, hogy felfedezünk magunkról valami retteneteset? Hányszor mertünk szembenézni magunkkal a tükörben, anélkül, hogy kínosan éreztük volna magunkat? Hányszor próbáltunk elrejtőzködni újságolvasásba, TV nézésbe vagy ábrándozásba? Hányszor vettük fel a kapcsolatot önmagunkkal egész életünkben? A szemlélődés gyakorlata vezet el bennünket az alapvető jóság felfedezéséhez, és azon túl, a valódi szív felébresztéséhez önmagunkban.
Amikor a szemlélődés helyes testtartásában ülünk, egyenes ge rinccel, ellazulva, a szívünk mezítelen. Egész lényünk feltárul, elsősorban önmagunk felé, de mások felé is, ugyanúgy. Azáltal, hogy egyszerűen csak hagyjuk magunkat lenni, ahogy vagyunk, valódi jóérzést fejlesztünk ki magunk felé.
Mikor így felébresztjük szívünket, meglepetésünkre azt találjuk, hogy a szívünk üres, megfoghatatlan. Azt találjuk, hogy üres térbe bámulunk. Mik vagyunk, kik vagyunk, hol a szívünk? Ha valóban keressük, nem fogunk semmi megfogható, szilárd dolgot találni. Természetesen találhatunk valami nagyon is szilárd dolgot, ha valakire neheztelünk, vagy ha szerelmünkkel ki akarunk sajátítani valakit. Ám az nem a felébredt szív.
Ha keressük a felébredt szívünket, nem találunk mást, mint gyengédséget. Egy fájó, lágy érzést, és ha megnyílunk a világ felé, mélységes megindultságot. Ez a megindultság nem abból születik, hogy bántalmaztak vagy megbántottak, vagy abból, hogy nyomorultul érezzük
magunkat. Ez a megindultság feltételnélküli. Azért lép fel, mert a szívünk teljesen védtelen. A legkisebb dolog is érzékenyen érint. Minden élményünk nyers, gyengéd és személyes.