A cselekedetek visszahatnak elkövetőikre, és visszahatásuk minősége a cselekedet minőségétől függ. Az erőszakos cselekedetek elültetik az erőszak magját elménkben, és amikor kedvező feltételek hatására a mag kihajt és gyümölcsöt hoz, a gyümölcs szenvedés lesz. Ugyanígy, a gyengéd cselekedetek visszahatása boldogság lesz.
A cselekedetek minősége az elkövetés mögött rejlő szándéktól függ. Minden jó és rossz cselekedet esetében a szándék, az indíték a legfontosabb tényező, amely meghatározza, hogy a cselekedet jó vagy rossz lesz.
Ha egy fa gyökere gyógyító hatású, a törzs és a levelek is gyógyító hatásúak lesznek. Ha a gyökér mérgező, a törzs és a levelek is mérgezőek lesznek. Gyógyító hatású levelek nem nőhetnek mérgező gyökérből. Ugyanígy ha egy szándék, egy indíték gyűlöletből vagy ragaszkodásból fejlődik ki, és így nem tiszta, a cselekedet amely következik belőle, szintén rossz lesz akármennyire jónak is látszik. Ezzel szemben, ha a szándék tiszta, akkor még
az olyan cselekedetek is, amelyek rossznak tűnnek, végül jók lesznek.
Ahogy egy tanítás mondja:
Ha a gyökér gyógyító, a hajtások is azok,
ha viszont mérgező, vajon nem lesznek-e
a hajtások is azok?
A cselekedetet nem a látszat teszi jóvá vagy rosszá,
és nem is a nagysága,
hanem a jó vagy rossz szándék mögötte.
Olyan a jót cselekvő, mint a gyógynövény:
áldás a benne bízóknak.
A rosszat cselekvő, mint a mérges növény:
veszte a benne bízóknak.
Aki másnak vermet ás – magyar mese
Nem mindig jó, ami jónak látszik
VOLT EGYSZER egy nagyon hitetlen asszony, e. Elment hozzá egy öreg koldus kéregetni, aki a falu szélén lakott. Mikor az öreg koldus odament, az asszony a szomszédjának rosszat kívánt. Az öreg koldus azt mondta:
– Miért kívánod? Hiszen aki másnak vermet ás, maga esik bele.
Azt mondta az asszony magában:
– Majd meglátom én, ki esik bele!
Sütött a koldusnak cipót, mérget tett bele. Mikor máskor odament a koldus, odaadta neki. Az öreg koldus hazavitte a cipót, volt neki sok száraz kenyere, nem kezdte meg a puha cipót, hanem feltette a polcra, és ő azt ette, amelyik szárazabb volt. Ez alatt az idő alatt a hitetlen asszonynak a fia jött haza a katonaságból. Késő éjszaka érkezett a faluba, bement a szélső házba, ahol az öreg koldus lakott. Nagyon el volt fáradva meg éhezve, panaszkodott, hogy elfáradt, meg hogy milyen éhes. Az öreg koldus levette a polcról a puha cipót, odaadta neki. Mindjárt megszegte: alig, hogy néhányat falt belőle, mindjárt rosszul érezte magát. Az öreg koldus ezen megijedt, elszaladt a szomszédokhoz, hogy egy katona bejött hozzá, nagyon éhes volt, ő aztán puha cipóval megkínálta, s az nagyon rosszul lett. De mire a szomszédok összeszaladtak, akkor már beszélni se tudott. Itt aztán a ruhát leszedték róla, akkor látták, hogy az inge elejébe van a neve varrva; látták, hogy a hitetlen asszonynak a fia. Elmentek az asszonyhoz, de mire az asszony odaért, akkorra a fia meghalt. A hitetlen asszony az öreg koldust bejelentette, hogy az talán adott neki valamit, azért halt meg, az öreg koldus pedig azért jelentette be az asszonyt, mert éppen abból a cipóból adott neki, amit tőle kapott. A cipót megvizsgálták, és mérget találtak benne; ezért aztán az asszony örökös rabságba jutott.
Így járt a hitetlen asszony: másnak ásta az árkot, maga esett bele.
*****
A látszólag jó, ám rossz szándékkal elkövetett cselekedet olyan, mint mérgezett kenyeret adni. Amellett, hogy másnak ártunk vele, magunknak is szenvedést okozunk.
Igazság és hamisság – magyar mese
HOL VOLT, HOL NEM VOLT, ezelőtt sok idővel, de éppen a napját nem tudom megmondani, az Igazság jól feltarisznyázva útnak indult, hogy bejárja a világot. Ment, ment hegyen, völgyön, falun, városon keresztül; addig ment, míg előtalálta a Hamisságot.
– Jó napot földi! – köszön az Igazság.
– Hová? Meddig szándékozol? – kérdi tőle.
– Megyek, hogy bejárjam a világot – felel a Hamisság.
– Éppen jó! – mondja az Igazság – mert én is oda indultam; utazzunk hát együtt!
– Legyen! – azt mondja a Hamisság –, de tudod-e, hogy az utazóknak jó egyezségbe kell élni? Osszuk meg hát költségünket, s előbb költsük el a tiédet. Az Igazság a költségeit közre ereszti s együtt elköltötték. Mikor ez elfogyott, a Hamisságét is el kell együtt
költeni; de az azt mondá az Igazságnak:
– Hadd szúrjam ki egyik szemedet, s úgy adok belőle neked is!
Nem volt szegénynek mit tenni, mert erősen meg volt ehülve, kiszúratta egyik szemét, s úgy kapott enni valamit. Azután mikor a Hamisság az Igazságnak enni adott, előbb a másik szemét szúrta ki, azután az egyik karját vágta le, s még aztán a másikat. Mikor mind ezt véle megtette, úgy akart, hogy magától elhagyja. De az Igazság azon rimánkodott, hogy ne hagyja el őt ilyen gyámoltalan, hanem vezesse el legalább a közelebbi város kapujáig, s ott hagyja el, hadd éljen meg a kéregetésből. El is vezette a Hamisság, de nem ahova
kívánta, hanem egy akasztófához. Csodálkozott az Igazság, hogy ő egy emberjárást sem vesz észre, s azt gondolta, hogy abból a városból az emberek mind kihaltak. Amint így aggódott, meglepte az álom, s elaludt. Mikor felébredt, hallott a feje felett valami beszédet, s megértette, hogy azok ördögök. A legvénebb ördög azt mondja a többinek:
– Mondjátok el, mit hallottatok, mit csináltatok?
Az egyik azt mondja:
– Én ma öltem meg egy tudós orvost, aki kitalálta az orvosságot, amivel meggyógyulhatnak azok, akiket én nyomorékká tettem, megcsonkítottam, megvakítottam.
– No, te derék fiú vagy! – mondá a vén ördög, – de mi lehet az az orvosság?
– Az csak annyiból áll – azt mondja a másik –, hogy az éjjel újhold péntek éjjele lesz, akkor a bénák hengergőzzenek meg, s a vakok mosakodjanak meg az éjjel hulló harmatba: a csonkák épekké lesznek, s a vakoknak szemük világa megjön.
– E derék! – mondja a vén ördög.
– Hát ti mit csináltatok? Mit tudtok? – kérdi a többit.
– Én – azt mondja egy másik – ma végeztem el egy munkámat: szomjan akarom megölni a közel lévő királyi város lakosait!
– Mibe áll a te titkod? – kérdi a vén ördög.
Az azt feleli:
– Egy követ helyeztettem a város napkeleti szegletén három öl mélységre a források ereire, ezzel a víz megáll, egy csepp sem folyik, s én bátran járhatok akárhol, mert ezt a titkomat senki sem tudja kitalálni, s úgy lesz, ahogy én szándékozom! Ezekre a beszédekre a szegény nyomorult Igazság jól figyelmezett. Még többet is beszélgettek az ördögök, de azt a szegény Igazság vaj nem értette, vaj nem tartozott az ő dolgához, s azért reá sem figyelmezett a beszédjükre. Aztán az ördögök onnét mind eltakarodtak, mert immán a kakas szólott hajnalra. Ekkor az Igazság gondolja, hogy megpróbálja az akkor éjjeli harmat erejét. A harmatos földön meghengergőzött, s hát örömére karjai megépültek! Még akkor inkább igyekezett magát mindenképpen megurusolni; keresgélt mindenfelé, tapogatózott, s ami burjánt csak kaphatott, arról a harmatot mind a szeme helyére dörgölte, s amikor megvirradt, szerencsésen meglátta a világosságot. Hálát adott az igazság istenének, hogy őt, mind igazat, nem hagyta el. De már az étlenség kényszerítette, hogy valamerre tekeregjék; sietett azért a közel lévő városba, éppen ide pedig azért is, hogy az ördögök éjjeli beszédje annak a városnak a víztelenségéről szólt. Sietett mennél hamarabb segíteni a nyomorultakon. Nemsokára elérkezett a városhoz; s hát látja, hogy minden ember gyászol. Egyenesen megy a királyhoz, s megmondja, hogy mi okból ment oda. Igen nagy öröme támadt a királynak, mert az Igazság elmondta neki, hogy a nép szomjúságán hogy lehet segíteni, ahogy az ördögöktől hallotta; s ahogy a királynak azt is elbeszélte, hogy hogy vakult meg, hogy csonkult meg, a király neki egészen hitelt adott. Nagy szorgosan hát a forrást bedugó kőnek kiásásához fogtak; hamar ment a munka, s hamar elérték a követ. Mikor azt onnét kiemelték, a források erei megnyíltak; erősen megörvendett a király, s az egész népség, nagy vígsággal ünnepet tartottak. A király nem eresztette el az Igazságot, hanem magánál marasztotta; úgy tartotta őt minden dologba, mint legbizalmasabb emberét: nagy gazdagságba és boldogságba helyeztette. Idő teltével a Hamisságnak is útravalója elfogyott; kéregetésből kezdett élni, de kevés háztól boldogult, s étlen szinte megholt. Ekkor reá talált útitársára, aki most gazdag volt, az Igazságra, s tőle kért valamit. Az Igazság őt megismerte, s azt mondta neki, hogy ad neki egy darab kenyeret, ha hagyja, hogy az egyik szemét kiszúrja. Úgy el volt éhezve a Hamisság, hogy rá kellett állani, mert máskülönben meghalt volna éhen. Az Igazság hát neki kiszúrta ma az egyik szemét, holnap a másikat, azután rendre levágta mind a két karját, egy-egy darab száraz kenyérért; s ennek így is kellett lenni; mert a Hamisság mástól semmit sem kapott. Mikor már sem szeme, sem keze nem volt, arra kérte az Igazságot, hogy vezesse el őt az alá az akasztófa alá, amelyik alá őt is vezette. Ezt az Igazság teljesítette, s a Hamisságot ott is hagyta az akasztófánál. Éjjel az ördögök megint oda mentek; de mikor a vénebb a többitől számba kérné, hogy mit csináltak, mit tudnak, az egyik azt találta fel, hogy előbb nézzenek széjjel, valaki nem hallgatja-e beszédjüket? Mert a minap éjjel őket valaki meghallgatta, s azért talált rá a város a bedugott forrás ereire. Ebbe mindnyájan megegyeztek, a helyet össze-vissza keresgélték, s rátaláltak a Hamisságra; mind összeszaggatták, hurkáját felmatollálták, azután megégették, s a porát a széllel elfújatták. De a pora is olyan ártalmas volt, hogy abból az egész világon mindenhova jutott; s ez az oka, hogy ahol csak ember van, ott hamisságnak lenni kell.
*****
Ez a mese is teljes egészében bensőnkben játszódik, szereplői az elménkben tudatunkban működő tényezőket testesítik meg. Igazság és Hamisság személyében a jó és rossz szándékaink öltenek alakot. Először úgy tűnik, mintha a jóságot a gonoszság könynyen le tudná győzni: Igazság elveszti a tudást jelképező látását és a tevékenységet jelképező kezeit. Azonban a jósága megmarad. Magatehetetlensége így itt csupán korlátolt énje halálát jelenti. Jóságos indíttatásának ereje által új látást és új képességeket nyer, melyek segítségével a szenvedés állapotát jelképező szomjazó, gyászoló városban eltávolítja a bölcsesség nektárjának forrását elzáró követ. Az áramlás felszabadul, s a megvilágosult állapot boldogsága megvalósul. Hamisság, akiből hiányzik a jó indíttatás, egészen más sorsra jut.