a Belső Ösvény tibeti mestere
1. A vallások rendszerint szépségről, dalokról, extázisról és boldogságról beszélnek. A Felébredett Szkíta Bölcs szerint az első lépés az, hogy az életet a maga valóságában tapasztaljuk. Ismerjük fel a szenvedés igazságát és a kielégületlenség valóságát. Nem tehetjük meg, hogy mindezt félreseperve megkíséreljük az életnek csupán a sikeres, kellemes oldalát látni. Aki az ígéret földje, vagy egy kincses sziget után kutat, annak törekvése csupán még több fájdalomhoz vezet. Nem juthatunk el ilyen mesebeli szigetekre. Ezzel a hozzáállással nem lehet elérni a megvilágosodást.
2. Annak, aki a belső ösvénnyel akar foglalkozni, hajlandónak kell lennie arra, hogy a meditáció gyakorlata által szembenézzen a valósággal. A meditáció célja nem az, hogy extázist, lelki boldogságot vagy nyugalmat tapasztaljunk. De még az sem, hogy jobb emberekké próbáljunk válni. A meditáció során egyszerűen megteremtjük a szükséges teret ahhoz, hogy felfedjük és elengedjük neurotikus játékainkat, önámításunkat, rejtett félelmeinket és reményeinket.
3. A meditáció gyakorlata során nem tartjuk túl szorosan a tudatot, de nem is engedjük teljesen szabadjára. Ha megpróbálunk uralkodni rajta, akkor a tudati energiák csak felerősödnek, és gondot okoznak nekünk. Ha teljesen szabadjára engedjük a tudatot, akkor vaddá és zűrzavarossá válik. Ezért a tudatot el kell engedni, de ugyanakkor a fegyelmezettségre is szükség van.
4. A belső ösvény hagyománya által használt módszerek nagyon egyszerűek. Minden hagyomány jól ismeri és használja a test mozgásának, a légzésnek és fizikai helyzetünk tudatosításának technikáit. A legalapvetőbb gyakorlat az, hogy figyelmesen időzünk a jelenben. Ez az út és a cél is egyben. Tökéletesen jelen vagyunk az adott pillanatban. Nem próbáljuk sem elfojtani, sem szabadjára engedni az elmét, hanem tökéletesen tudatosak vagyunk magunkról.
5. Ahelyett, hogy megpróbálnánk elrejtőzni a problémák és a zavaró tényezők elől, inkább nézzünk szembe önmagunkkal. A meditációnak nem az a célja, hogy elfeledkezzünk munkahelyi kötelességeinkről. Az ülőmeditáció során az ember szüntelenül saját mindennapi életével kerül szembe. A meditáció gyakorlata a felszínre hozza a tudatunk legmélyén rejtőző neurózisokat. Képessé válunk arra, hogy dolgozzunk az életünkkel.
6. A meditáció gyakorlása során egyre tisztábban látjuk az érzelmeket, a különféle helyzeteket, és azt a teret, amelyben ezek megjelennek. Ezáltal a tudatunk még jobban megnyílik. Ezen a ponton együttérzés és melegség jelenik meg bennünk. Alapjában véve elfogadjuk önmagunkat, de nem tesszük félre a kritikus intelligenciát sem. Az élet örömteli és fájdalmas oldalát egyaránt értékeljük.
7. Az érzelmek csak érzelmek. A meditációban nem nyomjuk el őket, de a hatásuk alá sem kerülünk. Egyszerűen tudatosítjuk, ha megjelennek. Ha pontosan észlelünk minden egyes részletet, akkor tudatunk megnyílik, és a különféle helyzeteket teljességükben tapasztaljuk.
8. A meditáció szoros, nyílegyenes gyakorlása a tudatosság kiszélesedéséhez vezet, hasonlóan az óceán felé tartó nagy folyóhoz. A meditáció nem pusztán annyit jelent, hogy egymagunkban üldögélünk egy bizonyos pózban és egyszerű folyamatokat tapasztalunk. A meditáció nyitottságot jelent a környezet felé, amiben ezek a folyamatok megjelennek. Környezetünktől folyamatosan üzeneteket és tanításokat kapunk, valamint segítséget a tisztánlátáshoz.
9. Amíg olyan szellemi folyamatokat követünk, amelyek megváltást, csodákat és felszabadulást ígérnek, addig a szellemiség arany rabláncának foglyai vagyunk. Lehet, hogy az ilyen drágakövekkel kivert és cizellált lánc gyönyörűen csillog, de mégis a rabságában tart bennünket. Az emberek azt hiszik, hogy nyugodtan viselhetik díszként ezt a láncot, anélkül, hogy rabokká válnának, de ezzel csupán önmagukat csapják be. Ha szellemi gyakorlásunk az ego gazdagításán alapul, akkor az nem más, mint szellemi materializmus, ami merő önpusztítás, és nem vezet sehová.
10. A spirituális gyakorlás önmagunk szüntelen leleplezése. Az egyik maszkot a másik után kell lehántani önmagunkról, és az egyik sérelmet követi a másik. A csalódások sorozata arra ösztönzi az embert, hogy hagyjon fel a törekvéssel. Egyre lejjebb zuhanunk, míg végül földet érünk, és megértjük a talaj alapvető józanságát. A legalacsonyabbá válunk, a legapróbb porszemmé. Teljesen egyszerűek leszünk, mentesek minden elvárástól.
11. Ha meditáció gyakorlásunkkal eljutottunk odáig, hogy szilárd alapon állunk, nem engedünk teret az álmodozásnak és a könnyelmű ösztönöknek. Végre képesek vagyunk dolgozni saját gyakorlásunkon. Elkezdjük megtanulni, hogyan kell megfelelően elkészíteni egy csésze teát, és miképpen mehetünk egyenesen, anélkül, hogy megbotlanánk. Életünket egyszerűen és közvetlenül éljük. Képesek leszünk feldolgozni a tanításokat, amiket hallunk vagy olvasunk. Ezek a dolgok bizonyságként szolgálnak, és arra ösztönöznek bennünket, hogy cselekedjünk porszemként, elvárások és csalóka ábrándok nélkül.
12. Porszemek vagyunk a világmindenség közepén. Ugyanakkor a helyzetünk nyitott, tágas, csodálatos és megmunkálható. Ez valójában egy hívogató és lelkesítő helyzet. Ha porszem vagy, akkor az egész világmindenség, az egész tér a tiéd, mert nem akadályozol semmit, nem szorítasz ki semmit, és nem birtokolsz semmit. Végtelen nyitottságban élsz. Te vagy a világmindenség ura, mert egy porszem vagy. A világ nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon ünnepélyes és nyitott is egyben. Lelkesedésünk alapja a kiábrándulás, és a kiábrándulás kívül esik az ego vágyainak határán.
13. A szellemi út kérdésekkel kezdődik, és azzal, hogy kétségbe vonjuk saját önámításunkat. Egy pillanatig sem lehetünk biztosak abban, mi a valóság és mi nem, mi a boldogság és mi a szenvedés. Ahogy megnyílunk, tapasztalni fogjuk ezt évről évre, minden pillanatban.
14. Az élet ellentétpárja a halál. Gondolkodtunk már ezen? A halál üzenete fájdalmas. Ha a tizenöt éves gyerekeddel megíratnád a végrendeletét, az embereknek elállna a lélegzete. Ez senkinek sem jutna az eszébe. Nem vagyunk hajlandók tudomást venni a halálról. Pedig legmagasabb ideáljaink, kitalált életcéljaink és a szuper-civilizációnk mind hasznavehetetlenek, ha nem vesszük figyelembe a születés, a szenvedés és a halál folyamatát.
15. Gyakran érezzük, hogy létünk némiképp terhes. Ez az érzés még akkor is a boldogságunk útjában áll, ha gazdagok vagyunk, semmiben sem szenvedünk hiányt, és sok barátunk van. Valami piszkál bennünket, ami elől szüntelenül megpróbáljuk elbástyázni magunkat.
16. A fájdalom nagyon valóságos. Nem csinálhatunk úgy, mintha tökéletesen boldogok lennénk, és biztonságban éreznénk magunkat. A fájdalom állandó társunk az életben. A mindent átható szenvedés, a változás szenvedése és a szenvedés szenvedése sohasem szűnik meg. Ha az örökkévalóságot, az örömöt és a biztonságot hajszoljuk, akkor életünk egy merő szenvedés lesz.
17. Arra törekszünk, hogy biztosítsuk magunknak a boldogságot. Életünket a rajtunk kívülálló dolgokhoz fűződő viszony határozza meg. Így működik az ego. Ez a törekvés azonban kudarcra van ítélve, mert szilárdnak tűnő világunk folytonosságát állandóan hézagok szakítják meg, a halál és az újraszületés végtelen körforgása, az örök változás. Az állandó és szilárd én érzete csupán önámítás.
18. Oly sok mindent összegyűjtöttünk a tudatunkban, és oly sokat tervezgettünk már, hogy az elménkben egy pillanatra sincs nyugalom. Az emberek beszorultak a csapongó gondolatok óriási közlekedési dugójába. Annyira el vagyunk foglalva a gondolkodással, hogy képtelenek vagyunk bármit is megtanulni. Szünet nélkül új ötleteket, terveket, hallucinációkat és álmokat teremtünk.
19. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy tökéletesen hétköznapi emberek legyünk. Ez azt jelenti, hogy olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk. Nem próbálunk meg nagyobbá tisztábbá szellemibbé és bölcsebbé válni. Ha teljesen hétköznapi módon elfogadjuk saját tökéletlenségünket, akkor felhasználhatjuk őket az úton.
20. A meditációs gyakorlat alapja az, hogy feladjuk a merev megkülönböztetést, a jó küzdelmét a rossz ellen. A spirituális ösvényt természetes, hétköznapi, célok nélküli hozzáállással érdemes megközelíteni. Még ha jó karmát hozunk létre, az is csak karma. A cél az, hogy meghaladjuk az egész karmikus folyamatot, úgy, ahogy van. A jó és a rossz karmát egyaránt meg kell haladni.
21. Ha képesek vagyunk az egót kívülről szemlélni, akkor megláthatjuk annak humoros mivoltát. Ezért a meditáció gyakorlatához egyszerű módon álljunk hozzá. Ne próbáljuk hajszolni az örömöt, vagy kerülni a szenvedést. A meditáció egy természetes folyamat. A fájdalom és az öröm nyersanyagát egyaránt az út részének tekintjük, és dolgozunk rajtuk.
22. Amikor az ember elkezd foglalkozni a meditációval, azt tapasztalja, hogy egy csomó problémája támad. Személyiségünk bármely rejtett zuga a napvilágra kerülhet. Ennek az oka az, hogy életünkben először hagyjuk, hogy a maga valóságában lássuk a tudatunk állapotát. Életünkben először nem osztályozzuk a gondolatainkat.
23. A meditáció olyan, mint amikor egy tehenet kiengednek egy hatalmas, illatos legelőre. Lehet, hogy a tehén egy ideig nyugtalan lesz, de mivel oly nagy tér áll a rendelkezésére, a nyugtalanság jelentéktelenné válik. így azután a tehén boldogan legel, lepihen és álomba merül.
24. Az igazi szellemi út nem küzdelem, hanem az erőszaknélküliség gyakorlásának legmagasabb szintje. Lényünk egyik részét sem tekintjük szörnyetegnek vagy ellenségnek. Mindent megpróbálunk az élet természetes folyamataként látni.
25. Ha a mindennapi helyzeteket nem mindennapi éleslátással vesszük szemügyre, az olyan, mint amikor egy drágakövet találunk a szemétdombon. Ha a munka szellemi gyakorlásunk részévé válik, akkor megszokott hétköznapi problémáink többé már nem puszta problémák, hanem az inspiráció forrásai is.
26. A mások megsegítésének gondolata sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Általában, amikor segíteni próbálunk másoknak, az eredmény az, hogy a terhükre vagyunk, és követelésekkel állunk elő velük szemben. Azért megyünk mások idegeire, mert valójában ki nem állhatjuk saját magunkat.
27. Ha megtanuljuk, hogyan kerülhetjük el azt, hogy mások terhére legyünk, és kinyílunk a többi ember felé, akkor készen állunk az önzetlen segítésre. Az önzetlen segítség szintjén nem a saját örömünkért teszünk meg bizonyos dolgokat, hanem azért, mert meg kell tenni. Reakciónk önzetlen, és nincs célpontja. Amit teszünk, nem értük vagy önmagunkért tesszük. Ez az egyetemes nagylelkűség.
28. A belső ösvény nem ígér semmit. Szüntelenül arra tanít bennünket, hogy olyanok legyünk, amilyenek vagyunk, és ne vágyakozzunk más helyek után.
29. A Felébredett Szkíta Bölcs szerint az élet maga az öröm, és maga a szenvedés. Precíz és közvetlen. Éljük az életet, kitalációk nélkül. Semmi szükség arra, hogy az élet során adódó helyzeteket tompítsuk vagy felerősítsük. Az öröm öröm, a szenvedés szenvedés.
30. A helyes elmélyülés az, amikor teljes mértékben átadjuk magunkat, alaposan és maradéktalanul, mellőzve a dualisztikus módszereket. Az ülőmeditációban egyek vagyunk a technikával. Az életben a jelenségvilág szintén a mi részünket képezi. Ha eggyé válunk az élet valóságával, akkor a meditáció automatikusan létrejön.
31. Ha a Nappal akarunk foglalkozni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Napot eltakaró felhőket sem. Ezért az ébredés hőse pozitívan viszonyul mind a Naphoz, mind a felhőkhöz. Kezdetben azonban nagyobb figyelmet kell szentelni a felhőknek, a zavarodottságnak, ami eltakarja előlünk a Napot. Ha szeretnénk megszabadulni, akkor az első dolog, amivel szembekerülünk, az maga a rabság.
32. A felébredéshez vezető út első lépéseként az ébredő hős fogadalmátt tesszük, s így csatlakozunk a megvilágosultak családjához. Megfogadjuk, hogy a mai naptól kezdve egészen addig, amíg a megvilágosodást el nem érjük, arra szenteljük az életünket, hogy a lényekért tevékenykedjünk, és ezt még a saját megvilágosodásunknál is fontosabbnak tartjuk.
33. Az ébredő hős útja a hősiesség ösvénye. Azoknak az országoknak a lakói, ahol ez az ösvény kifejlődött – Tibet, Kína, Japán és Mongólia – életerős, keményen dolgozó emberek, akik a földön járnak. A Széles Út gyakorlás stílusa tükrözi ezeknek a népeknek a hősiességét.