Miután kitisztult a nagy homály, a szív sötétsége,
a fátyoltalan Nap ragyogó világossága
szakadatlanul árad.
– Düdzsom Rinpocse
Az elme képzésének módszere a meditáció. Amikor meditálunk, fontos, hogy jól üljünk, egyenes tartásban, hogy fölszabadulttá válhassunk. Ha egyenesen ülünk, a szívünk könnyen kitárulkozik, és a felszabadultság érzése megjelenik magától. Érezzük, hogy szívünk a ragyogás állapotába kerül. Egy nagy nyitott kebel érzésével kitárjuk szívünket a világ felé, nem zárkózunk be, nem görcsölünk, nem félünk, nem tartunk semmitől, hanem egy nagylelkű gesztussal szélesre tárjuk a szívünket. Jól ülünk, emelt fővel, egyenes derékkal és vállal, és érezzük, hogy a szabadság, a nyitottság, a tágasság, a kitárulkozás élménye megjelent.
Ez egy félelemmentes érzés. Nem kell semmitől tartanunk, nem kell visszajelzéseket várnunk, és nem kell a visszajelzésekre és a külső viszonyítási pontokra válaszolnunk. Egyszerűen van egy magától értetődő, meggyőző belső értékünk, a hatalmas, szélesre tárt szívünk, és erre tökéletesen rábízhatjuk magunkat. Nem kell külső dolgokkal összemérni magunkat, természetes méltóságérzetet és kiapadhatatlan erőt ad, hogy a szívünk nyitva van és ragyog.
A félelemmentességgel együtt jár a nagylelkű adás: képesek vagyunk adni, mert nem félünk, hogy a környezetünk ebben bármi zavart okoz. Nem félünk, hogy belső tartalékaink kimerülnek, egyszerűen nem félünk semmitől. Tudjuk, hogy bízhatunk magunkban, tudjuk, hogy a szívünk gazdagsága kimeríthetetlen, nem kell újra és újra feltölteni, mint egy akkumulátort. A szív ragyogása egy természetes erő, olyan, mint a Nap fénye, kiapadhatatlan. Egyszerűen az a természete, hogy bőkezűen ad és ragyog, mindenféle visszatartás, megfontolás és félelem nélkül.
Kiapadhatatlan belső gazdagsággal rendelkezünk, és érezzük, hogy ez beragyogja az egész világot, és a világ is egy gazdag hellyé, a bőség erőterévé válik, ami teli van ugyanazzal a túláradó nagylelkűséggel, mint ami a szívünkből sugárzik. Érezzük, hogy az összes lény ragyog – ugyanúgy, mint mi. Nem kell tőlük tartanunk. Nem gondoljuk, hogy ők valahogyan leszívnak bennünket, vagy elnyelik az energiánkat – ők is ugyanolyan ragyogó lények, mint mi magunk.
Miután a meditációban feltártuk magunkban ezt az új és nagyszerű érzést és tudatot, hétköznapi életünkben is mindig fönntartjuk a szívünk ragyogását és kitárulkozását, a félelemmentességet, a nagylelkűséget, az adást, a lelkesedést, azt, hogy a világ a bőség helye, hogy a szívünk gazdagsága kimeríthetetlen, és minden lény szíve gazdagsága is kimeríthetetlen. Ezeket mint fő értékeket bevezetjük az életünkbe. A szúnyogból fölpumpált elefántjainkat ezekkel a valódi elefántokkal helyettesítjük. Ezek legyenek a valódi pillérek az életünkben, s minden más eltörpül mellettük. A korábban túlértékelt apró gondok, apró dolgok a kiérdemelt helyükre kerülnek, és többé nem foglalnak el méltatlanul nagy teret gondolatainkban, érzelmi életünkben. Így építhetjük fel belső szellemi kultúránkat, egy valódi kultúrát, amely elvezet bennünket a valósághoz.