Az Öregistent, Tengrit, a Mennyei Atyát, a nem-dogmatikus eurázsiai belső ösvény égi istenét és legfőbb istenségét az Örök Kék Éggel hozzák kapcsolatba. A kék szín mély jelentőséggel bír a belső úton: a végtelen égboltot és annak életet fenntartó erejét szimbolizálja. A kék szín a tér végtelen állandóságát jelképezi, amely minden megjelenés alapja, minden jelenség forrása. A tér ad helyet a világok, galaxisok, csillagok, égitestek, és rajtuk az élet végtelen formái kialakulásának, fennállásának és megsemmisülésének. Azonban ez a sosem született, soha el nem múló, kezdet és vég nélkül való felfoghatatlan végtelen tágasság nem csak a külső tér jellemzője, hanem a szívünk alapvető tulajdonsága is. A kék ég, mint szimbólum, az igaz emberi természet isteni jelenlétének végtelenségét és örökkévalóságát is jelképezi. A mindentudó bölcsesség, az egyetemes szeretet, és az elfogulatlan együttérzés megfoghatatlan belső tulajdonságát is képviseli. Meséink bevezetőiben ezt mondja el a bölcs mesélő táltos e szavakkal: „… volt egy irtózatosan kis kert, abban volt egy irtózatosan nagy kert…”. Az Öregisten, akiben a makrokozmosz és a mikrokozmosz valódi természete ölt testet, a világon minden létezés eredetének tekintendő, és ugyanakkor a jóság, igazságosság és méltányosság a jellemzője.
Az Öregistent elsősorban metaforaként kell felfognunk, amely segít bennünket felfedezni valódi, eredeti állapotunkat (Öreg – nagy – örök – ős – eredeti – eredendő – kezdet és vég nélküli). Ha az Öregistent egy egyedi lénynek tekintjük, messze vagyunk a valódi jelentéstől. Az Öregisten a szívünkben lakozik, és nem valamely távoli mennyországban. Valójában ő az alaptermészetünknek azt az időtlen adottságát testesíti meg, amely dacára, hogy jelenleg a feltételek által befolyásolt zavaros tudatunk ciklikus világában létezünk, soha nem volt érintett az alany-tárgy kettősségétől. E kettősség az énünk és világunk egymástól való elidegenedését jelenti, és minden szenvedésünk forrása. Az egyén természetes állapota kezdettől fogva az eleve tiszta, isteni egység állapota, és mindig az is marad: ezt jelenti az Öregisten természetünk. De amikor a feltételek befolyása alá kerülünk, olyan, mintha már nem lennénk egyek az Öregisten természetünkkel, mert nem tudunk valódi természetünkről. Így az Öregisten nem más mint a valódi, isteni természetünk metaforája.
Az Öregistent Ősteremtő Királynak is nevezik, mivel minden jelenséget az ő megnyilvánulásának vagy megjelenésének tartanak. Azonban ez nem azt jelenti, hogy létezik egy Öregisten nevű lény, aki megteremti a világot, hanem azt, hogy minden dolog az Öregisten tudatállapotból, az eredeti egység, az időtlen „nem-kettő” állapotából származik. Ebben az értelemben az Öregistent a belső ösvény gondolkodásában az egyetemes alap, avagy a jó-rossz kettőssége felett álló alapvető jóság, a tér-idő feletti szentség szimbolikus megszemélyesítésének tekintik.
A nem-dogmatikus eurázsiai spiritualitásban az Örök Kék Ég erőteljes szimbóluma jelképezi a földi és a mennyei, a durva és a finom, a külső és a belső szférák közötti kapcsolatot és végső azonosságot. Szemléletesen hangsúlyozza a Mennyei Atya mindent átható jelenlétét és gondviselését, amely az élet felívelésein és mélypontjain át vezeti és védelmezi a magyar népet.