Az öt titok: ne félj önmagadtól, légy lovagias, önzetlen, nagylelkű és együttérző!
Napjainkban az emberiség talán minden eddiginél mélyebb problémákkal néz szembe. Megnövekedett a fontossága ezért annak, hogy egyszerű, közvetlen és könnyen használható módokat találjunk arra, hogy önmagunkon dolgozhassunk, és tudásunkat megoszthassuk másokkal. A világ dolgainak jelenlegi állapota mindannyiunkat aggodalommal tölt el: a sok helyütt dúló háborúk, környezetünk elszennyezése, az ökológiai egyensúly megbomlása, a kiterjedt szegénység és gazdasági instabilitás, a társadalmi és politikai zűrzavar – a világ olyan, mint a megbolydult méhkas.
Az egész emberiség harcosi hagyománya
A Belső Ösvény tanításai arra alapulnak, hogy az emberben természetszerűleg létezik egy bölcsesség, egy erő, amelynek segítségével megoldhatjuk Földünk problémáit. Ez a bölcsesség és erő nem valamely kiválasztott faj, műveltség vagy vallás tulajdona. Ellenkezőleg, ez az egész emberiség harcosi hagyománya, amely létezett számos műveltség keretében, történelmünk számos korszakában. Harcosnak lenni nem azt jelenti, hogy háborút folytatunk valaki más ellen. Az erőszak a bajok forrása, nem pedig a megoldása. A „harcos” szó itt vitézt, bátrat jelent – a harcos félelemtől mentes. A bölcsesség harcosi hagyományát képviselték többek között a japán szamurájok, az indiánok, Artúr király lovagjai. Nekünk, magyaroknak különösen erőteljes vitézi hagyományunk van, amely az ősi időkbe nyúlik vissza: a mindenki tiszteletét és csodálatát kivívott szittya, hun és magyar vitézek leszármazottai vagyunk. E hagyomány kiemelkedő örökösei voltak nagy lovagkirályaink: Atilla, Szent László, a Hunyadiak; végváraink védői, a kurucok és a messze földön híres magyar huszárok. Az ő vérük csorog ereinkben, s e vérrel együtt a szittya virtus.
Pakisztán, ősi Gandhara, 2.-3. század
Mi a szittya virtus titka?
1. Első titok: ne félj attól, aki vagy. A vitézség végső meghatározása: ne félj önmagadtól!
2. Második titok: lovagiasság. A világ nagy problémáival szemben lehetünk egyszerre hősiesek és jóságosak is. A szittya harcos a gyengék és elesettek oltalmazója.
3. Harmadik titok: önzetlenség. Ha félünk önmagunktól és a világ látszólagos fenyegetésétől, önzőkké válunk. Körül akarjuk bástyázni magunkat védőfalakkal, hogy saját biztonságunkat megóvjuk. Lehetünk azonban ennél sokkal bátrabbak is.
Ahogyan költőóriásunk, Arany János írta Atilla nagykirályunk sátorpalotájáról:
Az erőnek volt az kirepítő fészke,
S nem a pulyaságnak gyáva menedéke.
Gondoljunk otthonunk keretén túl is! Gondolkozzunk el, hogyan segíthetünk világunkon. Ha mi nem segítünk, senki sem fog. Rajtunk a sor. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk egyéni elkötelezettségeinket önmagunk és közvetlen környezetünk felé. Épp ellenkezőleg, a világ segítését önmagunkkal kell kezdenünk. Felelősségünk segíteni a világon, azonban ne feledjük, milyen könnyen teremthetünk a segítés címén is újabb zűrzavart, ha a saját „okos” elképzeléseinket akarjuk ráerőltetni másokra.
Sokunknak vannak elméletei arról, hogy a világnak mire van szüksége. Például sokan, akik nemrég még a kommunizmustól várták a megváltást, mára átnyergeltek a piacgazdaság üdvtanára… A Belső Ösvény nem akar semmilyen új elmélet követésére téríteni – ne várjuk a megváltást kívülről, eszméktől vagy személyektől vagy bármi mástól. A Belső Ösvény azt hirdeti, hogy a megvilágosult társadalom létrehozásához először fel kell tárnunk önmagunkat önmagunk számára, hogy lássuk, mivel tudunk személy szerint mi hozzájárulni a világ jóllétéhez. Azzal kell tehát kezdenünk, hogy vesszük a fáradságot, és vizsgálat alá vetjük saját tapasztalatainkat azért, hogy felfedezhessük, milyen valós értékeket rejtenek önmagunk és mások jóllétének fellendítéséhez.
4. Negyedik titok: nagylelkűség, ami azt jelenti, hogy semmit sem tartunk vissza, hanem egyfolytában adunk. A nagylelkűség egy önmagától létező, természetes nyitottság, teljes nyitottság. Nem vagyunk többé kénytelenek önmagunk ügyét művelni. A megnyílás legjobb módja pedig az, hogy megbarátkozunk magunkkal. Megengedjük magunknak, hogy kinyíljunk és csatlakozzunk a világ többi lényéhez egy hatalmas nagylelkűség, hatalmas jóság és kimeríthetetlen gazdagság érzésével. Minél többet adunk, annál nagyobb ösztönzést érzünk arra, hogy állandóan adjunk. Ahhoz, hogy a nagylelkű adást gyakorolni tudjuk, túl kell lépnünk a szegénység érzetű lelkületen, és rá kell jönnünk, hogy lényünk gazdagsága kimeríthetetlen. A gazdagság és önállóság érzetével rendelkezünk, s ezért képesek vagyunk rá, és megengedhetjük magunknak, hogy másoknak is adjunk.
5. Ötödik titok: együttérzés, amely egy lelkünkben lévő „lágy pont” érzetén alapul. Egy hasonlattal magyarázva olyan, mint amikor egy nyílt seb van testünkön, amelyet nem szeretnénk megérinteni, mert fájdalmat okoz. Lágy pontunkon keresztül elérhetőek vagyunk, szerelembe tudunk esni, és értékelni tudjuk a szépséget, jóságot, művészetet, zenét. Képtelenek vagyunk érzéketlenül elmenni a szenvedés mellett, mert megérint, fájdalmasan érint bennünket. Képtelenek vagyunk nem segíteni, ha segíthetünk.
– íjászatot és elefántokat győz le
A szittya virtus genetikus adottságunk
A szittya virtus bennünk van, közel van. Természettől való, genetikus adottságunk, erejét és bölcsességét az anyatejjel szívtuk magunkba, és ősi műveltségünk is ennek a kifejlesztését szorgalmazza. Felkeltése ezért számunkra könnyű lehet. Csak engedni kell igaz természetünket erőltetés nélkül megnyilvánulni.
Egy ismerősöm mesélte, hogy ifjúságában (a 70-es években) az ő falujában, amikor a nők a kapálás végeztével hazafelé mentek a határból, ha útközben megláttak valakit, aki még nem volt kész munkájával, az egész csapat beállt segíteni neki, és a munka elvégzése után együtt folytatták útjukat haza. Nem tudtak elmenni valaki mellett, akinek segíteni lehetett. Azt is mesélte, hogy az utcájukban az volt a szokás, hogy minden nap más sütött süteményt az egész utcának, s így mindenkinek volt süteménye minden nap. Később, amikor elköltözött egy nem magyar faluba, csodálkozva tapasztalta, hogy ezek a szokások ott ismeretlenek voltak.
Sokszor azonban ez a természetes egyszerűség a legnehezebb, ezért van szükségünk a Belső Ösvény tanításaira és gyakorlataira, amelyek elvezetnek hozzá.
A lovagiasság
A lovagiasság szavunk a lovagból, illetve lovasból származik. Jelképesen a ló a testet jelenti, a hozzá tartozó energiákkal és érzelmekkel együtt, míg a lovas az ember magasabb énjét, önmagunk legjobb és legnemesebb részét testesíti meg. A lovag nem tökéletes, ám vágtató harci ménjén útban van a tökéletesség felé. Ebből adódik az összes próbatétel, amin át kell esnie. Időnként kudarcot vall, különösen a Szent Grál felkutatásának terén, ám néha új lehetőséget kap, és részleges vagy teljes sikerrel jár.
A Belső Ösvény szemléletében az ember tökéletesíthető – küldetésünk, mint embereknek, az isteni természetünk kiteljesítése. Mindezt szimbolizálták az ezoterikus művészetek legmagasabbikában, nevezetesen az alkémiában: ahogyan az ólom embere (földhözragadt, nehézkes és matt) átalakul az arany emberévé (ragyogó, ronthatatlan, tiszta és végtelenül nagylelkű adakozó, mint a Nap). Ezért aztán nem meglepő, hogy a lovagiasság legendáiban és történeteiben az alkémia számtalan nyomát találjuk. Az alkémiát – mely a belső finom energiáinkkal végzett jógagyakorlatok spirituális útja –, tekinthetjük egy legmagasabb rendű pedagógiának, amely az elemi ember szellemi emberré való átalakulását eszközöli.
A lovagiasság fémjele a nemesség – nem a vér szerinti, hanem a jellemé. És mi a jellem nemessége, ha nem a magasabb tulajdonságok uralma az alacsonyabbak fölött – sosem hódolni be az alantas késztetéseknek, hanem mindig a jóra törekedni? E tekintetben ez nem kizárólag az európai középkor terméke, hanem egy egyetemes erkölcsi vízió. Mindemellett itt Európában a lovagiasság legismertebb számunkra, mint egy középkori jelenség, melynek létezik mind történeti, mind mitológiai aspektusa.
A szkíta, hun, avar és magyar lovagok hozzájárulása az európai szellemiség kialakulásához
Történetileg, a lovagiasság eszméje a Római Birodalom bukása után tűnt fel, válaszul a sötét középkor növekvő barbarizmusára. Ez a háttere az Artúr Király és a kerekasztal lovagjai legendának, melynek elismerten létezik történeti alapja. E korban nem létezett jótékonyság, hűség, igazság, sem igazságosság a világon. Ellenségesség, hűtlenség, igazságtalanság és hamisság ütötte fel a fejét, s amikor ez bekövetkezett, az igazságosság elindult, hogy helyreállítsa a becsületét. Így aztán a lovagiasság eljött, hogy visszaállítsa az igazságosságot, összhangot és igazságot egy hamis és brutális világban. Ezt a lovagiasságot hozták el Európába egymást követő hullámokban a szkíta alán és jazig lovagok, majd Atilla hunjai, később az avarok, és végül Árpád hős magyar lovagjai.
A Római Birodalom kötelékében az i. sz. II. századtól szkíta alán és jazig páncélos nehézlovasság is harcolt, akiket a rómaiak a mai Franciaország és Britannia területén telepítettek le. Ők hozták el magukkal a nagy Eurázsiai Puszta szkíta népeinek hősi eszményeit és legendáit, melyek Európában némileg módosulva Artúr Király legendájaként váltak ismertté. A kerekasztal legendás hős lovagjai szkíta harcosok voltak, akik megtestesítették az eurázsiai megvilágosult harcosok eszményét. Az általuk keresett Szent Grál a mindentudó bölcsesség kelyhe volt, csordultig telve az egyetemes szeretet nektárjával, amely a tökéletesen felébredett szellemet szimbolizálja. Más alakjában a Szent Grál egy ékkő volt, amely a minden kívánságot teljesítő drágakőként ugyancsak a felébredett szellem szimbóluma. A Grál megpillantásához és megszerzéséhez vezető út a szellemi fejlődésnek, tisztulásnak a tökéletes megvilágosodáshoz vezető belső ösvénye volt. És bár az Artúr legenda Európában a mesekönyvek polcára került, valódi értelmét megőrizte eredeti alakjában, az Ázsiában máig töretlenül fenntartott és gyakorolt szellemi utak hagyományaiban, mint a buddhizmusban, bönben és másutt.
Az Artúr legendában gazdag szín-szimbolizmussal is találkozunk, amely úgyszintén az alkémiához kötődik. Az Artúr halálában Trisztán lovag a lovagi torna különböző napjain különböző színekbe öltözve vesz részt – nevezetesen egymást követően zöldben, feketében és vörösben. Számos író tartja, hogy mindez nemcsak hangulatkeltés, hanem az alkémiai munka folyamataihoz kapcsolódik. Ezek a következők lehetnek: zöld – az egyetemes oldószer, úgymint a Zöld Oroszlán; fekete – a nigredo fázis, amely a „sötétben csírázás” eseményéhez kapcsolódik; és vörös – a rubedo fázis, amely a munka végső lépéséhez kapcsolódik, a „felmagasztosuláshoz”.
Indiában a megvilágosult harcos hagyományát maga Buddha, a Szkíta Bölcs terjesztette el, aki szkíta ksatrija, azaz harcos családban született, ifjúságában kitanulta a harcművészetek minden csínját-bínját, és legyőzhetetlen harcossá lett. Ám később nem elégedett meg a külsőségekkel, hanem rálépett a megvilágosodás útjára, amelyet végigjárt, és tökéletesen felébredetté vált.
A lovag belső útján az erények fontosabbak a testi erőnél és ügyességnél – ezért az a lovag, aki ugyan gyakorolja a lovagrendhez tartozó külső, testi dolgokat, ám nem gyakorolja a lovagiassághoz tartozó belső, szellemi-lelki dolgokat, nem tagja a lovagrendnek.
Magyar szellemi hagyományunkban a lovag sokszor a szemétdombról megmentett, haldokló gebét parázzsal megetetve éleszti új táltos erőre, majd e táltos segítségével nyeri el a Megvilágosult Bölcsesség Királylányának a kezét, és a Királyságot, a tiszta szellem megvilágosult birodalmát. Útközben életét veszélyeztetve próbákat áll ki, és akadályokat győz le. A végső lovagi tornán mint réz, ezüst és arany lovag szerzi meg a Királylány gyűrűjét, s éri el a végső beteljesülést.
Mi a belső alkémia célja? A Bölcsek Köve, mely minden erő elnyerésének a jelképe, a tökéletes felébredés a hamis látszatvalóságból, az uralom önmagunk és a természet fölött, a gyógyítás ereje, az élet teljessé tétele, sőt meghosszabbítása. A Szent Grál esetenként mint kő, és nem mint edény jelenik meg. A Grál, mint a bőségszaru, rendelkezik az erővel, hogy kimeríthetetlenül tápláljon, és ha a helyes kérdéseket teszik fel, hogy meggyógyítsa a Királyt (önmagunkat) és a Királyságot (a világot).
Így tehát, a Szent Grál megpillantása egyenlő a Bölcsek Kövének elnyerésével, ami egyenlő a tökéletes felébredéssel a zavaros tudat szenvedéssel teli látszatvalóságából. S e cél eléréséért a lovagnak tökéletesen makulátlannak kell lennie. A belső ösvény szemlélete szerint ez nem lehetetlen. A tisztulás hosszú munkának a gyümölcse, melyet a lovag próbatételei és kalandjai jelképeznek.
Könyvajánló