• Szent István király, Európa megmentője

Az isteni küldött Atila hun király az eurázsiai nem-dogmatikus Belső Ösvényt hozta Európába. Isten Ostoraként azt a feladatot kapta, hogy helyes útra, a nem-dogmatikus szkíta szeretet-ösvényre terelje e földrész népét, mely akkor az egyetemes szeretet, bölcsesség és szabadság üzenetét és gyakorlatát rég elveszített, kiüresedett, dogmákba merevedett hagyományok kövületei hatalma alatt szenvedett. Megvilágosodott szent királyunk, táltosaival a szkíta-hun népek messze földön tisztelt, a közösség javát szolgáló szellemiségét hozta el. E szellemiség a szeretet, együttérzés, bölcsesség és szabadság útja, mely meghatározza a szkíta-hun népek életvitelét, társadalmát.

Görögök írták a szkítákról:
„Úgy élnek, hogy mindnyájuk birtoka és összes vagyona közös.”
„Igen egyszerű gondolkodásúak, azaz őszintén becsületesek, és a legkevésbé sem ármányos észjárásúak.”
„… nagy hírű filozófusaik voltak, mint Abarisz, Toxarisz, Anacharszisz, …. Nagy becsületben éltek, mert embertársaik felé barátságos, romlatlan és igazságos jellemet tanúsítottak.”
„A szkíták jeles és igazságos emberek ….. nem ismernek jövedelemmegtakarítást, sem szatócskodást, kivéve az árucserét.”
„Anacharszisz és Abarisz szkíta bölcsek a könnyedség, tökély és igazság nemzeti jellegét mutatták föl.”

Egy, a keleti hunokhoz (xioungnuk-hoz) áttelepült kínai tisztviselő mondja:
„A xiongnuk háziállataik húsát eszik, és viselik a bőrüket; a háziállatok füvet esznek és vizet isznak, és az évszakok szerint költöznek. Amikor megzavarják őket, lóra pattannak és nyilaznak, amikor pedig békében vannak, boldogok és nincsenek problémáik. Szabályaik lazák és könnyen követhetőek. Az uralkodó és az alattvalók könnyed kapcsolatban vannak, és a nemzet kormányzása olyan, mint egyetlen személy kormányzása… [Hasonlítsd össze ezt a kínaiakkal, akik] erejüket arra használják, hogy szántanak és eperfákat gondoznak, hogy ruházzák és etessék magukat. Várfalakat építenek, hogy védekezzenek. Amikor az emberek zavarokkal szembesülnek, nincsenek felkészülve a harcra, és amikor a válság elmúlt, túl fáradtak ahhoz, hogy dolgozzanak. Ha! A [kínaiak] vályogházakban élnek és kiöltöznek, de mi jót tesz ez velük?”

Szent István király Atila leszármazottja volt. Felmenői nyomdokaiban ő is, mint az avar és magyar fejedelmek, Álmos és Árpád, a nagy példakép, Atila által képviselt szellemiséget hozta Európába. Ők mindannyian az Atila birodalma szellemi feltámasztásáért dolgoztak. Európa az ő idejükben ugyanúgy a szellemi-lelki romlás állapotában fuldokolt, mint Atila eljövetelekor. Szakrális társadalmat építettek, amelynek a végső, abszolút igazság ismerete az alapja.

István király írja a fia Imre herceg számára írt „Intelmek”-ben:
A szakrális királyságról: „… ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen.”,,Uralkodjál … békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélységnek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tarván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon (minden ember egyenlő), és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség. Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől.” „… mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva, ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz … légy kegyes, hanem … mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”

Ugyancsak az „Intelmek”-ben írja:
„VIII. A fiak kövessék az elődöket:
Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”

Az István király által alkalmazott stratégia, mely az európai szokásokhoz való idomulást célozta, nem volt példa nélkül. Az Észak-Kínát hat évszázaddal korábban egyesítő és uraló hun-szienpi-tabgacs Wei, és későbbi dinasztiák által mutatott utat követte. Intelmeiben e szavak: „… a korábban királykodó királyokat” egyértelműen a keleti hun (xiongnu-szienpi) uralkodók példájára utal, hiszen ő, mint a hunok-magyarok uralkodója, nyilvánvalóan jól ismerte a hun birodalmi gondolkodást és stratégiát, amelyet a keleti hunok is követtek.

Tang Taizong, a kínai Tang dinasztia, és egyben Kína egyik legnagyobbként tisztelt császára, anyai ágon szienpi-hun származású volt; apai ágon, nagyanyja révén szienpi, nagyapja révén pedig a halhatatlan taoista mester Laotzu leszármazottjaként, a keleti „barbár” dong yi (keleti szkíta) nép vére folyt benne. Az eurázsiai nem-dogmatikus szellemiség követőjeként kijelentése szerint hitt a Taóban, bár annak látomása erősen szinkretikus formában jelent meg számára. Úgy tekintett Jézusra, mint egy taoista halhatatlanra és konfuciánus bölcsre, és vallásába beépítette a taoizmus, a konfucianizmus, a buddhizmus, a zoroasztrianizmus, a judaizmus, az iszlám, a szír kereszténység és más közel-keleti vallások elemeit. Személyes vallását olyan törvényekkel támogatta, amelyek megkövetelték alattvalóitól a vallási tolerancia gyakorlását.

Mint Kína szkíta származású császára, jó példával szolgál a szkíta uralkodók vallási toleranciájára. Ezt a szellemiséget hozták négy évszázaddal később Európába a szkíta-hun-magyar népek és uralkodók: Atila, Álmos, Árpád, Géza (akinek fennmaradt híres mondása: elég hatalmas úr vagyok ahhoz, hogy több istennek szolgáljak), valamint Szent István és a Turul-Árpád-ház királyai.

A szkíta birodalom európai ágának uralkodói – Atila, Álmos, Árpád, Géza, István – nyilvánvalóan ugyanolyan tájékozottak voltak a szellemi utak terén, mint távol-keleti társaik. Az eurázsiai Belső ösvény magas szintű gyakorlóiként és védelmezőiként e szellemiség különböző hajtásait egyetlen hatalmas fa gyönyörű ágainak látták. Küldetésük az volt, hogy a végső igazság ismeretére és gyakorlatára alapozott szakrális társadalmat Európa romlott világában megteremtsék. A mindent átható egyetemes isteni jóság és szeretet apostolai voltak, látomásuk nem korlátozódott a világi hatalom és politika kicsinyes ambícióira. Mindez napnál világosabbá válik, ha Kína és India szkíta uralkodóit közelebbről megismerjük.

Tehát, amikor Géza és István a jézusi út követését elhatározta, már régről való ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezett annak üzenetéről, így a szkíta Belső Ösvény részének tekintette azt. A Jézus által is hirdetett nem-dogmatikus szabadság és szeretet útját hozták ők el Európa megmentéséért.

E törekvésük azonban nem talált baráti elfogadásra a dogmatikus hierarchiákba bebetonozott hatalmak részéről, és e szakrális távlatot át nem látó magyarok részéről sem. Ellenkezőleg, a hatalmukat alapjában aláásó fenyegetést láttak benne. Ennek párhuzamait láthatjuk a történelem számtalan különböző példájában, amikor a szentek a hatalom részéről elutasítással találkoztak.

A történelem során a Belső Ösvény nagy Mesterei ugyanígy szemben találták magukat a régi megkövült hagyományok fenntartóival, amikor például: Buddha elutasította a kasztrendszert; Jézus az eleve megváltottság szabadságát hirdette, Tibetben Guru Padmaszambhava a hivatalos papság és arisztokrácia ellenállásával találkozott.

Peter Kingsley írja az avarokról (vagyis rólunk) „Történet, amely szíven talál” című korszakalkotó könyvében, amelyben elmondja, hogyan teremtette meg a nyugati kultúra alapjait Abarisz, az avar Mester, Pitagorasz tanítója[1]:

„… az avaroknak a történelem a lábukkal és a lovaik patáival a föld felszínén hagyott nyomokat jelentette. Az őseik bonyolultan gyönyörű mintáit az öveiken, melyek származásuk minden kanyarulatát rögzítették. Az pedig, hogy kik és mik voltak ezek a„barbárok”, egyszerű rejtély volt – néha egybehangzóan, néha pedig egymásnak ellentmondva –, idegenek látták őket felbukkanni itt-ott. A többi néma csend.

A nyugaton lévő ellenségeik vezérei, csakúgy mint a kínaiak, ledöbbentek a harci technikájuk csodálatos rafinériáján és pusztító erejük precizitásán. Ugyanakkor nagylelkűségük és jóságuk zavarba hozta őket; azon nem várt tulajdonságuk, hogy bármelyik kereszténynél keresztényebb módon tudtak az egyszerű emberekre is figyelni, a szegényekről gondoskodni, vagy éppen megetetni a hadsereget, amit a megsemmisítésükre küldtek. És ugyanez lejátszódott a mongolokkal is.

A más népekkel történt első találkozások idején, egy olyan becsület és etikai kódex szerint éltek, aminek mások a közelébe sem értek. De nem törekedtek arra, hogy saját nézőpontjukat bemutassák másoknak, leghíresebb vezetőjük gondosan ragaszkodott ahhoz, hogy az ellenségei szemében a lehető legrosszabb színben tűnjön fel.

Dzsingisz kánon keresztül pusztítás áradt szét Mongóliából. De nem csupán a pusztítás áradt szét. Még a muszlimok körében is, akiket bárki másnál nagyobb hódítási hullámok sújtottak, több mint pusztán maroknyi ember teljes tudatában volt a bonyolult ellentmondásosságoknak, amikkel szembetalálták magukat – egy a szemük előtt kibontakozó valóságnak, amivel összehasonlítva az összes civilizációs vívmányuk elhalványult, egy erőnek, ami ledarálja a régi, betokosodott illúzióikat, hogy helyet csináljon valami újnak.

A szufik látták, hogy Dzsingisz kán hadseregét a leghatalmasabb szentek védik és vezetik hadi útjain, még a Sarok (Északi Sarok) is, a legfelsőbb spirituális hatalom, aki körül az egész világ forog, vagy Khidr próféta, a Zöld Ember, minden vezetők rejtélyes vezetője, aki mindig a színfalak mögött cselekszik oly módokon, amik meghaladják az emberi megértést.

És amit láttak, az teljes egészében úgy is volt. A hódító mongolok (szkíták) futótűzként, a semmiből tűntek elő. Azonban a futótüzek csak azért vannak, hogy bőségesebb növekedést, még ragyogóbb növényzetet hozzanak létre, olyat, amit azt megelőzően csak az előző futótűz után láttak. És amíg a mongolok hűek maradtak nomád hagyományaikhoz, a legkülönösebb alkímiát tudták művelni.

Távol a nagy civilizációktól, a saját külön ösvényüket járva, képesek voltak civilizációkat megtermékenyíteni, és új kultúrák magvait elvetni olyan módokon, amiről az egyes kultúrák nem is álmodhattak. Dzsingisz kán egy mindent felölelő nyitottságot hozott magával, egy sámáni elveken nyugvó vallási toleranciát, ami egy majdnem akkora fenyegetést jelentett az ellenfeleinek, mint minden egyéb. A nemzetközi jognak, kereskedelemnek és utazásnak nem csak az elképzelését mutatta be, hanem a valóságban is bevezette, és segített lefektetni a modern világ alapjait. De a maga sajátos módján, ő csak megismételte azt, ami már lezajlott a nyugati civilizáció hajnalán (a szkíták, hunok, avarok, magyarok idején – a szerk. jegyzete). Egyszerűen újrajátszotta a drámát, ami akkor játszódik le, amikor visszamegyünk a kezdeteinek ahhoz, amit ma Nyugatként ismerünk, és amikor odaérünk, többé már nem találjuk a Nyugatot.”

---

[1]Peter Kingsley: Történet, amely szíven talál – Buddhista Meditáció Központ Kiadó Bp – Tar

Csao, ugyanúgy mint Média is szkíta, illetve szkítizált volt kultúrájában és nyelvében az i. e. I. évezred közepén, amikor a szkíták uralták Közép-Eurázsiát és a szomszédos határvidékeket. Csao Cseng, ismertebb nevén Csin Si Huang-ti (秦始皇帝), „Csin első császára”, a Csao klán fővárosában, Csao, Handan (Hándān) városában született és nevelkedett a Csao klán hercegeként. Amikor Csao Cseng apja Csin királya lett, a család Hszien-jang (咸陽, Xiányáng) városába költözött, amely ma Xianyang néven ismert.

A szkíták hatása, amely formálta vagy újraformálta Csaót a maga fővárosával, *Agamatánával (mai nevén Handan), végül a Csin-dinasztia megalapításához vezetett. A dinasztiát Csao Cseng (Zhào Zhèng), Csao és Csin hercege alapította, aki jobban ismert Csin Si Huang-ti néven.

Szülei mindketten a Csao királyi család tagjai voltak, és ő nem Csinben, hanem Csao fővárosában (mai nevén Hszien-jang) született és nevelkedett. A Csin-dinasztiát a nagyon hosszú életű Han-dinasztia követte új, közeli fővárossal, Csang-an (長安, Cháng’ān), „Örök Béke”, a mai Hszi-an (西安, Xī’ān) városával.

A szkíták nagy nép voltak, akik a világ első birodalmát alapították, és megépítették az első birodalmi fővárost a klasszikus időszakban, a szkíta-méd-perzsa birodalom részeként, valamint két jelentős fővárost Kelet-Ázsia klasszikus korszakában. A szkíta birodalom folytatásai e két régióban hosszú életű, virágzó rendszerek lettek: a Perzsa Birodalom és a Kínai Birodalom.

Ezt a birodalomépítő koncepciót követte Atila Európában, és az ő nyomában Álmos, Árpád, Géza és Szent István.

…………………

Szent Istvánra úgy tekinthetünk, mint Atila munkájának folytatójára. Ezért ünnepeljük napját a téli napfordulón, Nemrót ünnepén, mivel Atilát és Nemrótot nem választhatjuk el egymástól, lévén Atila Nemrót, az Egyetemes Mester világot megszabadító megvilágosult tevékenységének az elvégzője. Ők, mint megvilágosult mesterek, nem a hatalom és a politika fogalmaiban gondolkoztak. Nem a népek leigázására, hanem a felszabadítására törekedtek.

Amit Prohászka Ottokár írt Szent Imréről, az igaz Atilára és Szent Istvánra ugyanúgy: ,,… hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.” Az ő megvilágosult tevékenységük a szkíta-magyar szellemiség áldásainak elterjesztését szolgálta.

Ez a törekvés évezredek óta folyik, mind a mai napig. Írásos és szájhagyomány által megőrzött emlékek szerint 19 000 évvel ezelőtt kezdődött Közép-Ázsiában, amikor a ma is eleven bön ösvény kezdetét vette, a megvilágosult Senrab Mester tanításaival. Ez a szellemi ösvény elterjedt az egész kontinensen, és ma is él, követői megtalálhatók az egész világon.

Az i. e. 6. század körül a szkíta Belső Ösvény hatalmas kiáradása játszódott. A Szkíta Bölcs Buddha Indiában, a szkíta Zoroaszter Iránban, a szkíta Lao tzu és Konfuciusz Kínában, a szkíta mesterek Abarisz, Toxarisz és Anacharszisz a Mediterráneum térségében hirdették a nem-dogmatikus szkíta ösvényt. Néhány évszázaddal később megvilágosult szkíta mesterek vitték a tan újabb hullámait Eurázsia szerte. A Szkíta Belső Ösvény mesterei végtelen, minden lényre kiterjedő szeretetükkel e felszabadító tevékenységüket napjainkig gyakorolják. 21. századunkban is tanúi vagyunk munkájuknak, és részesülünk szeretetük és bölcsességük áldásában.

Láthatjuk napjainkban is, hogy e Belső Ösvény nagy megvilágosultjai ma is hasonló utat követnek az emberiség megsegítésére. A 20. és 21. században az eurázsiai nem-dogmatikus szeretet-ösvény újabb hatalmas hullámát tapasztaljuk. Buddhista, bönpo, hindu, taoista, szufi és más mesterek tanítják gyakorlati módszereit világszerte. Ők sem azért fejtik ki megvilágosult tevékenységüket a világ számtalan pontján, hogy hatalmuk alá hajtsák a világ népeit, céljuk nekik sem a leigázás, hanem a szellemi-lelki felszabadítás. Módszerük is hasonló a nagy elődökéhez. Megismerkednek a mai kultúra formavilágával, hogy üzenetüket a ma embere számára befogadható nyelven közvetíthessék. Ők maguk is felveszik az adott kulturális-civilizációs szokásokat, és annak nyelvén hirdetik a tan lényegi üzenetét.

Számos mester között Paramahansza Yogananda 20. századi indiai mester mutat erre jó példát. Ő Jézus tanítása segítségével mutatta be az eurázsiai Belső Ösvény mélységes üzenetét. Számos más mester, mint például a tibeti láma Chögyam Trungpa Rinpocse, felvette a nyugati szokásokat, és a mai tudomány nyelvét használja. Őszentsége a Dalai Láma, egy belső-ázsiai ország, Tibet uralkodójaként, a hatalom és a politika fogalmait félretéve, ugyancsak e Belső Ösvény hirdetője, aki a mai tudományos élvonallal folytatott párbeszédben, az emberiség megszabadulásának előmozdításáért fejti ki megvilágosult tevékenységét, ezzel továbbvíve a régi szent királyok és mesterek világot segítő hagyományát.

SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÉLETE

SZENT ISTVÁN KIRÁLY NAGY LEGENDÁJA FELHASZNÁLÁSÁVAL
az eurázsiai Szkíta-magyar Belső Ösvény szemléletében megfogalmazva

Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a Világosság Igazságtestének Atyjától száll alá. Mert semminémű jó nem lehet vagy keletkezhet a létező dolgokban a Diadalmas Megvilágosultak végtelen együttérzése kedvezése nélkül. A Diadalmasok egyetemes együttérző szeretetének szeme ugyanis tetszéssel tekinti a néki szolgáló, a megvilágosodás élvezetének finomenergia testét a szenvedő lények iránti végtelen szeretetből magukra öltő angyali karok, istenségek és eszmélő hősök megingathatatlan voltát; azonban az eltévelyedett ember megújhodását is kegyes irgalommal szemléli, s előmozdítja, hogy az eszmélő lényeket, akik valódi természetükben eleve a megvilágosultak méltóságával ékesíttettek fel, földi Megtestesüléseinek szentsége által, csoda módon atyai országának örökösévé tegye.

Az Igazságtest Atya, a megvilágosodás élvezetének tiszta szeretet-energia testei, és a jelenéstestek

Az Igazságtest Atya, alapvető jóság természetéből fakadóan, az eltévelyedett eszmélő lények szenvedésének láttán érzett végtelen együttérző  szeretettől hajtva, megszámlálhatatlan testet ölt az ő megsegítésükre, a szenvedés látszatvalóságából való megszabadítására. A megvilágosodás élvezetének számtalan tiszta szeretet-energia fénytestét veszi fel azok javáért, akik érdemeik erejéből képesek a valóságnak ezt a hétköznapi halandók számára nem látható szintjét emelkedett látomásaikban érzékelni. De a durva érzékek látszatvalóságában szenvedők megmentéséért is állandó szeretetteljes tevékenységet fejt ki, olyan jelenéstesteket öltve, amelyek a közönséges durva érzéki energia szintjén is felfoghatóak minden eszmélő lény számára. Ezen a szinten leírhatatlan változatosságban jelenik meg, a világ miriád jelenségében testet öltve, jeleket, útmutatásokat adva.

Jelenéstestek – a nagy spirituális Mesterek

Azonban e jelenéstestek közül a legkiemelkedőbbek a nagy spirituális Mesterek, akik időről-időre emberi testet öltenek időtlen idők óta a végtelen mindenség számtalan pontján. Földünkön is, embervilágunkban, ősidők óta születtek ilyen jelenéstest Mesterek. Az indiai hagyományban avatároknak nevezik őket, a buddhista hagyomány korszak-meghatározó Megvilágosultakról beszél. Mindkét hagyomány több százezer éves múlt távlatába helyezi őket. Az ősi szkíta-magyar hagyomány szerint a Földünkre eljött meghatározó Megtestesülés az Egyetemes Jelenéstest Mester Nemrót, az őskirály.

Jelen korunkban az írásos emlékek beszélnek a tizenkilenc ezer évvel ezelőtt élt közép-ázsiai Senrab Miwocse Mesterről, a ma is élő bön hagyomány első megvilágosult tanítójáról, mint a megvilágosult kegyelmi állapot mennyei finomenergia birodalmaiból alászállt megtestesülésről. Továbbá, az i. e. VI. században több isteni jelenéstest Mester is tevékenykedett Eurázsia különböző területein. Indiában és Közép-Ázsiában a Szkíta Bölcs Buddha, a Mediterráneumban a szkíta mester Abarisz és tanítványa Pitagorasz, a Szkíta-Méd Birodalomban Zarathusztra, Kínában a két nagy halhatatlan: Lao-tzu és Konfuciusz, valamint a fent nevezetteken kívül még sokan mások. Azonban, mindezen kiemelkedő jelentőségű Mesterek mellett, a jelenéstestek megszámlálhatatlan alakot öltve, folyamatosan jelennek meg Földünkön – és a mindenség számtalan pontján –, és napjainkban is itt vannak velünk.

Szkíta-magyar hagyományunkban az Eurázsia végeláthatatlan területeit óriási birodalmaikban egyesítő, és ezzel hosszú évszázadokra békét teremtő hatalmas uralkodók – szkíták, ázsiai és nyugati hunok, szienpi-tabgacsok, majd mongolok – a legismertebbek. Az ázsiai hun uralkodók címe: az „Ég Fia” ezt nevezi meg (Jelentése ujgur nyelven [és valószínűleg hun nyelven is]: Tengrikut, melynek a kínai kiejtése Sanyu). Ezen isteni eredetű uralkodóink közé tartozott az isteni küldetést elvégző, az isteni tudás kardját birtokló Istenfi Atila, Isten Ostora, a mennyei Turul által nemzett Álmos, és Szent István, akiről nagy legendájában olvassuk: „akit a jövendölés szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna”, ami azt jelenti, hogy a Megvilágosultak mennyei küldötte volt.

Jelenéstest – Jézus élete példája

Kétezer évvel ezelőtt jött el a Közel-Keletre az isteni Megtestesülés Jézus. Ejtsünk most néhány szót az ő élete példájáról:

Beteljesedtek a mesterek és próféták jövendölései a Földünkre született Jelenéstestben, ki megmagyarázhatatlanul szűztől született; Kelet mindentudó bölcsei által megszületésekor felkeresve, majd azok végtelen kegyes gondoskodása alatt Kelet nagy tudás-központjaiban a végső igazság ismeretére ébredve; megmutatva az embereknek a tökéletes megvilágosodáshoz vezető Belső Ösvényt; és magára véve a világ lényeinek szenvedését, földi testének elhagyása után harmadnapon a megvilágosodás szivárványfény testét felöltve feltámadott; tanítványai körében negyven napig tartózkodott, majd szemük láttára emelkedett az ég magasába, s természeténél s tehetségénél fogva atyja jobbján nyert helyet; és az atyjától s tőle magától származó vigasztaló Ébredés Szellemét fogadott fiaira heves érkezésének csodálatos zúgásával kiárasztotta; ez pedig őket tüzes nyelvek képében minden nyelv tudásával gazdagította, és isteni erejéből a csodatevés jeles képességével csodálttá tette. Az ő szeretetének hevétől lángra gyúlva, amint a Mester korábban meghagyta nekik, a Belső Ösvény hirdetésének követségében a Megvilágosultak igéjének magvát hintve, az egész világot bejárták.

Némelyikük királyságokat királyostul, némelyikük fejedelemségeket fejedelmestül, némelyikük tartományrészeket és kerületeket helytartóstul és elöljáróstul vett rá a Belső Ösvény gyakorlására, és az Ébredés Szellemének magasra csapó lángjai annyira megszilárdították a földkerekségen az egyetemes Közösség alapját, hogy maga Róma is, az egész nyugati világ fővárosa, a császári egyeduralommal együtt elkötelezte magát a szeretet erényes ösvényének követésére, és lemondott a hiú tévelygésekről. Nem maradt ország, sem nemzet, hol a Megvilágosultak irgalmának valamilyen foganatja nem lett.

A magyarok küldetése – az egyetemes megmentő szeretet megvilágosult tevékenységének beteljesítése

1. Így történt, hogy az éber isteni kegyelem a Pannónia földjén lakó magyarokra kegyes pillantással letekintett az égből, hogy akiket az örökkévalóság titkos terve a hatalmas Tanvédő Király Istenfi Atila vezetése alatt korábban természetes lakóhelyükről napnyugati részekre rendelt az igaz Belső Ösvényről eltévelyedettek megszelídítésére, azokat – rendeltetésüket akkor beteljesítvén – az újabb korban újfent a hamisság útjára tévelyedett népeknek az igazság ösvényére, az eloszlatott homályból az örökkévaló jutalmazás reményére vezetése végett, az egyetemes megmentő szeretet megvilágosult tevékenységének beteljesítésére ösztönözze.

Béketeremtő Géza fejedelem

2. Volt akkor egy Géza nevű hatalmas fejedelem – a negyedik attól számítva, ki a magyaroknak Pannóniába jövetele idején első vezérük volt –, aki hatalmaskodva bánt az övéivel, de irgalmasan s bőkezűen az idegenekkel, kiváltképpen a Belső Ösvény követőivel; becsületesen követte őseinek fennkölt szittya hagyományait, s a lelki kegyelem fényének elterjesztése végett figyelmesen kezdett tárgyalni a körös-körül fekvő valamennyi szomszédos tartománnyal a békéről, melyet azok korábban sohasem kedveltek; úgyhogy már ebből felismerhető, kinek üzenetét vágyott terjeszteni – a Mester szavai szerint: „Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket“. Ezenfelül elrendelte, hogy a Belső Ösvény igaz gyakorlóit, kik királyságába be akarnak lépni, a vendégbarátság és a biztonság kegyében részeltessék, felhatalmazta az igaz Belső Ösvényt követő és hirdető papokat és szerzeteseket, hogy elébe járuljanak, szíves örömest hallgatta meg őket, kedvet lelvén abban, hogy az igaz hitnek az ő keble kertjébe vetett magja kicsírázik.

Minek szaporítsam a szót? Eljött az égben rendelt idő, Géza fejedelem háza népével együtt hitt és menedéket vett a Végső Igazságban, az Útban és a Közösségben, megfogadván, hogy minden uralma alá vetett alattvalóját a Belső Ösvény szolgálatába állítja.

Géza fejedelem látomása

3. Mivel pedig igen sok gondot okozott neki a lázadók megzabolázása, egy éjjel csodálatos látomással vigasztalta meg az Úr. Gyönyörű külsejű ifjat állított elébe, aki így szólt hozzá: „Béke veled, Megvilágosultak választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghez vinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire a Diadalmasok mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízzák. Ő az Öregistentől választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni.“

4. Hogy felserkent a fejedelem, a megdöbbentő látomást előbb magában, majd az övéivel meghányta-vetette, kitárt karokkal a földre borulva, Istennek alázatosan hálát adott, s könnyeket ontva ajánlotta magát és fejedelemségét születendő fiával együtt annak őrizetébe, aki nem alszik s nem is pihen.

István, a Megvilágosultak mennyei küldötte

5. És megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia, akit a jövendölés szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna, ami azt jelenti, hogy a Megvilágosultak mennyei küldötte volt. Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami „István“ a görög nyelvben, az „koronázott” a magyar beszédben. Mivelhogy Isten azt óhajtotta, hogy viselje e világban is a királyi hatalmat, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.

Nőtt a gyermek gyámolítva a királyi nevelésben, átlábalta a kisdedéveket, s miután a serdülőkor első lépcsőfokán átlépett, apja összehívta Magyarország főembereit és az utánuk következő rendet; a közös tárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána, és ennek megerősítésére mindet külön-külön megeskette. Ezek után, betelvén napjai, az Úr megtestesülésének 997. esztendejében e világ haszontalan viszontagságait égi örömmel cserélte fel.

István király kegyes cselekedetei

6. Mikor aztán a pannóniai királyság a boldog ifjú bólintását leste, ő a környező tartományok népeivel kötött békét hűségesen megerősítette, hogy amit elméjében forgatott, a Belső Ösvény zsenge ültetvényében annál bátrabban hajthassa végre. De minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög, hogy az Égi Király apródjának szent szándékát szétzilálja, belháborút támasztott ellene; a lázadó az ő sugallatára azon mesterkedett, hogy főembereivel együtt kivonja magát boldog István uralma alól. Mindezeket a Megvilágosultak szülőanyja, az Örök Boldogasszony érdemeinek oltalmával, a vezérek megsemmisítése után csakhamar szolgálatába hajtotta.

7. Miután az Eszmélő Hős legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát a Belső Ösvény melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta a Diadalmasok akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az ő áldásuk nélkül mit se tudna tenni, ha az ő rendelésüknek betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghez vihesse.

8. Mindenfelé megvetik a szent házak alapjait, emelik a klastromokat, virágzásnak indulnak a szerzetesi regulában élő közösségek. Mindenfelől özönlenek a Megvilágosultak szolgái, kikben vágyat ébresztett az oly igen bőkezű fejedelem kegyes vendégfogadásának vigasza.

9. Atyja halála után az ötödik évben – így akarta az isteni kegyelem – elhozták az apostoli áldás levelét, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltje, István, királlyá választatott, s az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronáztatott. Hogy az uralkodói rang jelének elnyerése után milyen életű és ítéletű férfi volt, megvilágítja a püspökökkel és Magyarország főembereivel együtt kibocsátott törvénykönyve,[12] melyben tudniillik megszerkesztette minden ártalomnak ellenmérgét. És mert úgy tetszett néki, hogy a békének, mellyel Krisztus fűzte egybe a világot, legyen fia, el nem múló kötés aláírásával utódainak szigorúan meghagyta: senki köztük ellenségként más földjét ne támadja, törvényes vizsgálat nélkül ellenfelét ne bántsa, az özvegyeket és árvákat senki se nyomorgassa.

Királyságának sorsául pedig, de kivált sarjadékának szaporításáért a római császári méltóságot viselő, szelíd erkölcsei miatt jámbornak nevezett Henrik húgát, név szerint Gizellát vette házastársul,[13] kit miután olajkenettel felkentek, a korona viselésében társának ismert el. Hogy ez Isten tiszteletének csinosításában miképp viselkedett, az Istennek szolgálók gyülekezetei iránt mily buzgónak s jótevőnek mutatkozott, arról a mai napig tanúskodnak számos egyházi keresztjei, edényei és csodálatos mesterséggel készített vagy szőtt oltári ékességei. Mindenekelőtt pedig a veszprémi püspökség egyháza, melyet alapkövétől kezdve minden Isten szolgálatához szükséges arany- vagy ezüstneművel és sokféle ruhával felékesített.

Maga a király a nemrég alapított püspökségeket az apátságokkal egyetemben majorságokkal, udvarházakkal, szolgákkal és javadalmakkal királyilag felruházta, keresztekkel, edényekkel és az istentisztelethez járó más eszközökkel – aszerint, hogy mire volt külön-külön szükségük – kielégítően felszerelte. A szerzetesek életét és közösségét hol mások útján, hol személyesen fürkészve gondosan megvizsgálta, a lankadókat kárhoztatta, az ébereket szeretetébe fogadta, s a kanonokok szolgálatát Krisztus és az egyház bizonysága alapján a püspökök gondjára bízta; az apostol szerint: „mindenkinek mindene lett, hogy mindenkit megnyerjen”.

10. Ez a férfiú hívő volt, minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom s felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát az Örökszűz Istenanya, Boldogasszony gyámsága alá helyezte, kinek tisztelete s dicsősége a magyarok közt oly nevezetes, hogy nyelvükön még e Szűz mennybevitelének ünnepét is, tulajdonnevének hozzátétele nélkül, csak Királyné napjának emlegetik.[14] És hogy könyörületes oltalmát még inkább elnyerhesse, magában a királyi székvárosban, melyet Fehérvárnak mondanak, ugyanezen örökké Szűz dicsőségére és nevére híres és hatalmas, csodálatos mívű bazilikát kezdett építtetni, a kórus falán tarka vésetekkel, márványlapokból kirakott padlóval. Aki ezt látta, szavaink igazságáról tanúságot tehet (vö. János 19,35): számtalan fajta miseruha, oltárdísz és más ékesség van ott, az oltárok körül több színaranyból kalapált tábla, melyekbe a legdrágább kövek sorozatait foglalták; Krisztus asztala fölött csodálatos mívű cibórium emelkedik, a kincseskamra mindenféle-fajta kristály-, ónix-, arany-, ezüstedénnyel színültig rakva.[15]

Már akkor eltökélte Isten fia, hogy mindazt, amije van s amit megszerezhet, Krisztusnak ajánlja, kitől adományul nyerte, hogy aki őt az evilági dicsőségre és tiszteletre méltóvá tette, az égi ország lakói közé kegyesen felvenni méltassa.

11. Olvassuk az apostolokról írt jövendölésben: „Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk”. Ez a mondás áll nemcsak a tizenkettőre, hanem mindenkire, akit Isten az evangéliumot hirdetni küldött, akinek hite, szavai és erkölcse révén gyarapodott az egyház. Ezek között nem a legkisebbnek tartják ama leginkább keresztényt: jóakaratának és művének híre, melyet az egyházak építésében saját hatáskörében szerzett, messze fekvő, igen híres földeket bejárt. Szerzeteskolostort alapított ugyanis Jeruzsálemben,[16] abban a városban, ahol Krisztus emberi természete szerint tartózkodott, bőséges mindennapi eleséget szolgáltató majorságokkal és szőlőkkel gazdagította. A világ fejében, Rómában is, István első vértanú nevére tizenkét kanonokból álló, minden tartozékkal bővelkedő gyülekezetet állított, és egy kőfallal körülkerített telepet házakkal és vendégfogadókkal azon magyaroknak, akik imádkozás végett felkeresik az apostolok fejedelmének, boldog Péternek küszöbét. Még a királyi várost, Konstantinápolyt sem fosztotta meg ajándékozó jótéteményeitől, csodálatos művészettel épült templomot adományozván minden hozzávalóval. Méltán nyerte hát el birodalma határain belül az apostol nevet, mert noha az evangélium hirdetésének tisztét ő maga el nem vállalta, a hit hirdetőinek, mint vezérük és felügyelőjük, megteremtette a gyámolítás és gondoskodás vigaszát.

12. Az égi irgalom valamennyi jótéteménye közül, melyhez a boldog király isteni végzésből jutott, mindenekelőtt azokat kell felsorolni s a betűkre bízni, amelyekkel elsősorban lehet az örök élet örömeit kiérdemelni. Mert minden szerencsés tetteiben egy indítóok irányította: ezt lelkének hívő látásával látta meg az evangéliumban, mely igazságának bizonyságával mondja: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak”, és más helyen: „Adjatok, és akkor ti is kaptok”. Az irgalomnak és kegyességnek oly szélesre tárt karjaival ölelte át Krisztus szegényeit, sőt bennük Krisztust, hogy egyetlen vendég vagy zarándok sem távozott tőle szomorúan, jóságának valamilyen vigasza nélkül. A szűkölködők felsegítésére mindennapos állandó költséget határozott meg, az éjszakát virrasztásban, tevékenyen és vidáman volt szokása tölteni, Krisztus híveinek lábát mosogatva, a szegények szívébe alamizsnát dugva, mivel eltökélte, hogy e világon a szűkölködő Krisztust tagjaiban vigasztalja, így ő maga megérdemli, hogy örökké örvendezzen, mikor a mennyei élet kincsesházát minden gyönyörűséggel rakottan találja.

Egy éjszaka aztán lelki intéstől illetve, egymagában, anélkül, hagy bárki tudott volna róla, fogván egy Isten ajándékával teli erszényt, szokása szerint felkerekedett Krisztus kicsinyke nyájának meglátogatására. A szegények a mennyei kincseskamra pénzének osztásakor nyomban huzakodni kezdtek, Isten emberének érdeméről szakálla kiszaggatásával tettek tanúbizonyságot. Emiatt öröm töltötte el Krisztus katonáját, és rohanvást menekült mindenki teremtőjének legszentebb szülőanyjához, s a földre vetve magát hálálkodva így kiáltott: „Égi királynő, én királynőm, így tisztelték meg katonáid, akit királynak állítottál. Ha ezt valami ellenségem tette volna, a te segítségeddel bosszulnám meg a sértést. De mert tudom, úrnőm, hogy ezzel az örök boldogságra lettem méltó, igencsak ujjongok, s megköszönöm Üdvözítőnk vigasztaló szavait, melyekkel tanítványait vigasztalta, mondván: »nem vész el egy hajszál sem fejetekről«”. E szavakból értette meg Isten embere, hogy égi kegyelem látogatta meg, és lelki kenettel kenetett; elhatározta, hogy szíve kapuját sohasem zárja be a segítséget kérők előtt, s ettől kezdve személyesen vagy mások, de különösen Krisztus szolgái és cselédei, a papok és a szerzetesek útján az égtől neki juttatott gazdagságot a szegények kezébe téve maradandóan az örök kincstárban helyezte el.

Erről tesz tanúságot a vele a mennyei életben örökké osztozó boldog Günther,[17] aki evilági nemesből lett szerzetes és remete, s akit a jótékony fejedelem bőkezűsége csalogatott ide, s a csehek földjéről többször eljött meglátogatására. Mert valahányszor érkezésének fényével István udvarát beragyogta, a király kincseskamráját keze alá helyezték, s mivel ő ennek tartalmát zarándokok, szűkölködők, szenvedők, özvegyek és árvák, klastromok és templomok között kiosztatta, csakhamar kiürült. Isten e szolgájának intésére alapította meg az istenfélő király a Bélnek nevezett monostort, s minden jóval gazdagította. Itt kezdte el elmélkedő életét élni a Velencéből jött Gellért szerzetes,[18] akit felsőbb végzésből főpappá választottak, s a szent király elhunyta után a kereszténység ellen támadt zavargásokban megköveztek: a lelki kegyelem ajándéka által méltó lett a vértanúk társaságára.

13. Úgy vélem, nem hallgathatom el, hogy Isten hatalma az ő emberének még életében meg akarta mutatni, mennyi érdeme lesz halála után. Hiszen ahányszor fülébe jutott, hogy beteg valaki, egy darab kenyeret, egy kis gyümölcsöt vagy fűszeres füvet küldött neki orvosságul, azt, ami épp a keze ügyében volt, meghagyván, hogy egészségesen talpra álljon, és mivel szavait Isten kegyelme kísérte, épségét a beteg nyomban visszanyerte. Üdvözítőnk dicsőséges mennybemenetele után, s azután, hogy csodálatosan atyja jobbjára ült, azt mondják, keveseknek jelent meg testi valóságban, látomással azonban sokaknak nyújtott vigaszt, megtanítván őket a jövőbe látni. Ez történt boldog Istvánnal is. Egy éjszaka ugyanis valamely titkos sugallattól hirtelen felriasztva megparancsolta, hogy egy futár egy nap és egy éj alatt siessen az erdélyi Fehérvárra, és tereljen minden földeken lakót a városok falaihoz oly gyorsan, amint lehet. Mert előre megmondta, hogy itt teremnek a keresztények ellenségei, vagyis a besenyők, akik akkor a magyarokat fenyegették, és fel fogják dúlni földjeiket. Alig teljesítette a követ a király parancsát, itt is volt már a besenyők váratlan csapása; gyújtogatással és fosztogatással mindent elpusztítottak, de Isten kinyilatkoztatása révén a boldog férfi érdemeiért az emberi lelkek a falak menedékében megmenekültek.

14. Ezután történt, hogy mikor jámbor Henrik, római császári felség, a boldog királynak felesége révén rokona, kiszenvedett, a császári hatalmat a germánok választásából Konrád kapta, ki a béke nyugalmát megtörve, egész Németország csapatait egyesítve ellenségként próbált rátörni Pannónia határaira.[19] Tanácsot tartott ellene a király a püspökökkel és a főemberekkel, s a haza védelmére egész Magyarország fegyvereseit összevonta. Előbb mégis megfontolván, hogy Krisztus segítsége nélkül mit sem tehet, kezét-szívét égnek emelte, és sérelmeit úrnője, az Örökszűz Istenanya, Mária elé tárva, ilyen szókra fakadt: „Ha kedved telik benne, világnak úrnője, hogy örökséged szőlejét ellenség pusztítsa, s a kereszténység zsenge ültetvényét irtsa, kérve kérlek, ne róják fel az én renyheségemnek, hanem inkább akaratod rendelésének. Ha a pásztor bűnös, érdeme szerint ő maga lakoljon, kérlek, ártatlan juhokat dühöd ne sújtson.” E beszéd után Máriától már szinte megvigasztalva, magabiztosan útra kelt az ellenség irányába. Mindjárt másnap hírnök érkezett a germánok táborába minden egyes vezérhez, mintha a császár küldte volna, és parancsot adott át a visszatérésre. Mihelyt az ellenség visszavonult, és a szent felismerte, hogy Isten irgalmának oltalma látogatta meg, a földre borulva hálát adott Krisztusnak és szülőanyjának, kinek védelmébe magát és országának gondját szüntelen imában ajánlotta. A császár pedig megrémült övéinek ennyire váratlan kudarcától, és tudakolta, miképpen történt a dolog. Mikor aztán belátta, hogy valóban visszatértek, nem kételkedett, hogy ez Isten szándékából történt a leghívebb király reményének megerősítésére, és azontúl országának megtámadásától tartózkodott, mert visszatartotta az Örök Bíró félelme.

15. Nyilvánvalóan boldog Istvánon is beteljesedett az apostol szava, mely így szólt: „Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába” és a Bölcsesség Könyvében: Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Mert sokféle isteni fenyítés alatt rogyadozott, három évig szüntelen betegségben sínylődött; miután ebből Isten kegyelmének orvossága kigyógyította, a titkos örök szándék valamiféle próbatétele következtében fiainak kimúlásában megint csak érezte a ráhulló korbácsütéseket, mikor őket ártatlan csecsemőkorukban, aki adta, elvette. Halálukon érzett fájdalmát a szülőatya élve maradt fia, a szent természetű Imre iránti vonzalmának vigaszával fékezte. Immár egyetlen fiát szenvedélyesen szerette, mindennapos imáiban örökösen Krisztusnak és szűz Szülőanyjának szentelte. Minden óhajtásával azt kívánta, hogy fia túlélje, s hogy utána országának ő kerüljön élére. S hogy ilyen nagy uralom kormányát majd erősebben kézben tarthassa, rávette, hogy az igazhitű férfiak tanítását mindkét füllel hallgassa mindennapos olvasás által. Az atyai szeretet lángjától ösztökélve ő maga is erkölcstanító könyvecskét szerkesztett, melyben őszintén és barátian, a lelki intelem igéivel szól hozzá, oktatva, hogy mindenekelőtt őrizze meg a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet, a főpapi méltóságnak rója le tiszteletét, kedvelje a főembereket s vitézeket, hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, a vendégeket jóságosan fogadja, még jóságosabban gyámolítsa, tanács nélkül semmit se tegyen, az elődök példája mindig szeme előtt legyen, sűrűn teljesítse az imádkozás kötelmét, s a kegyesség, irgalmasság meg a többi erények ékesítsék.[20] Az ilyen és ehhez hasonló ismeretekben oktatott kiváló ifjú engedelmeskedve az örök végzésnek, amelynek mindenek alávettetnek, az Úr megtestesülésének 1031. évében ezt a múló életet az örökre cserélte fel, csatlakozván a mennybéliek társaságához.[21] Ó, mekkora gyász mindeneknek, de kivált a főembereknek, akik között az elárvult atya sóhajtozott és kesergett. Mert látván, hogy egyedül maradt, utód reménye nélkül, bánkódott szeretni vágyó szíve. De ismerte az Írást: „Nincs olyan bölcsesség, nincs olyan tudomány, s nincs olyan tanács, amely megáll az Úr színe előtt” és a kánoni törvényt: „senkinek sem szabad kedvesei elmúlásán túlságosan szomorkodni”. Letéve a gyászt teljes valójával az isteni irgalom bőkezűségének keresésére adta magát. A kolostorok és templomok szolgáit, a szerzeteseket és a papokat különféle alamizsnákkal és adományokkal vigasztalta meg, minden pénzbeli jövedelmét, mellyel éppen rendelkezett, zarándokokra, özvegyekre, árvákra költötte. Követei képében még a külföldi tartományok monostorait is gyakran meglátogatta királyi adakozókedvének számlálhatatlan ajándékával.

16. Szellemének fiatalkorában felvett szigorát élete végéig megőrizte. Alig nyílt ajka nevetésre, mivel az írásra gondolt: „Akkor is fájhat a szív, amikor nevetünk, és az örömnek is lehet szomorúság a vége”. Mindig úgy mutatkozott, mintha Krisztus ítélőszéke előtt állna, lelki szemeivel az ő tisztelendő külsejű jelenségét látta, s kimutatta, hogy Krisztus a száján, Krisztus a szívén, Krisztust hordozza minden tettén. Szíve-lelke minden vágyával a végső napot képzelte maga elé, s már a mennyország lakája, angyali társalkodás társa óhajtott lenni. Mindenféle-fajta Istennek tetsző erénnyel ékes lévén, eltökélte: Isten színe előtt szentségben és igazságban él életének minden napján, hogy benne már az eljövendő megdicsőülés valamilyen ragyogása lássék. Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges hamari halála, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy helyette a Velencében született Pétert,[22] nővérének fiát választják királynak, akit már korábban magához hívatott, és seregének vezérévé nevezett ki; majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet.

KURUCZ ÁGNES fordítását felhasználva, módosította Csöpel Láma