Atila hun király az eurázsiai nem-dogmatikus belső ösvényt hozta Európába. E földrész akkor az egyetemes szeretet, bölcsesség és szabadság üzenetét és gyakorlatát rég elveszített, kiüresedett, dogmákba merevedett hagyományok kövületei hatalma alatt szenvedett. Megvilágosodott szent királyunk, táltosaival a szkíta-hun népek messze földön tisztelt, a közösség javát szolgáló szellemiségét hozta el. E szellemiség a szeretet, együttérzés, bölcsesség és szabadság útja, mely meghatározza a szkíta-hun népek életvitelét, társadalmát.
Görögök írták a szkítákról:
„Úgy élnek, hogy mindnyájuk birtoka és összes vagyona közös.”
„Igen egyszerű gondolkodásúak, azaz őszintén becsületesek, és a legkevésbé sem ármányos észjárásúak.”
„… nagy hírű filozófusaik voltak, mint Abarisz, Toxarisz, Anacharszisz, …. Nagy becsületben éltek, mert embertársaik felé barátságos, romlatlan és igazságos jellemet tanúsítottak.”
„A szkíták jeles és igazságos emberek ….. nem ismernek jövedelemmegtakarítást, sem szatócskodást, kivéve az árucserét.”
„Anacharszisz és Abarisz szkíta bölcsek a könnyedség, tökély és igazság nemzeti jellegét mutatták föl.”
Egy, a keleti hunokhoz (xioungnuk-hoz) áttelepült kínai tisztviselő mondja:
„A xiongnuk háziállataik húsát eszik, és viselik a bőrüket; a háziállatok füvet esznek és vizet isznak, és az évszakok szerint költöznek. Amikor megzavarják őket, lóra pattannak és nyilaznak, amikor pedig békében vannak, boldogok és nincsenek problémáik. Szabályaik lazák és könnyen követhetőek. Az uralkodó és az alattvalók könnyed kapcsolatban vannak, és a nemzet kormányzása olyan, mint egyetlen személy kormányzása… [Hasonlítsd össze ezt a kínaiakkal, akik] erejüket arra használják, hogy szántanak és eperfákat gondoznak, hogy ruházzák és etessék magukat. Várfalakat építenek, hogy védekezzenek. Amikor az emberek zavarokkal szembesülnek, nincsenek felkészülve a harcra, és amikor a válság elmúlt, túl fáradtak ahhoz, hogy dolgozzanak. Ha! A [kínaiak] vályogházakban élnek és kiöltöznek, de mi jót tesz ez velük?”
Szent István király Atila leszármazottja volt. Felmenői nyomdokaiban ő is, mint az avar és magyar fejedelmek, Álmos és Árpád, a nagy példakép, Atila által képviselt szellemiséget hozta Európába. Ők mindannyian az Atila birodalma szellemi feltámasztásáért dolgoztak. Európa az ő idejükben ugyanúgy a szellemi-lelki romlás állapotában fuldokolt, mint Atila eljövetelekor. Szakrális társadalmat építettek, amelynek a végső, abszolút igazság ismerete az alapja.
István király írja a fia Imre herceg számára írt „Intelmek”-ben: „… ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen.”,,Uralkodjál … békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélységnek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tarván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon (minden ember egyenlő), és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség. Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől.” „… mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva, ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz … légy kegyes, hanem … mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”
Az István király által alkalmazott stratégia nem volt példa nélkül. Az Észak-Kínát hat évszázaddal korábban egyesítő hun-szienpi-tabgacs Wei, és más dinasztiák által mutatott utat követte.
A Wei dinasztia (i. sz. 386–534/535) a leghosszabb életű és leghatalmasabb az észak-kínai dinasztiák közül, amelyek Kínának a Sui és Tang dinasztiák alatt történt egyesítése előtt léteztek. A Wei dinasztiát szienpi tabgacs (tuoba) törzsek alapították, akik nagyállat tenyésztő nép voltak. Nyelvük alapvetően török volt, és a tudósok feltételezik, hogy őseiket a proto-török, proto-mongol vagy xiongnu (ázsiai hun) népekig lehet nyomon követni. 439-re az Északi Wei birodalom biztosította területeit a támadásoktól, és egyesítette egész Észak-Kínát.
A Wei hatalmas katonai erővel rendelkezett, ám a pásztorkodó életvitel kultúrájában nem voltak felkészülve az új birodalom uralásának igényeire. Felismerték, hogy a meghódított birodalom uralása nem lehetséges úgy, ha az alattvalók az uralkodóikat idegeneknek tekintik, ezért a Wei a szinizáció aktív politikáját folytatta. Ez a kormányzó osztályok gyors átállását jelentette a kínai életmódra és szokásokra. A tuoba és a kínai arisztokrácia közötti házasságokat ösztönözték, miközben az alsó osztályok között is nőtt a vegyes házasságok száma. Sok család, köztük a császári ház is kínai vezetéknevet vett fel. Még a történelem átírására is volt kísérlet, mivel a Wei dinasztia megpróbált hitelteleníteni és megtagadni mindent, ami a nem han kínai eredetükhöz kapcsolódik. Végül a dinasztia betiltotta a tuoba szokásokat, sőt még a nyelvet és az öltözetet is.
Ez a szinizációs politika problémákat is okozott. Míg a Északi Wei felső osztályai asszimilálódtak a kínai életstílushoz, a határ közelében élő alsó osztályok és a katonák, akik az első helyen felelősek voltak a hódításokért, továbbra is ragaszkodtak pásztorkodó, törzsi életmódjukhoz. Ennek eredményeként ezek az osztályok egyre inkább elidegenedtek uralkodóiktól.
A Wei uralkodók kínai állami tisztviselőket alkalmaztak birtokaik kormányzásához. Bevezették a kínai adminisztratív módszereket és a büntető törvénykönyvet. Ahogy a gazdaság egyre inkább a mezőgazdaságtól és egyre kevésbé a pásztorkodástól és a hadizsákmánytól függött, a törzsek életmódja is egyre letelepedettebb lett.
A Wei uralkodók a Közép- és Belső-Ázsiában virágzó nem-dogmatikus belső ösvény nagy pártfogói voltak. Ennek a szellemiségnek a támogatása és elterjesztése fő küldetésük volt a tuoba Wei uralkodóknak ugyanúgy, mint Eurázsia más szkíta-hun uralkodóinak, így Atilának és Szent Istvánnak is. A szkíta-hun népek a szabadság és szeretet belső ösvényét gyakorolták ősidőktől fogva, és ennek felszabadító üzenetét vitték ismételt hullámokban a kontinens peremén elterülő országokba: Kínába, Dél-Kelet Ázsiába, Indiába, Iránba és Európába, felszabadítva az ott élő népeket a kiüresedett, dogmákba merevedett – bölcsességet, szeretetet, szabadságot elfeledett – hagyományok kövületei hatalma alól. Magyarországon e belső ösvény hagyományát egyes források szerint a fehér csuhás pálosok őrizték.
Szent Istvánra úgy tekinthetünk, mint Atila munkájának folytatójára. Ők, mint megvilágosult mesterek, nem a hatalom és a politika fogalmaiban gondolkoztak. Nem a népek leigázására, hanem a felszabadítására törekedtek.
Amit Prohászka Ottokár írt Szent Imréről, az igaz Atilára és Szent Istvánra ugyanúgy: ,,… hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.” Az ő megvilágosult tevékenységük a szkíta-hun szellemiség áldásainak elterjesztését szolgálta.
Ez a törekvés évezredek óta folyik, mind a mai napig. Írásos és szájhagyomány által megőrzött emlékek szerint 19 000 évvel ezelőtt kezdődött Közép-Ázsiában, amikor a ma is eleven bön ösvény kezdetét vette, a megvilágosult Senrab Mester tanításaival. Ez a szellemi ösvény elterjedt az egész kontinensen, és ma is él, követői megtalálhatók az egész világon.
Az i. e. 6. század körül a szkíta belső ösvény hatalmas kiáradása játszódott. A Szkíta Bölcs Buddha Indiában, a szkíta Zoroaszter Iránban, a szkíta Lao tzu és Konfuciusz Kínában, a szkíta mesterek Abarisz, Toxarisz és Anacharszisz a Mediterráneum térségében hirdették a nem-dogmatikus szkíta ösvényt. Néhány évszázaddal később megvilágosult szkíta mesterek vitték a tan újabb hullámait Eurázsia szerte. A Szkíta belső ösvény mesterei végtelen, minden lényre kiterjedő szeretetükkel e felszabadító tevékenységüket napjainkig gyakorolják. 21. századunkban is tanúi vagyunk munkájuknak, és részesülünk szeretetük és bölcsességük áldásában.
Láthatjuk napjainkban is, hogy e belső ösvény nagy megvilágosultjai ma is hasonló utat követnek az emberiség megsegítésére. A 20. és 21. században az eurázsiai nem-dogmatikus szeretet-ösvény újabb hatalmas hullámát tapasztaljuk. Buddhista, bönpo, hindu, taoista, szufi és más mesterek tanítják gyakorlati módszereit világszerte. Ők sem azért fejtik ki megvilágosult tevékenységüket a világ számtalan pontján, hogy hatalmuk alá hajtsák a világ népeit, céljuk nekik sem a leigázás, hanem a szellemi-lelki felszabadítás. Módszerük is hasonló a nagy elődökéhez. Megismerkednek a mai kultúra formavilágával, hogy üzenetüket a ma embere számára befogadható nyelven közvetíthessék. Ők maguk is felveszik az adott kulturális-civilizációs szokásokat, és annak nyelvén hirdetik a tan lényegi üzenetét.
Számos mester között Paramahansza Yogananda 20. századi indiai mester mutat erre jó példát. Ő Jézus tanítása segítségével mutatta be az eurázsiai belső ösvény mélységes üzenetét. Számos más mester, mint például a tibeti láma Chögyam Trungpa Rinpocse, felvette a nyugati szokásokat, és a mai tudomány nyelvét használja. Őszentsége a Dalai Láma, egy belső-ázsiai ország, Tibet uralkodójaként, a hatalom és a politika fogalmait félretéve, ugyancsak e belső ösvény hirdetője, aki a mai tudományos élvonallal folytatott párbeszédben, az emberiség megszabadulásának előmozdításáért fejti ki megvilágosult tevékenységét, ezzel továbbvíve a régi szent királyok és mesterek világot segítő hagyományát.