Tündér Ilona
Tündér Ilona a csallóközi mitológia egyik legismertebb alakja – magát a Csallóközt is Tündérkertnek, Aranykertnek nevezték, s „korábban tündérek népesítették be”.
„A tündérekről általában regélnek, név szerint csak tündér Ilonát nevezik. Regélik hogy ez Csallóközben is járt hajdanta, és a Dunán hattyú képében úszkált. Midőn e táj oly gyönyörű volt hogy arany kertnek nevezteték, sok tündér lakta ezt akkoron, és a nagy Duna szigetei voltak különösen legkedvesb mulató helyeik; más ember ezekhez akkor nem férhetett, ha csak nem valami csodálatos bűbájos mesterségek által, vagy ha valakit különösen megkedveltek, elvitték magokkal vízi tündér palotáikba, és szolgálatukba vették, mondhatlan fény s gyönyörűség volt lakaikban, aranytól és gyémánttól ragyogott ott minden. Ők magok árva leányok képében jelentek meg más emberek között, s a ki velők jót tett, ezer soron jutalmazták meg, víz alatti tartományaik messze terjedtek egész a tengerek alatt nyúltak el. A ki hozzájok jutott, nehéz próbák alá vették, s ha szilárd hűséget mutatott irántok, elhalmozták kegyekkel, de ritka állotta ki sokáig; a hűtlent visszaveték bűv móddal a sanyarú életre. Nyomorult pásztori állapatra ébredt fel az olyan, és soha sem tudta meg, mikép került ki onnét. — Már most nem léteznek ide lent többé azok a tündérek. Csillagokba szálltak; ha léteznek, is nem érintkeznek halandó emberekkel, mert ezek mindig gonoszabbak.” – írta Csaplár Csallóközi, különösen Duna-Szerdahely-táji népszokások című tanulmányában, akitől s ahonnan adatként a Magyar mitológiába Ipolyi Arnold is beemelte.
A mese – TÜNDÉRSZÉP ILONA ÉS ÁRGÍRUS KIRÁLYFI
Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.
Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.
Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberrel találkozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.
Az őröknek sem kellett egyéb, odaállottak az almafához. De hiába volt minden, mert éjféltájban mély álom ereszkedett reájuk, és alig múlt el negyedóra, mire felébredtek, az aranyalmák mind eltűntek. Egyszer azután a tanácskozásban felszólalt a három királyfiú, és megjelentették, hogy ők fogják őrizni az almafát. Legelőször is a legidősebb ment őrködni. De vele is csak ugyanaz történt, ami a többivel. A középső sem járt jobban.
Végre a legkisebb vállalkozott, Árgírus királyfi. Legelőször is dohánnyal jól megtömött aranyszelencét dugott a zsebébe, így ült le az almafa alá.
A holdvilág szépen világított Árgírus királyfi arcára, már érezni kezdte, hogy az álom össze akarja a szemét húzni, szippantott hát egy kis dohányt, jól megdörzsölte a szemét, nagyokat prüsszentett. Aztán másodszor is nagyot szippantott a dohányból, még egyszer megdörzsölte a szemét. Egyszer csak halk suttogást hallott. Feltekintett, hát a feje felett tizenkét hollót látott repülni. Egyenest az almafához tartottak; a tizenharmadik holló mint vezér, elöl repült. Árgyélus megkapta a tizenharmadik hollónak a lábát, s felkiáltott:
– Megvagy, tolvaj!
De midőn rátekintett, hát látja, hogy karja közt gyönyörű szép lány fekszik, arany fürtjei eltakarják szép fehér vállát.
– Ki vagy te, szép tolvaj? – kérdi a királyfi. – Soha többé el nem eresztelek!
– Én Tündérszép Ilona vagyok – mondta a szép lány -, ezek a hollók pedig a lánypajtásaim. Mulatságból minden este iderepülünk, hogy a sok aranyalmákat leszedjük. De nálad nem maradhatok, pedig megvallom hogy te vagy, akit soha felejtenem nem lehet, mert csak téged szeretlek!
– Maradj nálam – kérte Árgyélus.
– Nem maradhatok – felelte Tündérszép Ilona -, de megígérem, hogy ezentúl mindennap el fogok jönni, de az almákat többé el nem viszem. Légy mindig itt, ha látni akarsz!
Ezzel nagy robajjal elrepült a tizenhárom holló.
Másnap az egész udvar nagy csodálkozására az aranyalmák mind meg voltak. A király homlokon csókolta a fiát. Árgyélus csak azt kérte az apjától, engedje meg, hogy tovább is őrizhesse az almafát.
Ki is ment minden éjjel Árgyélus királyfi őrködni, hogy láthassa Tündérszép Ilonát.
Másnap este Árgyélus és Tündérszép Ilona megint egymással mulattak. Maguk sem tudták, hogyan történt, mélyen elaludtak mind a ketten. Ekkor előcsúszott a Vénbanya, és egy aranyfürtöt levágott Tündérszép Ilona hajából, azután lassan elment.
Felébredt tündérszép Ilona, sírni, jajgatni kezdett, felébredt erre Árgyélus is.
– Mi bajod van, kedvesem?
– Jaj, Árgyélus, élj boldogul, én téged soha többé nem láthatlak, nálad nem maradhatok; a házadban tolvajok laknak, nézd, aranyfürtjeimből egyet levágtak.
Ezzel megölelte Árgyélust, ujjáról egy gyűrűt vett le, és Árgyéluséra húzta.
– Neked adom – mondta -, erről akárhol megismerlek.
Ezzel összecsapta kezét, hollóvá változott és elrepült.
De volt a király udvarában egy Vénbanya, aki Árgírus királyfit nagyon szemmel tartotta. A király is kezdett kíváncsi lenni, mi lehet az oka, hogy Árgírus annyira szeret az almafánál őrködni. Magához szólította hát a Vénbanyát, és így szólt hozzá:
– Látom, hogy Árgírus királyfit te szemmel tartod. Vigyázd meg egyszer, mikor az almafánál őrködik!
A Vénbanya úgy tett. Mikor Árgírus az almafához ment őrködni a Vénbanya a bokrok mögé bújt. Másnap korán reggel már jelentette a királynak:
– Meglestem Árgírus királyfit. Gyönyörűséges aranyhajú lánnyal láttam az almafa alatt ülni; holló képében jött az almafára, úgy lett belőle aranyhajú lány.
– Hazudsz, Vénbanya! – mondta a király. – Nem igaz!
– De úgy van az, felséges uram. Ha kell, holnap jelet is hozok arról hogy igazam van.
Másnap reggel a Vénbanya megmutatta az aranyfürtöt a királynak. Nagyon csodálkozott a király, és tüstént magához hívatta Árgyélus királyfit.
– Édes fiam, testvéreidet már mind kiházasítottam, megjött az hogy téged is megházasítsalak; gazdag királylányt kerestem számodra, azt hiszem, nem lesz ellenvetésed.
– Kedves atyám, én meg fogok házasodni, de csak úgy, ha én választok magamnak feleséget. Már találtam is. Tündérszép Ilona lesz a feleségem!
A királynak nem tetszett a felelet, de bármint akarta is lebeszélni Árgyélust a kívánságáról, az nem engedett. Kardot kötött az oldalára, és elment hogy Tündérszép Ilonát megkeresse. Az egész udvar gyászba borult utána.
Már majdnem az egész világot összejárta Árgyélus, de Tündérszép Ilonának még a nyomára sem talált.
Egyszer egy kis házhoz jutott, a házban egy vén anyóra talált. Illendően köszöntötte. A vén anyó széken ült, csodálkozva kérdezte Árgyélust:
– Hol jársz erre, ahol a madár se jár?
– Öreganyám – mondta Árgyélus -, nem tudná nekem megmondani merre lakik Tündérszép Ilona?
– Nem biz én, édes fiam, de talán ha hazajön az uram, a Nap, mindenüvé odasüt, az talán meg tudja mondani. De bújj el, mert meglát, felfal!
Erre elbújt Árgyélus. Hazajött a Nap, belép a szobába, mindjárt kezdte:
– Pfű, pfű, anyó, emberhús, büdös!
Erre kimászott az ágy alól Árgyélus, s köszöntötte a Napot.
– Szerencséd, hogy szépen köszöntöttél – mondta a Nap -, másként felfaltalak volna! Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán Hold bátyám tud felőle valamit.
Elment hát Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. Az a Szélhez utasította.
Oda is eljutott, szépen beköszöntött, és a Széltől is megkérdezte, hogy nem tud-e valamit Tündérszép Ilona felől.
– Én – mondta a Szél – nem tudok semmit, de nem messze tőlem abban az erdőben lakik az Állatkirály, az talán tud valamit.
Ment, mendegélt újra Árgyélus, már egészen beesteledett, úgy, hogy majdnem semmit sem látott, felmászott egy fára, szétnézett, nem lát-e valahol világot. Csakugyan messze távolban észrevett egy kis világocskát, egy szép kastélyból szüremlett. Bekopogott, kinyílott az ajtó, és egy óriás jött elébe, akinek a szeme a homlokán volt.
– Jó estét, felséges király – köszönt Árgyélus -, nem tudnál te nekem Tündérszép Ilonáról valamit mondani, hol lakhat?
– Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna! Én az Állatkirály vagyok. Tündérszép Ilonáról nem tudok semmit, de talán az állataim közül valamelyik tud felőle valamit.
Ezzel egyet füttyentett, és az egész palota azonnal tele lett mindenféle állattal. Megtette a király a kérdést, de az állatok közül sem tudott senki semmit. Végre is előkullogott egy sánta farkas:
– Én – mondta a sánta farkas – tudok Tündérszép Ilona felől valamit.
A Fekete-tengeren túl lakik, ott törték el a lábamat.
– Nahát, akkor vezesd oda ezt a szegény királyfit – mondta a király.
A sánta farkas azonnal odaállt, hogy Árgyélus üljön rá. Így mentek száz meg száz esztendeig. Egyszer csak letette a farkas Árgyélust.
– Már én tovább nem vihetlek, oda most már magad is eltalálsz, hisz nincs már messzire, csak száz esztendőt kell még menni! – ezzel elbúcsúzott tőle, és elsántikált.
Ment, mendegélt Árgyélus tovább, egyszer csak egy völgyet lát mely három heggyel volt körülvéve. A völgyben épp három ördög verekedett. Odament hozzájuk, és kérdezte tőlük, miért verekednek.
– Az atyánk meghalt, s maga után ezt a köpönyeget, ostort és a bocskort hagyta. Ez a köpönyeg olyan köpönyeg, hogyha magadra veszed, és aztán a bocskort a lábadra húzod, és ezzel az ostorral egyet csattantasz, és azt mondod: „Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok” ott vagy azonnal; ezen nem tudunk mi megegyezni. Nem tudjuk, kire mi jusson.
– No – mondta Árgyélus -, ha csak az a baj, majd elosztom én köztetek; hanem egyik hágjon fel erre a hegyre, a másik arra, a harmadik meg amarra!
Az ördögök felmentek a hegyre. Árgyélus pedig felvette magára a köpönyeget és a bocskort, az ostorral egyet csattintott, és azt mondta: „Hipp-hopp! Ott legyek, ahol akarok, legyek azonnal Tündérszép Ilonánál!”
Azonnal egy kristálytiszta palota előtt termett.
Éppen kitekintett az ablakon Tündérszép Ilona egyik játszótársa, megismerte Árgyélust, beszaladt hangosan Tündérszép Ilonához:
– Itt jön Árgyélus!
Tündérszép Ilona azt hitte, hogy csak játszanak vele, pofon vágta a lánypajtását.
De jött a másik, a harmadik, a negyedik, a tizenegyedik, de úgy jártak mind a tizenegyen, mint az első.
Árgyélus bekopogott az ajtón. Egy öregasszony jött ajtót nyitni. Nagy csodálkozással nézett Árgyélusra. Aztán a csodálkozása nagy örömmé változott.
– Jaj, de jó, hogy itt vagy, Árgyélus, legalább megszabadítod a királykisasszonyunkat! Most nem lehetsz vele, csak éjféltájban, mert csak akkor járhat szabadon. Akkor, ha te háromszor megcsókolod, a Varázslónak nem lesz több hatalma rajta. Most éppen jókor jöttél, mert nincs itthon, másként halálfia lennél.
– Nem félek én tőle sem – mondta Árgyélus -, megvívok én vele!
Az öregasszony behívta Árgyélust, selyemágyat vetett neki, pompás vacsorát készített számára, aztán azt mondta:
– Minden-éjjel eljön ide Tündérszép Ilona, ne aludj el!
De az öregasszony gonosz boszorkány volt. Volt egy sípja, melyet ha megfújt, akit akart, elaltatott vele. Most is kihúzta a sípot, elfordult és sípolt, és attól Árgyélus úgy elaludt, hogy azt sem tudta, hogy a világon volt-e valaha. Éjféltájban eljött Tündérszép Ilona, meglátta a kedvesét, és felkiáltott:
– Ébredj fel, kedvesem! Ha háromszor megcsókolsz, megszabadulok a varázslattól.
De Árgyélus nem ébredt fel. Reggel azt mondja a vén banya:
– Itt volt Tündérszép Ilona, de te aludtál, mint a bunda.
Másnap is úgy történt, harmadnap is.
De egyszer, amint a Vénboszorkány elbóbiskolt, Árgyélus meglátta a nyakán a sípot. Leoldotta, és kíváncsiságból belefújt. Hát látja ám, hogy az egész cselédség elaludt tőle.
Ekkor tért észre, hogy azért aludt ő is olyan mélyen, mikor a vén banya sípolt. Most a maga nyakára akasztotta a sípot, és valahányszor a Boszorkány fel akart ébredni, ő mindannyiszor sípolt egyet. Így volt éjfélig.
Ekkor jött Tündérszép Ilona. Árgyélus háromszor megcsókolta, és azonnal az egész vár kivilágosodott, minden ajtó felnyílt, a Vénboszorkány elsüllyedt.
De hogy másodszor megcsókolta volna Árgyélus Tündérszép Ilonát, előbb tizenegyszer pofon vágta.
– Ez azért van, mivel te tizenegy játszótársadat pofon vágtad, mikor igazat mondtak.
– Megérdemlem – rebegte Tündérszép Ilona.
Ekkor Árgyélus karjába vette Tündérszép Ilonát, felhúzta a köpönyegét és bocskorát, ostorával egyet csattantott.
– Hipp-hopp! Ott legyek, ahol én akarok, legyek az apám várában!
Azonnal odarepültek egy szempillantás alatt.
Árgyélus hatalmas király lett, Tündérszép Ilona hatalmas tündér; ha meg nem haltak, most is élnek.
Tündérek
A három világ tündérei
I. A Tündérszív: gondolattal fel nem fogható, szavakkal, fogalmakkal meg nem ragadható, le nem írható, a tér és idő korlátai felett álló végtelen szabadság és boldogság állapota. Végtelen lehetőségek, időtlen mindentudó bölcsesség, egyetemes szeretet, elfogulatlan együttérzés – E tulajdonságok öltenek alakot az Ég Királya Öregistenben, minden tündér atyjában, és az Ég Királynője Boldogasszonyban, minden tündér anyjában.
II. A finomenergia test: látomásban, álomban, elmélyült állapotban látható istenségek, angyalok, védelmezők, tanítók stb. – Tündér Király, Tündér Királynő, Tündér Ilona és egyéb férfi és női tündérek, akiket hétköznapi lények nem látnak, hanem csak a magasabb, finomabb tisztánlátással rendelkezők. Ők a három világban laknak: a felső, égi világban; a középső, földi világ láthatatlan régióiban; és az alsó világban, a föld alatt és a vizekben.
III. A hétköznapi lények által látható anyagi megtestesülés tündérei:
A négyféle jelenéstest:
- A legfelsőbb jelenéstest:
Ez a megvilágosult tündérek hétköznapi lények által látható legmagasabb megjelenési alakja. E megnyilvánulások a megvilágosult test, beszéd és tudat egyedülálló adottságaival rendelkeznek, melyek: a mindentudó bölcsesség, az egyetemes szeretet és a minden lényre kiterjedő, elfogulatlan együttérzés, és az ezekből fakadó jóságosan gondoskodó segítő tevékenység. A megvilágosultak a lényeket megvilágosult cselekedetekkel szolgálják. - Az ügyes tevékenységet elvégző jelenéstest:
Ez a megvilágosult tündérek megjelenése bármilyen ügyes tevékenységet elvégző alakban, például a csodálatos események, melyek segítséget nyújthatnak, életet menthetnek, felismeréshez vezethetnek stb. Ez az alak varázslatszerűen jelenik meg – anélkül, hogy egy lényként ténylegesen megszületne – azért, hogy segítsen, inspiráljon, szolgáljon, vagy elvezessen valakit vagy valakiket a békesség, öröm és megvilágosodás útjára. - A született jelenéstest:
Ez a megvilágosult tündérek olyan megjelenése, amely megszülethet mint ember vagy állat azért, hogy másokat szolgáljon. Lehet férfi vagy nő, ember vagy állat, gazdag vagy szegény, spirituális vagy világi, gyengéd vagy durva, szép vagy csúnya – bármely alak, amely elvezet valakit vagy valakiket a békesség, öröm és megvilágosodás útjára, közvetve vagy közvetlenül. - A változatos jelenéstest:
Ez a megvilágosult tündérek megjelenése különböző élettelen tárgyakként, mint a szent épületek, kegytárgyak, könyvek, képek, festmények, szobrok, virágok, étel, ruha, lakhely, gyógyszer stb., amelyek a lények javát szolgálják. Amint Santidéva, az indiai bölcs mondja:
Legyek hajó vízen átkelőknek,
legyek sziget partot keresőknek,
legyek lámpa világot áhítóknak,
legyek menedék annak, ki lakhelyre vágy.
A tündér egyszerre testesíti meg az emberséget és az istenséget női vagy férfi formában. A tündérek különbözőképpen jelenhetnek meg a különböző összefüggésekben; ha szükséges, megjelenhetnek vad és intenzív, vagy játékos és gondoskodó formában. Máskor a tündér felháborító vagy visszataszító alakban tűnhet fel, hogy elvágja a fogalmi gondolkodást és a téves felfogást. Megjelenhet emberi lényként, békés vagy haragvó istenségként, vagy úgy is észlelhető, mint az általános energia játéka a jelenségvilágban. Általánosságban a tündér az energia állandóan változó áramlását képviseli, amellyel a belső ösvény gyakorlójának együtt kell dolgoznia ahhoz, hogy megvalósulást érjen el. Végső soron minden lényt egyfajta tündéri megnyilvánulásnak tekinthetünk. A tündér a végtelen tágasság hírnöke és az igazság ereje, amely az önámítás hálóját megsemmisíti. Bármihez ragaszkodunk, ő a ragaszkodást elvágja; bármi legyen, amiről azt hisszük, hogy elrejthetjük, még önmagunk elől is, ő feltárja. A tündér hagyományosan az átváltások során jelenik meg: a világok közötti átjárás pillanataiban, az élet és a halál között, az alvás és az ébrenlét közötti látomásokban. A tündérek őrzik a spirituális gyakorlat legbenső személyes részleteit, hogy csak a legtisztább indítékkal rendelkezők legyenek képesek behatolni a lényegébe. Végül, abszolút szinten a valódi bölcsesség tündér a ragyogó tudatosság megfoghatatlan minősége.
Magyar tündérmitológia
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A tündérmítoszok ősvallásunk részét képezik, melyek szerint a történelem előtti időkben tündérek érkeztek a Tejútról és az Esthajnalcsillagról hazánk földjére. Istennői, teremtőképességekkel rendelkeztek, és gyakran estek szerelembe földi emberekkel. E régi vallás nyomai ma is fellelhetőek Székelyföldön, Erdélyben, hiszen a tündérek várainak vélt romok ma is megtalálhatók, a helybéliek pedig híven őrzik tündéri regéiket. Mátyás király óta Erdély területeit Tündérországnak is nevezik, mely Kolozsvártól Brassóig terjed. Ez esetben a Tündérország kifejezés nem képzeletbeli birodalomra utal, hanem arra, hogy Erdélyben egymást érik a tündérekről elnevezett hegycsúcsok, folyók, források, dombok, városok, várromok, mint például Székelydálya, Ramocsa-mező, Firtos hegye, Rapsóné vára. A tündérregék legismertebb átörökítője Benedek Elek, a legszebb és legátfogóbb leírásokat pedig Ipolyi Arnold ősvalláskutatónak köszönhetjük:
„Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő, nem ok nélkül tartatott a tündérek regés honának, rá a tündérek honát jelölő hetes szám utalt már, vagy hogy e számok értelme ránézve ily mythosi alapból alkalmaztatott, mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb, és legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett, ha felvesszük hogy az attilai székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul gyakoroltatott, mint pedig a Magyarországban megerősült kereszténység idejében, amannak Pogány váraiban még sokáig dívott a papi jósnői szertartások, és az őshit emléke sokáig fentartatá az általunk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes, hogy a tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva, a minthogy már általában is a legbecsesebb néhány mythosi emlékünk.”
Szintén tündérregéink átörökítője Orbán Balázs és Kőváry László kutató, valamint Vörösmarty Mihály költőnk.
Rapsóné, a tündérek királynéja
Rapsóné vagyis Rabsonné leánykori neve Estilla, Estillő volt, mely csillagszármazását mutatta, hiszen az Esthajnalcsillagról, az esti fénylő csillagról érkezett a Földünkre. Miután férjhez ment egy halandóhoz, egy székely fejedelemhez, egy rabonbánhoz, felvette annak nevét, ám idővel Rapsónévá rövidült a neve. Igen eszes furfangos tündérasszonyként ismerték, még az ördögök fejedelmét, Duromót is lóvá tette. Azt is beszélik róla, hogy lánykorában Duromó szeretője volt. Rapsóné várhegye Szovátától keletre, az Illyésmező után magaslik, mielőtt Bucsinba érne az utazó. A tündérkirálynő kedvenc virága a boglárka, melyet Rapsóné rózsájának hívnak. Mint minden mitológiai fejedelemnek, égből jött istenasszonynak, neki is van eszmei fenségterülete, mégpedig a szerelem, a siker és a gazdagság. Ez ügyekben érdemes a segítségét kérni.
Firtos, a jó tündér
Firtos tündér Rapsóné húga, s jó tündérként egészséget ad a hozzáfordulóknak, amolyan tündérbába féleség. Állandó viszályban áll gonosz testvérével, Tartoddal, aki még a várának az alapkövét is ellopta. Ám, amikor éjfélt kukorékolt a kakas, eltört a vasrúd, amivel a nagy követ szállították, a kő pedig a Korond-patakba esett. Napjainkban Likas kő néven turistalátványosságnak számít. A gonosz testvér nagy irigységében még Firtos szerelmét is letaszította a hegyről, ám a legény lova fent akadt egy sziklán, és azon nyomban kővé vált. A kővé vált ló, vagyis Firtos lova, ott a várhegy oldalában az időjárást mutatja a helybélieknek. Ha esős idő jön, beszürkül, ha pedig szép napos idő várható, teljesen kifehéredik. Firtos várhegye Korondtól délnyugatra található, Énlaka felett magasodik. A várhegyet a Firtos-patak határolja északról.
Tartod, a gonosz tündér
Rapsóné másik húga Tartod tündér, akit inkább lehetne boszorkánynak nevezni, hiszen még az ördögökkel is lepaktált, azokkal múlatva nappalt és éjszakát. Ami rosszaság történt arrafelé, annak többnyire Tartod volt az okozója. Várhegye aljában temérdek kincset gyűjtött össze, ám mindez földi halandó számára mindig is megközelíthetetlen volt. A legenda szerint csak egy pásztorlegénynek sikerült leereszkednie a földalatti birodalomba, ahol megküzdött a három-, az öt- és a hétfejű sárkánnyal, miután megszerezte a legendás aranykardot. Kiszabadította a sárkányok tündérfeleségeit, ám azok nemhogy hálásak lettek volna neki, hanem a mélyben hagyták. Szerencsére egy holló megsegítette, és amikor sikerült visszatérni a földi világba, megtalálta a legszebb tündért, akit végül feleségül vett. Tartod tündér gonoszságai nem maradtak büntetlenül. Bárhogyan építgette ördöngős barátaival a várát, reggelre mindig összeomlott. Várhegye Székelyvarságtól délre, a Nagy-Küküllő mentén található.
Ramocsa, a boldogság tündére
Ramocsa Rapsóné unokahúga, aki önfeledt boldogsága miatt népszerű, s amerre jár, virágok, ramocsavirágok nyílnak a lábai nyomában. Errefelé a henye boroszlánt hívják ramocsavirágnak. A hétköznapi földi boldogságért fohászkodtak hozzá eleink, s virággal mutattak be áldozatot neki. Ramocsa tündér egy pásztorlegényhez ment feleségül, és ahol letelepedett kedvesével, néhány kilométerre Székelyderzstől, azt a területet idővel Ramocsa-dombnak nevezték el.
Dála, az anyaság tündére
Dála Ramocsa tündér fiatalabbik nővére volt, aki szintén egy pásztorlegényhez ment feleségül. Ahol letelepedtek, egy kis patak mentén, ott idővel egy falvacska alakult ki, melyet róla neveztek el Székelydályának. Dála a családi boldogság, az anyaság tündére.
Klára, a fájdalom tündére
Ramocsa legidősebb nővére, Klára is egy pásztorlegényhez ment feleségül. Ők a bágyi vár dombján éldegéltek, ám a pásztor kicsapongó, mihaszna életet élt, és a tündér nagy szomorúságában véget vetett az életének. Könnyeiből forrás fakadt, melyet Klára-kútjának neveztek el. Aki iszik a kút vizéből, arra átokként nehezedik Klára minden fájdalma, ezért többnyire csak gonosz célzattal merítenek a vízből.
Tündér Ilona, a szerelem és a szépség tündére
Talán a legismertebb Tündér Ilona legendája, mely szerint beleszerelmesedik Argylus királyfiba, de egy csúf boszorkány ármánykodása miatt el kell válniuk egymástól. Argylus királyfi elindul szerelmét felkutatni, miközben ördögökkel, óriásokkal, sárkányokkal kell megküzdenie. Kitartása, ereje és bátorsága révén nemcsak megtalálja kedvesét, hanem a szerelmüket beárnyékoló átkot is megsemmisíti. A mende-mondák szerint Argylus királyfi annak a dúsgazdag perzsa Darius királynak volt a fia, aki egészen Felsősófalváig, egyesek szerint Homoródalmásig menekült az ellenségei elől, s kincseinek nagy részét egy itteni barlangban rejtette el. Történelmi tény, hogy Darius hol a szkíták, hol a görögök elől menekült a Kárpátok felé.
„Tündér Ilona ősmagyar legendája az egyetemes kultúra, a világ kulturális örökségének egyik legszebb története.” (Hummel Rozália)
Tündér Ilona vára Kovásznától keletre, a Pokolsár, vagyis Duromó birodalmának kapuja felett található. Ő vigyázza Tündérországot keletről. A történetek szerint, miután újra egymásra leltek Argylus királyfival, a királyfi apjának a várában telepedtek le, így a Kovászna melletti várban többnyire tündér pajtásai éldegéltek, és Tündér Ilona jobbára csak látogatóba jár hozzájuk. Tündér Ilona szintén Rapsóné rokonságához tartozik, ám csak szegről, végről. Tündér Ilonát Világszép névvel is szokás illetni, gyönyörűsége okán. Szépségért, fiatalságért és boldog szerelemért folyamodtak hozzá a régi időkben. Legendája visszaköszön Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményében is.
A remete tündér
A bózesi határban van egy savanyú forrás, melyben egy tündér lakik. Szinte sohasem hagyja el a forrást, s naphosszat csak imádkozik. Aki felkeresi, és kellő tiszteletadás után kéri a tündér közben járását ilyen-olyan ügyben, a tündér teljesíti kívánságát. „Ki szeret és nem szerettetik, ha iszik e forrás vizéből mielőtt az első májusi nap benne fürdenék: feledni fog. Ki szerettetik és nem szeret: holdas estve ide ne jöjjön, mert villik táncolnak itt s körbe veszik őt, s el se bocsátják, mig szerelmessé nem lesz. Midőn a forrás – esőtől – felzavarodik, ne idd, mert a remete könyétől olyan, s csak bánatot iszol. Midőn az estharang megkondul, a forrás gyöngyözni kezd, susogásba jő: mondják a tündér imádkozik. E forrás vizét idegennel egy kehelyből nem isszák, mert ifju, vén szerelmes lesz egymásba.” (Kőváry László: Száz történelmi rege)
Tarkő, Olt és Maros tündérek
Tarkő tündér vára Balánbánya felett található egy magas sziklás hegyen. A csodaszép tündérasszonynak minden oka megvolt a szomorúságra, mert szépséges leányai, Olt és Maros folyton folyvást civakodtak. Keserűsége még nagyobb lett, amikor tündéri nagyhatalmú urát a király száműzte a Fekete-tengerhez engedetlensége miatt. A két kis tündérleány látva anyjuk szomorúságát félretették civakodásaikat és együtt kérték a tündérasszony beleegyezését, hogy apjukat felkeressék, hírt hozzanak felőle. A tündéranya suhintott az arany varázspálcájával, mire a leányok patakká változtak. Olt sebes iramban vágtatott a tenger felé, Maros azonban lassan, óvatosan haladt a hegyek között. A Dunába érve egymást átkarolva haladtak tovább, s miután a tengerhez érve üdvözölték tündér apjukat, hableányokként merültek el a kék vízben.
Déva, Kalán és Arany tündérek
A három tündér nagy boldogságban és egyetértésben élt Hunyad földjén. Ám egyszer csak megszállta őket valamiféle gonosz szellem, és versengeni kezdtek egymással, hogy melyik épít erősebb várat. Kalán vasból építette várát, Arany színaranyból, ám a szelíd Déva csak egy egyszerű kővárat épített. A Jóisten megbüntette a kevély tündéreket, mert alighogy elkészültek, egy hatalmas viharral elsöpörte a vas- és az aranyvárat, csak a szelíd Déva kővára állta ki a vihar tombolását. Jószívű tündér lévén befogadta a viharban megszelídült Kalánt és Aranyt.
A királykői kevély tündér és a Bába köve
A Brassó melletti királykői várban lakott egy szépséges tündérleány, akire a szemközti Feketehalom várában lakó Fekete királyfi szemet vetett. Ám a tündér csúnyán kikosarazta, a királyfi pedig elemésztette magát szerelmi bánatában. A királyfi anyja bosszút esküdött a fia halála után, és hadseregével elindult a királykői vár felé. Megijedt a tündérlány a nagy harci zajra, és árkon-bokron keresztül futott büntetése elől. Ám a királyné folyamatosan szórta felé az átkot, mely utol is érte a tündérleányt, így az kőbálvánnyá változott a fogarasi Vajda és Récse határán. Ezt a kőbálványt hívják a helybéliek Bába kövének.
Okna tündér és Dalkár, a fiatal óriás
Volt idő, amikor az óriások háborúba keveredtek a tündérekkel, és bizony az óriások látszottak győzedelmeskedni. Az óriás vezér fia, Dalkár, vadászat közben megpillantotta az erdőben táncoló szépséges Okna tündért, s azon nyomban beleszeretett. Okna is szerelemre gerjedt az ifjú óriás iránt, s mivel törvényeik tiltották őket egymástól, ezért titokban találkoztak. Egy alkalommal Okna éppen szerelmére várakozott, amikor hirtelen egy csapat óriás vette körbe, kiknek a vezére egy hatalmas kardot döfött a szívébe. Ebben a pillanatban érkezett a tisztásra Dalkár. Látta összeomlani kedvesét, és a fölé hajló ádáz gyilkost. Eszét vesztve rohant a támadóra, és midőn tövig nyomta tőrét annak testébe, felismerte saját apját, az óriások vezérét. Fájdalmas üvöltésére tüzet és lángnyelveket szórva megnyílt a föld, magába rántva Okna testét és az őrjöngő Dalkárt. Abban a pillanatban az óriások kővé váltak, és a megdermedt testeikből kiemelkedett a szép Detonata szirt, ott messze a nyugati havasokban.
Az utolsó tündérek
A kápolnák és templomok harangjai elnyomták a tündérek énekét, így a legtöbb tündér más tájra vándorolt, vagy messzebb ment az emberek lakta településektől. Állítólag hívó szóra, imára szívesen megmutatkoznak, sőt, aki kéréssel fordul hozzájuk, azt megsegítik, teljesítik a kívánságát.
Még több tündérrege:
A kápolna harangja, Erdők leánya, A Cziblesi tündérkert, A tordai tündérvár, A kolozsvári leányvár
Tündérország egyéb lakói és helyszínei:
Tündérország nemcsak tündéreknek ad otthont. Laknak arrafelé boszorkányok, törpék, óriások, lidércek, ördögök, maga az ördögfejedelem, vagyis Duromó (Durmó, Drumó, Plutó), s ki tudja még mennyiféle lény. Erről tanúskodnak a helységnevek is: Tündérvölgy, Pokolsár, Banya-tető, Óriás-hegy, Ördög-tető, Boszorkány láb, Ijesztő-bükk, Ördöglik-tető, Ördög-árok, Nagy Murgó, Romlás-szikla, Sárkányok kertje…
Források:
– Székelyföldi Legendárium
– Tündérképző
– Kőváry László: Száz történelmi rege
– Benedek Elek: Minden jó, ha vége jó
– Magyar tündérmesék
– Orbán Balázs: A Székelyföld leírása