A szarvas az egyik legfontosabb jelkép az egész szkíta-hun szellemiségben. Számos megvilágosultnak, istennek és tanvédőnek a hátas állata, azaz hordozója.
Megvilágosultak, tanító mesterek és istenek veszik magukra alakját, amikor az emberekkel találkoznak. Táltosok hátasa, melyen a felső világokba emelkednek. Mi magyarok Nemróttól, az égi vadásztól, és két fiától, Hunortól és Magortól eredeztetjük magunkat, akiket egy csodálatos vad, a csodaszarvas vezetett. A csodaszarvas a Belső Ösvény szerint a megvilágosultak küldötte.
Rege a csodaszarvasról
A messzi Napkelet felé élt a hatalmas Nemrót király, ötszáz feleségével, fényes udvarával, számos gyermekével, hatalmas méneseivel, gulyáival, nyájaival. Kedves királynéjától, Enéhtől született két daliás fia, Hunor és Magyar. Egy nap Nemrót vadászni vitte két fiát, ötven-ötven vitéz kíséretében. Hirtelen egy gímszarvas bukkant fel előttük. De olyan ám, amilyent még sohase láttak. Fehér a szőre, mint a hó, ragyog a szeme, mint a gyémánt, ágas-bogas két szarva pedig egymásba fonódva olyan, mint a koszorú. Űzték a szarvast hét napon és hét éjen át, mert nem akarták lenyilazni, élve akarták hazavinni. Egyre szebb tájakra vitte őket a szarvas, aki az Ég küldötte volt, mígnem egyszer csak eltűnt a szemük elől. Hiába keresték, kutatták, nem találtak többé a nyomára. Körülnéztek, s csudaszép tájékot láttak maguk körül. Selyem a füve a legelőknek, mézes a gyümölcse a fáknak, az erdőben seregestül az őz, nyüzsög a folyóban a hal. Itt akarnak tanyát verni, meg is egyeztek ebben. De előtte még azt gondolták: Szüleinkhez hazatérünk, szándékunkra áldást kérünk!.
Így is történt, a szüleik áldásukat adták, és mire visszaértek a csodaszép Etelközbe, már Dúl királynak a két lánya ott mulatott, mind a kettő ötven-ötven lánypajtásával. Táncoltak, bújócskáztak, libegtek-lebegtek a holdfényben, mint liliomvirágok a szélben.
Hunornak és Magyarnak a két királylány jutott. A többi legény pedig osztozott a többi tündérlányon. A vidéket megfelezték egymással. Napnyugati fele jutott Hunor népének, a keleti fele jutott Magyarnak, s az országot elnevezték Szittyaországnak. – Móra Ferenc nyomán.
Ősatyáink, a csodaszarvast űző Hunor és Magor
Tarih-i Üngürüsz
A magyarok eredetéről szóló elbeszélésnek több változata maradt fenn. Mindegyik szerint a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor a magyar nép őse, akiknek apja Nimród, más néven Nemród vagy Ménrót volt. Íme az egyik változat, amelynek eredetijét a török megszállás idején lefordították latinról törökre, s most az isztambuli levéltárban őrzik. A török változat címe „Tarih-i Üngürüsz” avagy A magyarok története, és Mahmud Terdzsüman révén maradt ránk.
Az évszázadok hírnökei és a hírek elmondói ilyenképpen adták elő:
A régi időkben a magyar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, és ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai, és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak. Egy nap Nemród vadászatra ment, és magával vitte a fiait is. Vadászat közben Nemród egy elejtendő vadra bukkant. Azonnal nyomába eredt és üldözni kezdte. Fiai is mindenfelé vadat kémleltek, és egyszer csak egy csodálatos vad tűnt fel előttük, amely csodálatos színekben pompázott.
Önkéntelenül is a vad után fordultak vágtában. A vad azonban elmenekült, és Adzsem (a mai Észak-Kaukázus) határán a hegyek közé érve eltűnt. A két királyfi bármily soká kereste a vadat, nem találta meg. Sem a nevét, sem a fajtáját nem ismerték. A két királyfi gyorsan elfáradt, s a szomorúság és a bánat tengerébe merült. Azután azon tanácskoztak, mitévők legyenek. Majd visszatértek atyjukhoz és arra kérték, hogy Adzsem határán, azon a hegyes vidéken, egy monostort építtessen számukra, amelyben lemondva a világról lakhatnak, és a világ népétől visszavonulva, saját gondjukkal foglalkozhatnak.
Nemród kérésüket meghallgatta, és parancsot adott, hogy azon a helyen egy monostort építsenek. Miután a monostor felépült és elkészült, a két királyfi beköltözött, hogy saját hitvallásuk szerinti imádságokkal foglalkozva, jó ideig ott töltsék életüket. Ők azután azon a helyen sok hónapon és éven át laktak. A világi néppel nem érintkeztek, imádsággal és alázatossággal (elmélkedéssel) foglalkoztak, és a világ örömeiről lemondtak. Ily módon öt évig laktak a monostorban, és ott nyugodtan éltek. A hatodik év kezdetén azonban a két legény elméjét megragadta a világ íze. Szívük rejtekében felébredt a hatalom utáni vágy. Mikor ilyen állapotban voltak, egy nap egy titokzatos személy érkezett hozzájuk. Elmagyarázta nekik a világi hatalom és az uralkodás utáni vágyat, s megrendítette őket. A két legény ennek a személynek megtévesztő elbeszélése következtében elhatározta, hogy a monostort elhagyja, mert elméjük a hatalom utáni vággyal volt elfoglalva.
Abban az időben Adzsem országának közelében egy bégnek két csodaszép lánya volt. Magor és Hunor ezt a két lányt feleségül vette. Miután ez így történt, a hírmondó szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz (Magyarország) népe Hunor nemzetségéből származott, mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott. Nemród halála után Hunor egész népével apósához, a tatár kánhoz folyamodott, és őnála telepedett le. A kán is megtisztelte őt, és Adzsem szomszédságában egy egész ország fejedelemségét adományozta neki.
Midőn Nemród meghalt, Adzsem trónjára egy másik fejedelem került. Azt a vidéket pedig, melynek Hunor volt a fejedelme, Dzsiddija (Szkítia) tartománynak nevezték. Tatár tartomány volt, mely Szamarkandtól a Fekete tengerig terjedt.
Egy nap Adzsem országának padisahja Kosztantínije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított, és emiatt Dzsiddija országának uralkodójától segítséget kért. Dzsiddíja fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte. Amikor Adzsem padisahja is Kosztantínije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannónia tartományába költözött.
Amikor abba a tartományba érkeztek látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön, azaz Hunor népének a nyelvén beszélnek az ottani népek.
’Mikor kerül a kezünkbe ennél jobb ország?’ – mondták. Ennél az oknál fogva Hunor népe megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált, és az ország különféle helyein letelepedett. Pannónia királya pedig örült, hogy az ő keze alatt telepedtek le, s megértette, hogy az ő alattvalóivá váltak.
De mihelyt Hunor népe itt letelepedett, Dzsiddija tartományába Hunor ottmaradt népéhez és bégeihez ügyes kémeket küldtek azzal a megbízással, hogy az ottani Hunor bégek gyűjtsenek katonákat, és jöjjenek be ebbe a gazdag országba. Eközben a kán meghalt, az egész ország Hunornak, Nemród fiának az alattvalója lett.
Néhány bég azonban nem akart Hunor alattvalója lenni, más független bégségeket alapítottak. De abban az időben megérkezett Dzsiddijába, Hunor népének bégjeihez az említett kém, és hírül hozta Pannónia tartományának tulajdonságait. Azok pedig megértették, hogy nincs több olyan bővelkedő tartomány, mint Pannónia. Ez oknál fogva Dzsiddija és Hunor népének bégjei nagy hadsereget gyűjtöttek, és ez volt az oka annak is, hogy Hunor népe Pannónia ellen jött.
Egy székely monda
Hunor és Magor legendájának belső, szellemi értelmezésében egy székely monda segít1:
Az őskirály, aki a leghíresebb vadász volt akkor a Földön, egy napon vadászni indult, és magával vitte két naparcú, kedves és erős fiát… Mikor azonban megfelelő távolságra értek az ő aranycsillagos palotájuktól, és mélyen bent jártak már az erdő sűrűjében, Nimród elrejtezett kedves gyermekei elől. Elbújt a sűrűben, és csodálatos, fénylő agancsú, világító aranyszarvassá változott át.
Nem is kellett sok idő, és egyszer csak a két vadászó királyfi előtt ott termett Ő, agancsán égi útvezetőkkel, csillagfényes, elolthatatlan gyertyákkal. Ezen égi szarvas oly gyorsan haladt a két vadászó testvér előtt, hogy azok bizony eltévesztették az ő nyomát. Nimród, látva, hogy egyre nagyobb lesz a távolság a vadászó fiak és ő közötte, nem vett vissza égi fényes haladtából. Mígnem azon vette észre magát, hogy fiai végleg lemaradtak mögötte. Ekkor levetette fényes, csillagos-agancsos testét, mert tudta, hogy a fiai így nem kaphatnak tudást többet tőle.
Magukba kell nekik szállniuk, mégpedig oda, legbelülre. Fel kell ébreszteniük magukban, ott bent, azt a bizonyos csodás állatot. S csak akkor ismerhetik meg, kaphatják meg apjuk teljes tudását, ha azt ők ott legbelül újra megtalálják. Hazatérve, az égi tudásra kiválasztott fiúk elmondták apjuknak, hogy egy olyan csodálatos fényes állatot láttak az erdő sűrűjében, amilyet még sohasem láttak eddig. De az oly gyorsan haladt előttük, hogy bármennyire is akarták utolérni, nem sikerült elérniük. A két testvér arra kérte Nimródot, hogy ahol ők meglátták e világító csodaállatot, azon a szent helyen épüljön számukra egy templom. S ha ez a szent hely elkészül, ők odaköltöznek majd, és a világot elfeledve, a népek dolgait eltemetve csak benső magukra, lelkük dallamának legbensőbb hangjaira fognak figyelmezni…
1 Forrás: Gönczi T: Nimród gyűrűje – Sárosi
Belső értelmezés
A székely monda világossá teszi számunkra, hogy csodaszarvas legendánk mélyebb értelmezésben a szkíta népek legfőbb kincséről, a belső utazásról szól. Nimród, az atya, nem más mint a megvilágosult szellemi tanító, két fia a tanítványok, a vadászat a Belső Ösvény tanulása és gyakorlása, az erdő a zavaros tudat, és a „csodálatos fényes állat az erdő sűrűjében, amilyet még sohasem láttak eddig” a leírhatatlan, szavakkal és fogalmakkal meg nem ragadható igazság tudása. Ezt a csodás tudást mindenkinek önmaga bensőjének legmélyében kell felébresztenie. Így az új haza keresése a legfelső tudás keresését jelenti, a Kárpátmedence pedig a megvilágosult buddhaország szellemi birodalmának külső, földi megfelelője. Mindez azt mondja el nekünk, hogy őseink létünk legigazabb értékét, a legfelső tudást kereső hősök voltak, és a megvilágosult tudás áldásával találták meg e csodás földet, amely ma a hazánk. Feladatunk egyértelmű: kövessük példájukat, tartsuk fenn e legmagasabb rendű hagyományt, legnagyobb kincsünket, és ismerjük meg a tudat igaz természetét!
Irán, Szasszanida kor
E monda párhuzama Az égető vizű folyó című magyar mese és változatai2, melyek „Möndölecskék”, „Angyalbárányok” és egyéb címek alatt ismertek, valamint a jász-alán-oszét-nart történet: Szoszlán a halottak országában3, amelyben a hős Szoszlán először üldözőbe veszi a csodálatos aranyszarvas alakjában mutatkozó istennőt, majd megjárja a halottak országát, hogy elnyerhesse a kezét.
2 A mese magyarázatát lásd: Csöpel Láma, Kovács I: Titkos tanítások magyar mesékben – Belső Ösvény kiadó
3 Lásd: A Nap gyermekei, nartok, 135. oldal – Püski, Bp.
Szent László királyunk égi jelet kap a csodaszarvas által
Egy XI. század végén lejegyzett népi mondánk meséli el ezt a történetet:
Szent László és testvérbátyja Gejza a Salamonnal való csatározások idején Vác tájára keveredett…
és egyszer csak amikor ott állottak… ahol most Szent Péter apostol temploma áll, megjelent nekik egy szarvas, agancsa telve égő gyertyákkal, és futni kezdett előttük az erdő felé, és azon a helyen, ahol most a monostor van, megállott. És amidőn a vitézek rányilaztak, a Dunába vetette magát és többé nem látták. Ennek láttára így szólt Szent László:
– Bizony nem volt ez szarvas, hanem Isten angyala.
És szólt Gejza király:
– Mondd meg nekem, édes testvérem, mit jelentenek az égő gyertyák, melyeket az agancsain láttunk?
Felelt Szent László:
– Nem agancsok azok, hanem szárnyak, nem is égő gyertyák, hanem ragyogó tollak, és azért állott meg, hogy megmutassa a helyet, ahová a Szent Szűz egyházát építsük, és sehová máshová!
És hogy az a hely, ahol először látták, ne maradjon épület nélkül, Gejza király és testvérei elhatározták, hogy ott Szent Péternek, az apostolok fejedelmének a tiszteletére kápolnát fognak építeni.