• Mesék
• A tudat természetére rámutató mesék
• A kis ködmön

Honnan jön a szenvedés?

 
MISZTÉRIUMJÁTÉK

A kis ködmön című magyar mese alapján

HOL VOLT, HOL NEM VOLT, volt egyszer egy lány, azt a szomszéd Jancsi feleségül akarta venni. Elmentek megkéretni. Ahogy ott üldögélnek, azt mondja az apja a lánynak, hogy menjen le a pincébe, és hozzon fel a kérőknek egy korsó bort. Lemegy a leány a korsó borért, aztán ahogy ment a pincébe, hát ott volt egy káposztáskő a pince grádicsán. Leér a leány a pincébe, és elkezd nagyon sírni, annyira, hogy csak úgy zokog. Várják, várják, hogy hozza a korsó bort, de nem jön. Mondja az asszonynak az ura, hogy menjen le azért a lányért, nézze meg, hogy miért nem jön azzal a borral. Amint megy az asszony, hát látja, hogy már egészen odavan a lánya. Kérdi, hogy mit talált itt a pincében, amiért annyira sír.

– Hühühühü, hogy miért? Azért, mert hogyha elmegyek a szomszéd Jancsihoz férjhez, aztán majd lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe, akkor ráesik az a káposztáskő, és kire marad a kis bunda!

Az asszony is fogja magát, leül a lánya mellé, és elkezd ő is ott jajgatni, sírni. Fenn a házban meg lesik, várják, hogy hozzák már a bort. Kapja magát az ember, ő is lemegy, hogy lássa, hol vannak, miért nem hozzák már azt a bort.

– Hát ti – kérdi – mit bőgtök itt? Már mind a ketten fáradtra sírták magukat.

– Hát bizony, apjuk, itt nagy baj van!

– Micsoda?

– Hát ha ez a szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán majd lesz egy kis Jancsi, aztán annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe a kis Jancsi, akkor ráesik ez a káposztáskő, aztán meghal, akkor kire marad a kis bunda! Az ember is elgondolja, hogy hát csakugyan ez így van. Ő is odaült melléjük, s elkezdtek ríni mind a hárman. Várják őket fenn, de nem jönnek. Lemennek a kérők megnézni, hogy mit csinálnak ott lenn. Kérdik, miért sírnak olyan nagyon, mind a hárman. Elmondja az ember, hogy milyen nagy baj van itt.

Azt mondja:
– A szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán akkor lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát. Aztán ha lejön a kis Jancsi ide a pincébe, ráesik ez a káposztáskő, akkor kire marad a kis bunda!

Azt mondja a vőlegény:
– No, én nem veszem el a kendtek leányát, ha ilyen buták mind a hárman. Majd csak akkor veszem el, ha még ilyen három butát találok, mint maguk.

Gondolatok és érzelmek,
tűnő álmok, képzelgések
elragadják az elménket,
uralkodnak az elménken.

Alapvető, öntudatlan
szokásunk, hogy állandóan
prédául vetjük magunkat
elménk teremtményeinek.
Így lesz elménk áldozata
saját teremtményeinek.

E szokásunk a forrása
az összes szenvedésünknek.
Ezért kell járnunk a táncot
a kényszerű lét körében.

Fogta magát a szomszéd Jancsi, és elment, hogy még keres három ilyen butát. Megy, megy, hát egyszer lát egy embert, látja, hogy kifut egy házból meg befut egy teknővel. Odamegy, hogy megkérdezze, mit futkos azzal a teknővel, hol ki, hol be a házba.

Azt mondja az ember:
– Édes fiam, én most csináltam ezt a házat, de ebben olyan sötétség van, hogy még. Már reggel óta futkosok, hordom teknőszámra a világosságot, mégsincs világosság. Ha valaki telehordaná, háromszáz forintot adnék neki. Azt mondja Jancsi, hogy ő telehordja.

– Nohát, akkor kapsz háromszáz forintot.

Fogta magát Jancsi, vágott a házra két nagy ablakot, mindjárt világosság lett a szobában. Kapott érte háromszáz forintot.

A ház a korlátolt elme,
belül sötét, nincs fény benne;
világosságot teknőben
behordani, mi értelme?

Igaz tudás nem idegen
külső dolog, mit elnyerhetsz
mesterkedve, erőlködve;
nincsen megírva könyvekben.

Házadon nyissál ablakot,
a fény magától beragyog;
tárjad szélesre szívedet,
a tudás felragyog benned;

a tudás sosem született –
elménk igaz természete;
szívünk nyitásához vezet
önmagunk megismerése.

Jancsi megint ment, talált egy embert, aki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni, közelebb megy hozzá, megszólítja:

– Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval?

– Én bizony nagy munkában vagyok. Már fél esztendő óta mindig hányom ezt a diót, de sehogy se tudom fölhányni, szegény ember vagyok, de adnék annak az embernek száz forintot, aki valami módon felszállítaná.

– No hát majd felszállítom én – mondja Jancsi. Azzal elővett egy vékát, félóra alatt mind felhordta a diót. Mindjárt itt is megkapta a száz forintot, továbbment vele.

„No – gondolta magában –, akadtam már második bolondra is.”

A sok dió mi is lenne?
A dolgok sokfélesége.
Hát a vasvilla mit jelent?
Fogalmak durva eszköze,
jelenségek természetét
megfogni nem lehet vele.

A gondolatok és szavak
lehatárolnak, gátolnak;
világ minden tüneménye
égen szivárvány öt fénye,
megfoghatatlan, illanó
tündér varázslat, káprázat;

minden összefügg mindennel,
mint egy háló minden szeme;
mint fonott kosár vesszeje,
így függ össze dolog s elme.
Így a dolgok természete
minden kölcsönös függése.

Megint mendegélt Jancsi, talált egy asszonyt, aki a kiscsirkéit erővel dugdosta volna egy kotló alá. Megszólítja Jancsi:

– Hát kend, nénémasszony, mit csinál?

– Biz én, öcsém, ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól félek, hogyha szerteszéjjel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja, de sehogy se tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől kibúvik. Adnék is száz forintot annak az embernek, aki jó tanácsot tudna adni, hogy mitévő legyek velök.

– Én megmondom, nénémasszony, sose dugdossa kend azokat a csirkéket a kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi őket.

Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, mindjárt odaadta Jancsinak a száz forintot. Az is megörült neki.

„No, hála Istennek – gondolta magában –, megtaláltam mind a három bolondot.”

Erőszakkal betuszkolni
kotlós alá kiscsibéket
mi értelme? Ha kánya jön
anyjuk összeszedi mindet.

Elménkkel nem kell küzdeni,
gondolatainkat űzni,
természetes állapotot
erőszakkal létrehozni.

Ha a küzdelmet elhagyod,
ébredést megtapasztalod.
Szemlélődés gyakorlatát
ha szorgalmasan gyakorlod,
végül lépésről-lépésre
a feltételt létrehozod:
amint fut gyermek anyjához
önkéntelenül tudatod,
erőltetlen felismeri
a felébredt állapotot.

Jancsi mindjárt visszaindult. Mihelyt hazaért, mindjárt elkendőzte a leányt, két hét múlva a lakodalmat is megtartották.

Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak annyit, hogy lett nekik egy kisfiúk, vettek is neki ködmönt, hanem azért a káposztáskő  nem ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak, aki nem hiszi, járjon utána.

Ekképp a világ dolgait
elmédtől elválasztani
ne próbáld, minden összefügg,
világ elménkkel összefügg.

Világ dolgait elmédtől
ne próbáld elválasztani,
minden mindennel összefügg –
világ elménkkel összefügg –
elméd, ha jó s természetes,
boldogságot elérheted.

A mi mesénk ím elhangzott,
füle és farka benne volt –
egy feladat van csak hátra:
rajtad a sor, nézd meg, hol tart
a káposztáskő számodra!

Kezedben a saját sorsod,
szemlélődés útja nyitva,
jelenlét a gyakorlata,
tudat jelen állapota,
jelen megtapasztalása,
az énünk meghaladása.

Ezen erények által, gyorsan,
érdem—tudás valósuljon meg,
kivétel nélkül az összes lényt
vezessem el annak szintjére!

Az ébredés szelleme
szülessen meg azokban,
kikben nem született meg,
akikben megszületett,
soha meg ne gyengüljön,
mindig csak erősödjön!

………………………………………………………………………

Eddig a mese, amely mélységes tanulságokat rejt.

Az első rész leírja,

hogyan teremt a zavaros tudat valóságos szenvedést a semmiből, teljesen alaptalanul.

A család itt a tudatot jelképezi, így Jancsi a mese első részében a saját zavaros tudatával szembesül. Felismeri, hogy a zavaros tudatban annyi boldogság sincs, amennyi egy tű hegyén elfér.

A zavaros tudat nem ismeri saját igaz természetét. Ugyanúgy, mint az álmodó tudata, képtelen a benne lejátszódó jelenségek – gondolatok, érzelmek, észlelések, álmodozások – természetének felismerésére; vagyis nem ismeri fel, hogy azok csak puszta gondolatok, érzelmek, észlelések, képzelgések, álmok. Ehelyett egy nagyon erős szokás uralkodik benne, amelynek erejéből a gondolatok, érzelmek és a többi magukkal ragadják, és tartalmukkal, üzene tükkel teljesen lebilincselik.

Az az alapvető öntudatlan szokásunk, hogy mindig szabad prédául vetjük magunkat a saját tudatunk teremtményeinek – gondolatainknak, érzelmeinknek.

Így esik tudatunk a saját teremtményei áldozatául, ahogyan a mondabeli szobrász beleszeretett a saját művébe, vagy ahogy a mesében a palackba zárt szellem fenyegeti azt, aki őt vigyázatlanul kiengedte. Ez a szokásunk minden szenvedésünk egyik alapvető forrása.

A mese második részében azonban megkapjuk a megoldást. Jancsi elindul a boldogság keresésére. Találkozása a három balgával a tudat természetére rámutató mélységes titkos tanítás. A három balga valójában a tanító álcázott megjelenése, és Jancsinak három próbát kell kiállnia, amelyek által felismerésekhez jut önmaga alapvető, rejtett természetét illetően.

Gondolaton és szón túljutott
tudás, kezdet- s végtelen, mint a tér,
megkülönböztető tudás látja csak –
buddhák anyja, néked hódolok.

Ez a rövid ima a tudat igaz természetét, az alapvető jóságot dicsőíti, amely a zavaros tudat világán túljutott tiszta tudásnak, a megvilágosultak tudatállapotának a szülőanyja. Első három sora közvetlen kapcsolatban áll mesehősünk három találkozásával.