A kacsalábon forgó vár, a teljesség szabadságából és boldogságából kiszakadt, elidegenedett „én-érzet” tapasztalatának szimbóluma: a kényszerű lét köre.
KACOR KIRÁLY
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony s annak egy macskája. Nagy macska volt már, de éppen olyan nyalánk volt, mintha kis macska lett volna. Egy reggel is mind felnyalta a lábasból a tejet. Megharagudott az özvegyasszony, jól elverte, s elkergette a háztól. A macska elbujdosott a falu végére, s ott nagy szomorúan leült a híd mellé.
A híd végén ült egy róka is, lógatta a lompos farkát. Meglátja azt a macska, neki-nekifutott, s játszadozni kezd a róka farkával. A róka megijed, felugrik, megfordul. A macska is megijed, hátrál, s felborzolja magát. Így nézték egymást egy darabig.
A róka sohasem látott macskát, a macska sohasem látott rókát. Mindegyik félt, de egyik sem tudta mit csináljon. Végtére a róka szólalt meg:
– Ugyan, ha meg nem sérteném, nem mondaná meg az úr, hogy miféle nemzettség?
– Én vagyok a Kacor király!
– Kacor király? Soha hírét nem hallottam!
– Bizony pedig hallhattad volna. Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a hatalmam.
Megszeppent a róka, s nagy alázatosan kérte a macskát, hogy legyen a vendége egy kis csirkehúsra. Minthogy már délfelé járt az idő, s a macska nagyon ehetnék volt, nem várt két meghívást. Elindult hát a róka barlangjába. A macska hamar beletalálta magát a nagy uraságba, s örvendett, hogy a róka olyan tisztelettel szolgálja, mintha valóságos király volna. Urasan is viselkedett, keveset szólott és sokat evett, ebéd után álomra dőlt, s azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senki se háborgassa, amíg alszik.
A róka kiállott a barlang szájához strázsálni. Hát éppen akkor ment el ott a kis nyúl.
– Hallod-e, te kis nyúl, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik; ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Megijedt a kis nyúl, szépen lassan elkotródott, s egy tisztáson lekuporodva azon gondolkozott: „Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottam.“
Arra bódorgott egy medve is. Kérdi tőle a nyúl: hova megyen?
– Járok egyet, mert nagyon unatkozom.
– Jaj, erre ne járj, mert a róka azt mondja, hogy az ő ura, a Kacor király alszik, s ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj! Minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Kacor király? Soha hírét sem hallottam. Már csak azért is arra megyek, legalább meglátom, milyen az a Kacor király. – El is indult a medve a róka barlangja felé.
– Hallod-e te medve – kiált rá a strázsa. – Itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik, s ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
Erre a medvének inába szállt a bátorsága, szó nélkül megfordult és visszatért a kis nyúlhoz. Ott találta a kis nyúllal a farkast és a varjút is; panaszolták, hogy ők is éppen úgy jártak.
– Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottuk! – mondták mindnyájan, s azon tanakodtak, mit csináljanak, hogy megláthassák. Abban állapodtak meg, hogy meghívják ebédre a rókával együtt. Mindjárt el is küldötték a varjút, meghívni a vendégeket.
Mikor a róka meglátta a varjút, nagy méreggel kifutott, s összeszidta, hogy megint alkalmatlankodik.
– Eltakarodj innen! Nem megmondtam már? Az én uram, a Kacor király; ha kijő, majd nem tudod merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!
– Tudom, nagyon jól tudom; nem is magam jószántából jöttem ide, hanem a medve, a farkas és a nyúl küldött, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre.
– Az már más! Várj egy kicsit.
Ezzel bement a róka megjelenteni a dolgot a Kacor királynak. Kisvártatva ki is jött, tudtára adta a varjúnak, hogy a király szívesen fogadja a meghívást, elmennek az ebédre, csak tudják, hova.
– Eljövök én holnap értetek, s elvezetlek!
A jó hírre a medve, a farkas és a nyúl ugyancsak felütötte a lacikonyháját. A kis nyulat megtették szakácsnak, mert kurta farka van, s így nem könnyen égeti meg magát. A medve fát és vadakat hordott a konyhára. A farkas asztalt terített, és pecsenyét forgatott.
Mikor kész volt már az ebéd, a varjú elindult a vendégekért. Egyik fáról a másikra szállott, de nem mert leszállani, hanem csak a fán maradt, s onnan szólítgatta a rókát.
– Várj egy kicsit, mindjárt készen leszünk – mondta a róka –, csak még a bajszát pödri ki az én fenséges uram.
S csakugyan, végre kijött a Kacor király. Lassan s nagy méltósággal lépdelt elöl, de a varjút szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú is szepegett, csak fél szemmel mert rátekinteni, egyik fáról a másikra szökdécselt, úgy vezette őket.
A medve, a farkas és a nyúl nagy várakozásban volt, mind azt mondották: vajon milyen lehet az a Kacor király? Ki-kinéztek az útra, ahonnan a vendégeket várták.
– Ott jön, ott jön! Jaj istenem, merre fussak! – kiáltotta a kis nyúl, s ijedtében nekifutott a tűznek. Megpörkölte magát, s ettől olyan bátor lett, hogy fordultában belekapott a farkas képébe, jól végigkarmolta. A farkas azt hitte, hogy ezt csak a medve tehette véle, s ezért jól képen teremtette a medvét. A medve a kis nyúlnak akarta továbbadni az ütést, de a Kacor királyt találta el, aki épp akkor ért oda.
Mikor látta, hogy a fenséges Kacor királyt ütötte meg, úgy megrémült, hogy nyaka közé szedte a lábát. A Kacor király meg attól ijedt meg, hogy úgy nyakon teremtették. Uzsgyi hát, ő is futóra!
Elröppent ijedtében a varjú is.
Még most is mennek, ha meg nem állnak.
A MESE MAGYARÁZATA
HOL VOLT, HOL NEM VOLT
„Hol volt, hol nem volt” – ez a mondás egy mély bölcseleti gondolatot hordoz magában, melynek rengeteg következménye és értelmezése lehet. Ez az alapja minden mesének, és e gondolat sugárzik át minden mese történetén. A mesei világban ez az igazság a kezdetek alapállása. A mese a lét és a nemlét mezsgyéjén játszódik.
A Belső Ösvény követőinek a „hol volt, hol nem volt” üzenete az, hogy valójában már kezdettől fogva megvilágosodottak vagyunk, boldogok, tiszták és tökéletes lények. Azonban ezzel a tudattal elvesztettük a kapcsolatunkat, és nem tudjuk felismerni ezt az állapotot. Ezért az idők folyamán a megvilágosult Mesterek, akik már elérték ezt az állapotot, időről-időre megjelennek köztünk látszattestben. A példamutatásuk és tanításaik révén olyan látszatigazságokat mutatnak be nekünk, melyek vezethetnek minket a tiszta igazság felé vezető úton. Ilyen tanításokat hordoz a mese. Ezt teszik ők azért, mert az igazság „elgondolhatatlan, kifejezhetetlen, soha meg sem született, soha meg nem szűnő, a végtelen térrel azonos természetű”, mint a mi csodaszarvasunk fénye, mely „gyújtatlan gyúlad, oltatlan alszik.” Ez az üzenet a mese mélyén, amely a végtelen igazság kertjébe vezet bennünket.
HOL JÁTSZÓDIK A MESE?
Ez a történet, hasonlóan más mesékhez, itt és most bontakozik ki bennünk. A mese a mi belső világunkban zajlik.
A HÁZ
A ház, ahol az özvegyasszony és a macska él, a tudatosságunk szimbóluma. Ez a ház képviseli azt a teret, ahol minden gondolat, érzés, tapasztalás és élmény lakozik. Ebben a tudatban játszódnak le az életünk tapasztalatai és gondolataink.
AZ ÖZVEGYASSZONY
Az özvegyasszony, mint női energia, az ismeret és a tudás megtestesítője. Az, hogy özvegy, nincs férje, hiányosságra mutat rá. A férfi az együttérzés jelképe, míg a nő a tudásé. Ahogy a madár nem repülhet mindkét szárnya nélkül, ugyanúgy az együttérzés és a tudás is együtt szükséges ahhoz, hogy teljessé váljunk. Az együttérzés nélküli tudás vak, és ezért ártalmas is lehet.
Az együttérzés szeretetteljes tevékenységben nyilvánul meg, olyan cselekedetekben, amelyek mások megsegítésére irányulnak. A tudás önző és öncélú lehet az együttérzés nélkül, ami veszélyes mind az egyén, mind mások számára.
A MACSKA
A macska a házban az asszony társaként él, így mesénkben ő a férfi szimbóluma. Itt ő az együttérző szeretet képviselője, de a tudat fegyelmezetlen, öntörvényű, lázadó oldalát mutatja, amint a mese is írja: „nagy macska volt már, de éppen olyan lázadó volt, mintha kis macska lett volna”. Ez a szertelenül csapongó tudat leírása. Ázsiában a majom személyesíti meg mindezt, de a mesénk macskája hasonlóan fejezi ki ezt a lázadó, kíváncsi, öntörvényű tudatot.
A macska ravaszsága a mesénkben később az együttérzés hatékony, segítő, jótékony módszereinek gúnyos ábrázolása lesz. Mivel a macska nem illeszkedik a betöltendő szerepéhez, kárt okoz, és természetes, biztonságos otthonából el kell mennie.
A HÍD
Míg a ház az tudatot, a híd az utat jelképezi. A ház az özvegyasszony és a macska közös otthona, azaz a tudat. A híd az út, ahol a változások és megoldások felé vezető lépések történnek. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy a tudatosságunkban kell változásokat eszközölnünk, hogy megtaláljuk az igazi megértést és egyensúlyt az életben.
A MACSKA ÉS A RÓKA TALÁLKOZÁSA
A macska elveszti otthonát, és útra kel, keresve a biztonságot. Az ismeretlenbe vezető úton találkozik a rókával, aki az ismeretlen és a kihívások megtestesítője. A macska és a róka találkozása a változás pillanata.
„A RÓKA SOHASEM LÁTOTT MACSKÁT, A MACSKA SOHASEM LÁTOTT RÓKÁT. MINDEGYIK FÉLT, DE EGYIK SEM TUDTA, MIT CSINÁLJON.”
Ez az állapot a tudat első találkozása a valódi valósággal, ahol még nincsenek előzetes elképzelések vagy torzulások. Ez az eredeti tudatállapot, amikor csak a tiszta érzékelés és a nyitott tér létezik. Ebben az állapotban vagyunk az „énünk” kialakulása előtt, ahol teljes nyitottságban, szabadságban és térben élünk. A mindennapi életünket és gondolatainkat vizsgálva láthatjuk, hogy amikor valamit észlelünk, az első pillanatban egyszerűen csak észleljük a dolgot a tiszta tudatban. Nincs még következetesség vagy fogalomalkotás. Ez a feltétel nélküli találkozás a meztelen valósággal minden pillanatban lejátszódik, újra és újra, azonban képtelenek vagyunk felismerni, és ezért mindig, újra és újra, összezavarodik a tudatunk.
Hajlamosak vagyunk azonnal, impulzív módon reagálni, kategorizálni és azonosítani az észlelt dolgokat. Sietve próbálunk nevet adni nekik, beskatulyázni, osztályozni és sorolni. Ezzel azonban korlátozzuk és eltorzítjuk az eredeti érzékelést. Az élmények és fogalmak fokozatosan alakulnak ki és válnak összetettebbé, ahogy az életünk és tapasztalataink folyamatosan formálódnak és alakulnak.
A mese felhívja a figyelmet arra, hogy visszatérjünk ehhez az eredeti állapothoz, ahol a tudat tiszta és nyitott, és ne hagyjuk, hogy a későbbi következtetések és megszokások elhomályosítsák az igazi valóságot. Az egyszerű észlelés és a nyitott látásmód lehetőséget ad a mélyebb megértéshez és a valóság tiszta felfogásához.
A MEGRETTENÉS
A megrettenés azt a pillanatot jelöli, amikor az én-érzet kialakul, és a tudatlanság, vagy más szóval, a nemtudás, kezdetét veszi. A nemtudás azt az állapotot jelenti, amikor nem vagyunk képesek felismerni saját tudatunk igazi természetét. Ebben az állapotban nem veszünk tudomást a tér nyitott, áradó és értelmes természetéről. Amikor a tudatban rés támad, és egy pillanatra megjelenik az éberség és a nyitottság, akkor felmerül a gyanú: „Talán rájövök, hogy nincs is szilárd énem. Ezt már nem akarom…” Ez az a kényszerű cselekedetek és események sorozatát eredményező megrémülés, amelyet a múltbeli tetteink és választásaink hoznak létre. Ez a végső összezavarodástól és kétségbeeséstől való félelem. Attól való félelem, hogy nincs énünk, és hogy nélküle nem tudunk élni. Az én nélküli állapottól való félelem folyamatosan nyugtalanít bennünket, mivel azt hisszük, egy biztos pontra van szükségünk az életünkben, azonban az egyetlen, amit valóban elérhetünk, az a nyílt tér tapasztalata, az én-érzet hiánya. Ezért megpróbáljuk megmerevíteni vagy befagyasztani ezt a tér tapasztalatát. A nemtudás ebben az esetben nem ostobaság, hanem egyfajta makacsság. Rájövünk az én-nélküliségünkre, amit nem akarunk elfogadni, mert valamihez szeretnénk ragaszkodni.
A HAZUGSÁG
A mese macskája hazudik, hiszen ő nem király, mert a király a teljességet szimbolizálja a Belső Ösvény meséiben. A macska, különösen királyként, a hazug én-érzet megtestesítője, amely megpróbálja átvenni a teljesség szerepét. A mese könnyed és humoros hangnemben mutatja be ezt, a macska királyként való viselkedését. A tréfa és a könnyedség azért fontos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy ugyanazt a jelenséget sokféle szemszögből vizsgáljuk meg. A Belső Ösvény ezt a módszert gyakran alkalmazza a tanításokban. A „hol volt, hol nem volt” kezdet is ebbe a kategóriába tartozik, valamint a tréfás mesekezdetek, vagy akár teljes mesék.
A tréfa itt azért fontos, mert a téma rendkívül súlyos: az „én” és minden, amit az „én” képvisel, hazugság, ami az életünk problémáinak és szenvedéseinek a gyökere. A tréfa segít abban, hogy nevetve ismerjük fel önámításunkat, mivel a komolyan vett önmegismerés sokszor túl ijesztő és kényelmetlen. Az én-érzetünk megszilárdítása, és vele együtt az énünk által birtokolt terület kialakítása, a külső viszonyításokból származó önérvényesítésekkel, és a valóságra vetített elképzeléseinkkel történik. Azért teszünk erőfeszítéseket, mert a bizonytalanság érzése gyötör minket abban a tekintetben, hogy egyáltalán létezünk-e vagy sem. Ebből az okból kiindulva próbáljuk bizonyítani a létezésünket, és keresünk valami állandó dolgot, amelynek segítségével elkülönülhetünk mindattól, ami más. Azonban az erőfeszítés kérdésessé válik, amikor megkérdőjelezünk mindent. Talán az egész nem más, mint egy saját magunk által létrehozott rászedés? A rászedés ott lapul, hogy azt érezzük, létezik egy elkülönült „én” és egy „más”.
A zavaros „ én” kialakulása öt lépésben: nemtudás, érzés, észlelés-ösztönzés, fogalom és tudat
A hazug „én” kialakulása öt lépésben zajlik:
1. Nemtudás: Az első lépés a nemtudás, amikor az eredeti tudatból, a teljesség élményéből kiszakadva egy olyan képzet jön létre, amely az „én” kialakulását kezdi előkészíteni.
Történetünk ázsiai változatában nem macska, hanem egy majom szerepel, amely eszmélése egy pillanatában hazája, az őserdő szabad világával szembesülve úgy megretten, hogy eszméletét veszti. Majd felébredve, egy üres házban találja magát, amelyről nem tudja, hogy ő maga teremti annak szilárd falait. Amikor magához tér, nem emlékszik az előzményekre, azt hiszi, ez a természetes, és ez mindig így volt. Úgy érzi, mintha elveszett volna. Félve menekül a házban, és elbújik egy álomképzet biztonságába. Az általa teremtett képzetben a falak kemények és áthatolhatatlanok, és a ház egy börtönnek tűnik számára.
2. Érzés: A második lépés az érzés, amikor a majom a házban kezdi érezni a falak minőségét, a keménységüket és egyéb tulajdonságaikat.
3. Észlelés-ösztönzés: A harmadik lépés az észlelés és az ösztönzés kialakulása. Vonzódást, taszítást és közömbösséget érez bizonyos dolgok iránt. Ezen érzések hatására kezdi megformálni az érzéseket, amelyek választásaira ösztönzik. Például kezdi meghatározni, hogy melyik dolog vonzó, melyik kellemes, melyik ijesztő vagy rossz, és melyik közömbös.
4. Fogalom: A negyedik lépés a fogalmi keret kialakítása. A majom kezdi felismerni és címkézni az érzésekhez kapcsolódó dolgokat. Például megnevezi az ablakot, a sarkot vagy a falat. Ez a lépés segít az érzések besorolásában és értékelésében. A majom létrehoz egy fogalmi rendszert, amely segíti neki a dolgok kiértékelését és besorolását.
5. Tudat: Az ötödik és utolsó lépésben a majom elkezd képzelődni és álmodozni. Képzelete és álmai alapján olyan jelentéseket és értelmezéseket ad a dolgoknak, amelyekkel azok eredetileg nem rendelkeznek. Ezt hívjuk rávetítésnek. Így a tudat végleg kialakul, és az „én” hamis képzete teljessé válik. Az ember elmerül saját elképzelt világában, és a dolgokat az ő saját elképzelt jelentéseivel ruházza fel.
Ez a folyamat bemutatja, hogyan alakul ki az „én” a tudatban, és hogyan vezet ez az „én” által létrehozott elképzelések és vélemények világához, amelyet tévesen a való világnak hiszünk.
A zavaros tudat hat országa – a hat fajta személyiség
Az álmodozás és képzelgés szintjén létrehozzuk a zavaros tudat különböző országait, attól függően, hogy tudatunk milyen állapotban van. A Belső Ösvény tanítások hat ilyen tudat-országról beszélnek, amelyekből ötöt a zavaros érzelmek öt fő fajtája hoz létre, a hatodikat pedig az öt érzelem folytonos váltakozása teremti.
A tudat hat birodalma és az azokhoz kapcsolódó érzelmi állapotok tanítása azt taglalja, hogy a tudat különböző „országokban” tartózkodik, attól függően, milyen érzelmi állapotban van éppen. Hat ilyen tudat-országról van szó, melyeket az alapvető zavaros érzelmek határoznak meg. Az uralkodó érzelem változásával a tudat-ország élménye is változik. Az ember folyamatosan vándorol ezek között az állapotok között, és minden pillanatban újra megszületik egy adott tudat-országban.
Az öt alapvető zavaros érzelem, és az azokhoz kapcsolódó tudat-országok:
- Ha a gyűlölet uralja tudatunkat, úgy érezzük, hogy a világ gyűlöl, kínoz, és ezáltal létrejön a „pokol” tudat-birodalma.
- Ha a ragaszkodás, sóvárgás irányít minket, kielégíthetetlen vágy, éhség és szomjúság gyötör bennünket, ezt hívjuk az „éhes szellemek” tudat-birodalmának.
- Ha közöny és tompaság jellemzi tudatunkat, merev gondolati és cselekvési mintákba süllyedünk, ez az „állatok” birodalma.
- Ha irigység, féltékenység vezérel bennünket, folyamatosan küzdenünk kell a bizonyításért és a magasabbra törésért, és ebből jön létre a „féltékeny félistenek” világa tudatunkban.
- Ha gőg és önelégültség uralkodik rajtunk, túlértékeljük saját magunkat, ez a zavaros tudat „isten” birodalma.
- Ha mindegyik zavaros érzelem folyamatosan egymást váltja bennünk, akkor az „emberek” világában vagyunk, ahol a kételyek uralnak.
Az alapvető érzelmek és az ezekhez kapcsolódó tudat-országok folyamatosan váltakoznak, és az életünk során minden pillanatban más-más tudat-országban találhatjuk magunkat. Azonban a tudat tisztításával és fejlesztésével elérhetjük a tiszta tudat szabad és boldog állapotát, megszabadulva a zavaros tudat kényszerítő birodalmától. Az eredeti szabadság és boldogság felé vezető úton mindig ott van a lehetőség a szabadulásra, még akkor is, ha gyakran választjuk a megszokás és az ideiglenes kényelem biztonságát.
A MESE VÉGKIFEJLETE
A történet váratlanul és hirtelen csúcsra ér, amikor Kacor király birodalma összeomlik az események és a félreértések következtében. A kis nyúl reakciója végül katasztrófához vezet, és a többiek is megzavarodnak, hajba kapnak egymással.
A mese mélyebb jelentése rávilágít Kacor király hazugságának és a zavaros tudat hiúságának pusztító természetére. Kacor király birodalma egy álombirodalom – ezt mondja el a mese azzal, hogy Kacor király végig alszik –, és a mese ezzel utal arra, hogy ezek a látszólagos „hatalom” és „királyság” fogalmak csak illúziók, amelyeknek nincs valóságos alapjuk. Az álom és a hazugság világa pusztulásra van ítélve.
A kacor szó jelentése – amely egy olyan metszőkést idéz, amellyel magunk felé vágunk – jelképesen utal arra, hogy a hazugság, az önámítás és a rosszindulat végül önmagunknak okoz kárt. A mese elénk tárja, hogy a zavaros gondolkodás és a hibás értelmezés hosszabb távon a romláshoz és a szenvedéshez vezet.
Az üzenet az, hogy a változás és a mulandóság mindenáron bekövetkezik, függetlenül attól, hogy mennyire próbáljuk megakadályozni vagy megfékezni. Az igazi szabadulás és megértés azonban azoknak a privilégiuma, akik felkészültek, akik elég bátorsággal és bölcsességgel rendelkeznek ahhoz, hogy szembenézzenek a valósággal és elfogadják azt.
A mese a kerék folytonos forgására utal, ami arra emlékeztet bennünket, hogy az élet és az események mindig mozgásban vannak, és a bölcsesség e mozgás természetének a felismerésében rejlik.