A mese
Volt egyszer a világon, még az Óperenciás-tengeren is túl, egy szegény ember meg egy szegény asszony. Volt nekik három lányuk meg egy kis malacuk. Mikor a malacot már jól meghizlalták, vagy ahogy mondták, annyira, hogy kétujjnyi zsír volt a hátán, megölték. A húsát felrakták a füstre, a gömböcöt pedig felkötötték a padláson a legelső gerendára, a szelemenre. Ötőjüknek csak annyi volt a kis malac húsa, mint egy eperszem. Már az orja, nyúlja, feje mind elfogyott. Egyszer a szegény asszony ráéhezett a gömböcre, azt mondja hát a legöregebb lányának:
– Eredj csak fel, lányom, a padlásra, akaszd le a szelemen gerendáról azt a kis gömböcöt, főzzük meg.
Felmegy hát a lány a padlásra; amint a szelemenről le akarja vágni a gömböcöt, csak azt mondja az neki:
– Hamm, mindjárt bekaplak – S nem tréfált, hanem igazán bekapta.
Lesték, várták odalenn a lányt a gömböccel, hogy jön-e végre. De biza nem haladt. Azt mondja hát az asszony a középső lányának:
– Eredj csak fel, lányom, a nénéd után, mondjad neki, hogy hozza azt a kis gömböcöt.
Felmegy hát a másik lány is, szétnéz a padláson, de nem látja sehol nénjét. Azzal odamegy a kémény mellé, s le akarja vágni a kis gömböcöt, de az azt mondja neki:
– Már a nénéd lenyeltem, hamm, téged is bekaplak! – Azzal szépen bekapta.
Odalenn csak lesi, csak várja a szegény asszony a lányokat. Mikor aztán megsokallta a várakozást, azt mondja a legkisebb lányának:
– Eredj csak fel, lányom, hidd le már a nénéidet, azok az isten nélkül valók bizonyosan az aszalt meggyet szemelgetik.
Amint felmegy a kislány a padlásra, azt mondja neki a kis gömböc:
– Már két nénéd elnyeltem, hamm, téged is bekaplak! – S bekapta azt is.
Az asszony már nem tudta mire vélni, hogy hol maradnak azok a lányok oly soká. Felment hát a nyújtófával, hogy majd lehívja őket, de úgy, hogy nem köszönik meg, mert elhányja a hátukon a bőrt. Amint felment, azt mondja neki a kis gömböc:
– Három lányod már bekaptam, hamm, téged is bekaplak! – Azzal úgy bekapta, hogy még a kisujja se látszott ki.
Aztán a gazda, a szegény ember is, mikor már elunta várni a lányait meg a feleségét, felment a padlásra. Amint odamegy a kémény mellé; azt mondja neki a kis gömböc:
– Három lányod, feleséged már bekaptam, hamm, téged is bekaplak! – És nem teketóriázott sokat, hanem ízibe bekapta; de a rossz kócmadzag már nem bírt meg öt embert, hanem elszakadt, a kis gömböc pedig leesett; azután, hogy feltápászkodott, elkezdett gurulni, s gurult, gurult a garádicson a földre.
Amint a kiskapun kigurult, kinn az utcán előtalált egy csoport kaszáló embert, s azt az egész csoportot is mind egy szálig bekapta. Azzal gurult, gurult tovább. Az országúton előtalált egy regement katonát. Azokat is minden bagázsitól együtt bekapta. Megint gurult tovább.
Nem messzire onnan, az árokparton egy kis kanászgyerek legeltette a csürhét. A disznók szerteszéjjel cserkésztek, a kis kanászgyerek pedig ott ült az árokparton, s a bécsi bicskájával kenyeret, szalonnát evett. Odamegy a kis gömböc a kis kanászgyerekhez is, s azt mondja neki:
– Már három lányt apjostól-anyjostól, meg egy csoport kaszás ember egy regement katonával együtt bekaptam, hamm, téged is bekaplak!
Hanem amint be akarta kapni, a bécsi bicska megakadt a kis gömböc szájában, az aztán kihasította. Csak úgy özönlött ki belőle a sok katonaság meg a sok ember. Azután ment mindenki a maga dolgára; a kis gömböcöt pedig otthagyták az árokparton kirepedve.
Ha a kis gömböcöt a kis kanász bécsi bicskája ki nem hasította volna, az én kis mesém is tovább tartott volna!
Vers és magyarázat
Hol volt, hol nem, a világon,
túl az Óperenciáson,
szegényember, szegényasszony,
három lányuk, kismalacuk.
Mit jelent a “hol volt, hol nem?”
Azt jelenti: a tanítvány
saját maga választása
belép-e mesevilágba.
Erőltetni, téríteni
erőszakkal nincs értelme,
vagy akár, ha szépszerével –
Belső Ösvény mindenkinek
belső ügye; az elméje
legmélyében születik meg.
Mit jelent még “hol volt, hol nem?”
Azt, hogy a világ s az elme
egyszerre létezik s nincsen,
elme s világ együtt lép fel.
Elme: világ észlelője,
világ: elme vetülete;
mind a kettőt tapasztalod,
s meg nem fogod egyiket se.
Mit jelent a szegényember?
Ki volt az ő felesége?
Ki volt az ő három lányuk?
Házban laktak, de milyenben?
A ház nem más, mint az elme,
az apa a jóság benne,
az anya a bölcsessége,
három lány a tiszta tudás
három arcának jelképe.
Így a ház a lakóival
nem más, mint a tiszta elme –
tiszta elme teljessége.
A malacot meghizlalták,
addig-addig zsöndítették,
míg a hátán a szalonna
kétujjnyi lett, s meg is ölték.
Húsát felrakták a füstre,
s a gömböcöt felkötötték
a padláson a legelső
gerendára, szelemenre.
Malac húsa ötőjüknek
annyi volt, mint egy eperszem;
orja, nyúlja, feje gyorsan
elfogyott – maradt a gömböc.
Mi a malac jelentése?
Ő a nemtudás jelképe:
hiába a tudás – jóság,
elménk végső természete;
kezdettelen idők óta
még csak nem is tudunk róla.
Nemtudás az elme fátyla:
fehér ruha apró foltja,
ha kimosod, visszanyered
eredeti fehérséget.
Hát a kisgömböc mit jelent?
Ő a malacból született.
Nemtudásból mohóság lesz,
falánkság, mi nem ér véget.
A ház legkisebb lakója,
a legerőszakosabbja,
ő az ördögök ördöge,
halál, szenvedés osztója,
vigyázz rá, mert veszedelmes,
lássuk vajon mire képes?
Szegényasszony a gömböcre
ráéhezett és azt mondta
legöregebb leányának:
– Eredj lányom fel a padra,
akaszd le a gerendáról
a gömböcöt, hogy megfőzzük!
Felmegy a lány a padlásra,
kisgömböcöt, hogy levágja.
Az csak így szól: – Hamm, bekaplak! –
nem is tréfált, be is kapta.
Várták a lányt a gömböccel,
jön-e végre, de hiába.
Odaszól a szegényasszony
a középső leányának:
– Eredj lányom nénéd után,
a gömböcöt hozza már le!
Felmegy a lány a padlásra,
de a nénjét nem találja.
Odamegy a kémény mellé,
levágni a kisgömböcöt,
de az így szól: – Már a nénéd
lenyeltem, most hamm, bekaplak! –
azzal szépen be is kapta.
Szegényasszony a lányait
odalenn csak lesi, várja,
mikor aztán megsokallja,
szól a legkisebb lányának:
– Hídd le lányom két nénédet,
biztos aszalt meggyet esznek!
Felmegy a kislány a padra,
ott a gömböc így fogadja:
– A két nénéd már lenyeltem,
hamm, most téged is bekaplak! –
azzal hát azt is bekapta.
Szegényasszony már nem tudja
mire vélje, sodrófával
hátuk bőrét jól elhányni
megy utánuk a padlásra.
Mondja neki a kisgömböc:
– Három lányod már bekaptam,
hamm, most téged is bekaplak! –
azzal aztán úgy bekapta,
még a kisujja se látszott.
A gazda, a szegényember
a várakozást elunja,
a lányok s a felesége
hol vannak? – megy hát a padra.
Szól a gömböc: – Három lányod,
feleséged már bekaptam,
téged is, most, hamm, bekaplak! –
azzal íziben bekapta.
Ám öt embert a rossz madzag
nem bírt már el és elszakadt;
zsupsz! leesett a kisgömböc,
de feltápászkodott nyomban.
A kisgömböc a családot
felfalja, hát ez mit jelent?
A nemtudás, a mohóság
s az erőszak három mérge
az elmén eluralkodik,
zavart elme megszületik.
Ekkor – számunkra úgy tűnik –
tiszta elme mind megszűnik.
Ez a lények hétköznapi
elméjének leírása;
neve “kényszerű lét köre”
az ám, “kényszerű lét köre,”
szenvedést ez hozza létre,
s mindenestől tapasztalja.
A kisgömböc miért kerek?
Mert a körnek se kezdete,
se vége nincs: zavart elme
körében a három méreg
szüntelenül egymást váltja,
mindig szenvedést okozva.
Mi a szenvedés lényege?
Az az érzés életünkben,
valami nincs befejezve,
semmi sincs teljesen rendben,
mindig hiányzik valami –
ezt nevezzük szenvedésnek.
Mi a szenvedés forrása?
Önmagunkat megvizsgálva
felfedezzük: a küzdelmünk
önmagunk fenntartására,
énünk biztosítására –
ez a szenvedésünk oka.
Életünkben, vegyük észre,
ott a szenvedés mindenben,
amit annak köszönhetünk,
saját igaz természetünk,
soha meg nem tapasztaljuk,
ezért az elménk zavaros;
elme három szörnyű mérge
mindig uralkodik benne.
A kisgömböc gurulni kezd,
garádicson le a földre,
kiskapun át az utcára,
kinn az utcán előtalált
kaszás embert, egy csoportot,
s azt az egész csoportot is
utolsó szálig bekapta.
Azzal gurult, gurult tovább,
országúton előtalált
egész regement katonát,
azokat is egytől-egyig
bagázsival mind bekapta.
Megint gurult, gurult tovább,
de már nem messzire onnan,
árokparton kanászgyerek
éppen csürhét legeltetett.
Szerteszéjjel cserkészgettek
a disznók, s a kanászgyerek
bécsi bicskájával szépen
kenyeret, szalonnát evett.
A kisgömböc útnak indul,
mit jelent az, hogy úton van?
Azt jelenti, megoldás kell,
zavaros elme uralma,
úgy érezzük, nem megoldás,
változtatni kéne rajta.
Ne hidd, hogy ha a szenvedés
oka a zavaros elme,
a megoldás a zavaros
elmének a legyőzése.
Kisgömböcöt kaszás ember
nem győzi le, mert a kasza
önfejlesztés munkájának,
önfigyelő ítéletnek,
erőszakolt változásnak
ügyetlen munkaeszköze.
Kisgömböcöt a katona
sem győzi le, mert fegyvere
önfejlesztésre törekvő
küzdelem és harc eszköze.
Szüntelenül harcot vívunk
a jó gondolat oldalán
a rossz, bűnös gondolattal,
s ami ellen küzdünk, egyre
inkább uralkodik rajtunk.
Hát a kis kanász ki lenne?
A felébredt szellem hőse,
a szeretet, együttérzés,
tudás megtestesítője.
Nyáj őrzője, gyógyítója,
nem gondol saját hasznára,
minden egyes lény szolgája,
kezében a kis bicskája:
mindent vágó tudás kardja.
A kisgömböc odagurul,
s megszólítja: – Kanászgyerek!
Három leányt apjostól meg
anyjostól meg kaszás embert
egy csoportot s katonát is,
regementet már bekaptam,
hamm, most téged is bekaplak!
Be is kapná azon nyomban,
ám a kisgömböc szájában
megakadt a bécsi bicska,
az aztán kihasította!
Akkor csak úgy özönlött ki
belőle a sok katona,
meg az ember, aztán szépen
ment mindenki a dolgára;
árokparton kisgömböcöt
otthagyták csak szétrepedve.
A kis kondás nem is harcol,
bicskája csak önkéntelen,
természetes könnyedséggel
akad meg a kisgömböcben.
Szorgalmasan gyakorolva
ráébredünk lassan-lassan,
hogy a felébredett, józan
tudatállapot bennünk van.
Küzdelmet, ha abbahagyjuk,
ébredést megtapasztaljuk.
A kisgömböc buborék csak,
puszta tünemény, káprázat.
Ha szétreped, tiszta elme –
ami mindig ott volt benne –
felszabadul, s a világot
betölti, ez természete.
Ha akkor a kisgömböcöt
a kis kanász kis bicskája,
ki nem hasította volna,
bizony az én kis mesém is
sokkal tovább tartott volna!
A tanítás ím elhangzott,
egy feladat van csak hátra:
Rajtad a sor, nézd meg, hol tart
a kisgömböc most számodra!
Kezedben a saját sorsod,
szemlélődés útja nyitva,
jelenlét a gyakorlata,
tudat jelen állapota,
jelen megtapasztalása,
az énünk meghaladása.
Tiszteletreméltó Csöpel Láma rendezésében „A kis gömböc” című népmese feldolgozása a belső ösvény szemszögéből, a szangha tagjaiból alakult amatőr színtársulat, a Dharma Globe Színház tagjainak lelkes tolmácsolásában. Szereplői ebben az értelmezésben tudatunk különböző aspektusainak megtestesülései, amelyek különféle szerepet játszanak a megvilágosodás felé vezető utunkon. A kis gömböc a zavaros elme megtesteítője, a harag, vágy és nemtudás szimbóluma, amellyel egyedül a felébredt szellem hőse, a tiszta tudattal rendelkező kis kanász tud csak elbánni. A mű tanulsága: „Küzdelmet ha abbahagyjuk, szemlélődést gyakoroljuk, ébredést megtapasztaljuk.”