Rejtett arc egy Belső Ösvény pecsétben
Amikor szembesülünk ezzel a pecséttel, először a két szembeforduló kakasra irányítjuk figyelmünket, amely a pecsét első, átalakulás előtti szintje. Ekkor a két kakas valóságos számunkra, azaz nyilvánvalóan létezik, és amíg azok észlelését fenntartjuk, addig az ábrában rejtőzködő tigrisfej nem létezik.
A második lépésben, ami az átalakulás szintje, megjelenik a tigrisfej, és ugyanakkor eltűnik a két kakas. Ekkor a tigrisfej jelenti számunkra a valóságot, így ennél a lépésnél már nem állíthatjuk tovább, hogy nem létezik. Ugyanakkor, amíg a tigrisre figyelünk, nem mondhatjuk azt, hogy a kakasok léteznek. Vagy a tigrisfejet, vagy a két kakast látjuk. Az, hogy melyiket vesszük észre, saját döntésünktől függ, azaz attól, hogy melyik nézőpontot választjuk. Ha észrevesszük a tigrisfejet, akkor a kakasokat nem látjuk. Ha a kakasokat vesszük észre, akkor a tigrisfejet nem látjuk. Egyszerre a kettőt nem láthatjuk. Vagy a két kakas van a pecséten, vagy pedig a tigrisfej. A kakasok addig léteznek, amíg az elménk rájuk hangolódik, és nemlétezők lesznek, mihelyt áthangolódunk a tigrisre. Megfordítva, ugyanez áll a tigrisfejre is, amely szintén csak addig létezik, amíg az észlelését tudatosan fenntartjuk.
A lét sötétségben és nemtudásban kezdődik
A tudás legmélyebb szintjein a valóság nyitottá, megfoghatatlanná és meghatározatlanná válik, és a tér-idő viszonylat maga is változó tényezőnek bizonyul. Azonban az egyszerű emberi értelem a kezdet és a vég fogalmaiban gondolkozik. Struktúrákat választ, és a tapasztalásban mintákat hoz létre a történelmi egymásutániság értelmében.
Ezen a szinten a Belső Ösvény azt tanítja, hogy a lét sötétségben és nemtudásban kezdődik, itt és most, és minden megfagyott, merev szerkezet a valóságos tudástól való eltávolodásnak a közvetlen következménye. A nemtudás zavaros állapotában lévő elmében a múltban elkövetett cselekedetek kényszerítő ereje (szkr. karma) működik, és hoz létre gondolatokat, gondolkodási mintákat, késztetéseket, képzetrendszereket. A valóság lét és nemlét között vibráló, minden pillanatban számtalan nyitott lehetőséget kínáló, megfoghatatlanul áramló, ragyogó csodájából így ragad meg elménk egyetlen leszűkült vetületet, és nevezi ki „A Világ”-nak azt, ami a valóságban nem más, mint az elménkben működő, számtalan életünk alatt elkövetett gondolati, szóbeli és testi cselekedeteink kényszerítő erejű visszahatásainak korlátolt, zavaros tákolmánya.