• Nemrót Aranykertje Templom
• Atila király

Természetedben te vagy a mindentudó bölcsesség testet öltése.
Megnyilvánulásodban a világ mennyei királya vagy.
Az ősi időkben te voltál Nemrót, a nagy bölcs Egyetemes Mester.
A jelenben te vagy a Hatalmas Oroszlán király, a Kívánságteljesítő Ékkő, az
Ellenség Leigázója, a Sárkányölő, Démonűző Isten Ostora – Atila.
Szívünkben te vagy az alapvető jóság, az egyetemes szeretet, együttérzés és mindentudó bölcsesség.

Atila, a hunok királya kinyilvánította, hogy ő a Hatalmas Oroszlán király, a Kívánságteljesítő Ékkő, az Ellenség Leigázója, az isteni küldött Isten Ostora, aki ostorának pattogtatásával a helyes útra tereli az eltévelyedetteket. Elfoglalta a Hun Birodalom arany trónját. Harci páncélzatot öltött, és isteni kard, íj, nyilak, lándzsa, sisak és pajzs birtokában volt, mind tündöklő ékszerekkel díszítve.

Atila fő küldetése az volt a Földön, hogy legyőzze népe békéjének ellenségeit, valamint hogy elterjessze és fenntartsa a tant, az eurázsiai nem-dogmatikus belső ösvény szellemiségét. Ellenségei számára ez utóbbi jelentette a legnagyobb fenyegetést. Atila segíteni jött Európába. Ő és bölcs táltosai látták, hogy Európa uralkodói messze eltávolodtak az igaz szellemiség útjától. A spirituális tanokat dogmákba merevítették, és világi hatalmuk bebetonozására használták fel. Ezért minden erejüket latba vetették, hogy az Atila és hunjai által hozott eleven, a szellem szárnyalásának szabad teret adó, nem-dogmatikus belső ösvény térhódítását megakadályozzák. Ez a háttere a Nyugat által róla és népéről festett démonikus képnek.

A parancsnoksága alatt álló haderők számos nagy háborút nyertek meg. Ezek a háborúk nagy zavarokat keltettek nemcsak az ellenség táborában, hanem a hunok és szövetségeseik életében is, de úgy tartják, hogy a háborúk végül boldogságot és békét hoztak sokak számára, valamint elterjesztették és megszilárdították az eurázsiai nem-dogmatikus belső ösvény tanításokat, hosszú időkre.

Atila az Egyetemes Spirituális Mester földi megnyilvánulása volt, aki több százezer hős férfi és női vitézt nevelt ki. A főparancsnokairól szintén úgy tartották, hogy megvilágosodottak voltak, akik kizárólag azért jelentek meg a Földön, hogy a világ javát szolgálják. Atila folyamatosan tanításokat és jövendöléseket kapott az Egyetemes Mestertől, valamint istenségek és égjáró tündérek közvetlenül tiszta látomásokban részesítették.

Az eurázsiai nem-dogmatikus belső ösvényt járó gyakorlók úgy látják, hogy az egész világegyetem, a maga valódi természete szerint, egységben van a béke, a nyitottság, a boldogság és a megvilágosodás tulajdonságaival, amelyek a minden lényben jelenlévő alapvető jóság tulajdonságai. Azonban mi, nem megvilágosodott lények – mivel a világtól elidegenedett „én”-be vetett hitben gyökerező, kettősségen alapuló nézetek mélyen bevésődött hálójában, és a negatív érzelmek csapdájában vergődünk – rémálomszerű életet élünk, teli viszályokkal, fájdalommal és félelemmel.

Abból a célból, hogy egy személyt, közösséget vagy egy korszak lényeit szolgálja, az alapvető jóság ereje és minősége számos alakban jelenik meg – például lények, tanítások vagy természeti jelenségek alakjában –, amelyek a béke és öröm szimbólumai és forrásai. Ezért minden olyan személy vagy forrás, amely a béke és öröm állapotából ölt testet, és békét és örömöt nyújt az embereknek – úgy, mint Atila eljövetele Földünkre –, nem más, mint az alapvető jóság, egyetemes szeretet és bölcsesség megnyilvánulása.

A mindannyiunk szívében élő Egyetemes Mester olykor haragos megnyilatkozások formájában, hangjaiban és cselekedeteiben jelenik meg. Ezek a haragos megnyilatkozások és cselekedetek nem méregből, ragaszkodásból, vagy önző vágyakból fakadnak, és nem azért vannak, hogy bárkinek ártsanak, vagy szenvedést okozzanak. Szeretetből és együttérzésből fakadnak, és olyan erőteljes megnyilvánulások, amelyek elpusztítják és megszüntetik a negatív erőket, a szenvedés forrásait.

Atila háborúi nem a harag, a bírvágy vagy a zavarodottság kifejeződései voltak, hanem a lények szükségleteinek, és az igazság elvének szolgálata. Olyan háborúk voltak, amelyek győzelmet hoztak a jónak a rossz felett, a békének az ellenségeskedés felett, a boldogságnak a szenvedés felett, a szabadságnak az elnyomás felett, és a nem-dogmatikus nyitottságnak és toleranciának a kirekesztő dogmatikus zsarnokság felett – tehát az együttérzés kifejeződései voltak háború alakját öltve.

A hunok seregei sok háborút vívtak, emberek ezreit ölték meg, és sok kincset zsákmányoltak harci képességeik és mágikus erejük révén. De az egyetlen cél az volt, hogy megszüntessék a szenvedés forrásait és az emberek elnyomását, és hogy terjesszék és védjék a jólétet, a békét, a szabadságot és a belső ösvény nyitott, toleráns szellemiségét, mindenki számára.

Atila korában a harcosok a hősök művészete és erkölcse szerint harcoltak. A hős hun lovagok mozdulatlanul álltak ellenfeleikkel szemben, hallgatták a harci dalokat, és bátran várták a mérgezett és lángoló nyilat, a lándzsát, a kardot vagy lövedéket. A hős hun lovagok és ellenfeleik harcában szinte sohasem az számított, melyikük üt gyorsabban, vagy épp menekül sebesebben. Ügyességükkel, fegyvereik erejével, vagy az isteni védelem segítségével bírták le az ellenséget – vagy estek áldozatul. Ha túlélték az ütközetet, harci kiáltásokkal csatadalokat énekeltek.

Atila vitézei mindig a belső ösvény szent igéivel, és az Egyetemes Mester vagy más istenség megidézésével kezdték a harci éneküket. Ezt követte a harcos bemutatkozása és a csatatér leírása. Ezután megénekelték a csata okait, az általuk használt fegyverek veszélyeit, az ellenfél gonosztetteit, és azok következményeit, amelyekkel az ellenségnek szembe kellett néznie. Csak egy ilyen monológ végeztével emeltek fegyvert az ellenségre. Nem ismerünk olyan esetet, amikor egy hun vitéz megpróbált volna elmenekülni, az életét menteni.

Atila háborúi nemcsak békét és boldogságot hoztak a hunoknak és ellenségeiknek, hanem az elesett hősöknek és ellenfeleknek is megszabadulást eredményeztek. Például megtörtént, hogy a hun sereg egy parancsnoka látta, hogy ha kihívja az ellenfél egy hercegét, úgy ő maga az életét veszíti. De azt is felismerte, hogy a herceggel való karmikus kapcsolata miatt, ha meghal a vele vívott párbajban, a tudata képes lesz elvezetni a herceg tudatát a mennyek országába. Más hun harcosok megölhették volna a herceget anélkül, hogy bármi bajuk esett volna, de egyikük sem tudta volna megszabadítani a herceg tudatát. Ezért ő szándékosan vállalta, hogy egyazon csatamezőn vívjon és haljon meg a herceggel.

Atila hatása népünk szellemi és társadalmi életére ma is meghatározó. Példája, szellemi ereje, nagylelkűsége, szeretete, bölcsessége és hőstettei továbbra is erőteljes ösztönzésként szolgálnak, bátorságot ébresztenek a szívünkben, és eleink dicsőségét idézik. Erős ösztönzést adnak nekünk a nem-dogmatikus eurázsiai belső ösvény gyakorlására, a szívünkben rejlő alapvető jóságunk – az egyetemes szeretet, együttérzés, valamint a mindentudó bölcsesség megvalósítására.

Szemben az égen, szivárvány fények közepette kél
Atila Atyám, a Magasztos Diadalmas Ékkő,
arcán áldásos, ihletett, boldog mosollyal.

Oltalmazó! Minden Megvilágosultat megtestesítő
Nagy Együttérző, a dicső Nemrót jelenésteste,
Nagy Oroszlán király, Atyám, odaadással
fohászkodik hozzád gyermeked, a szíve mélyéből.

Világosság-bölcsesség tudatodnak egén
a jóság-részvét nagy felhői mindig gomolyognak,
és az áldás záporát együttérzéssel hullatod.
Egy puszta gondolat Rád, hatalmas áldást hoz.

Az odaadás szellemét felkeltőt
ne feledd, ne feledd, add rá áldásod!
Testem a mennyei vitézeid hős vára legyen,
varázserővel felhatalmazd szavam,
üdv és nyitottság lelkierejét ébreszd szívemben!
Add, hogy Tőled elválaszthatatlanná váljak!

Magasztos Mester, Mindentadó Ékkő, nézz rám!

Atilának sokféle spirituális gyakorlata létezik. Néhányban Atilát szellemi mesterként, másokban meditáció istenségként, védelmezőként vagy gazdagságistenként gyakoroljuk. Atilát mi főleg védelmezőként gyakoroljuk, egyetlen rövid gyakorlatot kivéve, melyben ő a szellemi mester alakját ölti.

Amikor az ő gyakorlatait végezzük, nagyon fontos, hogy megértsük a lényeget. Akik ezt figyelmen kívül hagyják, azok úgy végzik az Atila gyakorlatokat, mintha ő csak egy történelmi alak lenne – egy magyar király, aki nem volt több, mint egy hódító uralkodó, aki számos háborút vívott. Nem igazán helyénvaló imádkozni és felajánlásokat tenni neki ilyen megértés alapján. Őszintén szólva, úgy gondolom, hogy a legtöbb ember így gondol rá. Amit el akarok mondani: Atila nem pusztán egy hódító uralkodó volt – sőt egyáltalán nem volt az!

A védelmezők

Ennek megértése végett először is beszéljünk a védelmezőkről. Kétféle létezik: bölcsesség-védelmezők és világi védelmezők. Kik a bölcsesség-védelmezők? A bölcsesség-védelmezők közé tartozik a férfi védelmezők osztálya, a női őrzők osztálya, valamint a nemtelen osztály. A bölcsesség-védelmezők alapvetően olyan megvilágosultak, akik védelmezők alakját öltik. 

A megvilágosultak szíve mindig az igaz valóság ismerésének tiszta állapotában van. Ez az állapot a „valóság teste”, a jelenségek alapvető tere, a „nem-született” vagy „eredeti tisztaság”. Ennek állapotából az ő szellemük soha sem mozdul ki, azonban az alapvető együttérző szeretet-természetük a világ számtalan eszmélő lényének megsegítésére ösztönzi őket. Végtelen egyetemes szeretetük ezért létrehozza a „megvilágosodás élvezetének testeit”, amelyek hétköznapi lények által nem látható „isteni” finom-energia testek. Az istenségek a nem-született eredeti tisztaság alapvető teréből jelennek meg, hogy megmentsék, üdvözítsék az összes eszmélő lényt, akit csak lehet, és fel vannak ruházva a megvilágosodott test, beszéd és tudat végtelen tulajdonságaival.

Az isteni finom-energia élvezettest istenség feladata, hogy az eszmélő lények javát szolgálja; ehhez a hétköznapi lények által is érzékelhető, azok adottságainak megfelelő fizikai alakot – „jelenéstestet” – kell felvennie, a megfelelő szavakat kell kimondania, és be kell lépnie számos elmélyültség állapotba, amelyek a megvilágosodott test, beszéd és tudat kifejeződései. Más szóval, az élvezettest istenségek összes megvilágosodott fizikai testetöltésének illeszkednie és alkalmazkodnia kell azoknak az eszmélő lényeknek a helyzetéhez és hajlamaihoz, akiket segíteni kívánnak.

Az eszmélő lények nem tudnak közvetlenül kapcsolódni a megvilágosodott testhez, beszédhez, tudathoz, tulajdonságokhoz és tevékenységekhez úgy, ahogy azok vannak, de a megvilágosultak természetesen képesek a lények adottságaihoz alkalmazkodni.

Szóval mi a teendő? A legmagasabb jógatudomány szentirataiban a megvilágosodott testet, beszédet, tudatot, tulajdonságokat és tevékenységeket „kimeríthetetlen ékességkerekeknek” nevezik. Hagyományosan a kerék a kimeríthetetlenség metaforája – örökké foroghat, és a megtett távolság önmagában nem korlátozott. A megvilágosodott test, beszéd, tudat, tulajdonságok és tevékenységek folyamatosan segítik az eszmélő lényeket, állandóan és végtelenül. Az „ékszerek” ezeknek a tulajdonságoknak a megjelenítései. A megvilágosodott beszéd kimeríthetetlen ékességkereke, amit a Titkos Lényeg Szentiratban „betűfelhőknek” is neveznek, szentiratok formájában kell hogy megnyilvánuljon, hogy az eszmélő lények hasznot húzhassanak a megvilágosodott tulajdonságokból.

A szentiratok olyan szellemi-lelki gyakorlatokat is tartalmaznak, amelyek a megvalósítás elérésének eszközeiként működnek, és amelyekben számos istenség jelenik meg – például az öt család megvilágosultjai, valamint a száz fennkölt békés és haragos istenség.

Ezek az istenségek magukba foglalják a tanítások tanítóit, gondozóit és védelmezőit is. Például maga Nemrót, az Egyetemes Mester, Atila alakját öltve jelent meg fizikai formában. Az Öregisten (a Fő isten), a Boldogasszony (az Ég Királynője) az Egyetemes Mester, Tündér Ilona, a számos férfi és női égi tündér mennyei aranykertjeinek istenségei, valamint Atila is mind ugyanazon bölcsesség különböző kifejeződései. Ebben az értelemben azonosak. Ezen egy bölcsesség különféle megnyilvánulásait „bölcsesség-istenségeknek” nevezik, és hogy világos legyen, nem a nemtudás és a téveszmék, hanem a tiszta megismerő képesség kifejeződései.

A bölcsesség-istenségek mellett a nem-dogmatikus eurázsiai tanításokban más szellemlények is léteznek, például a különböző helyi istenségek, hegyek, források, falvak, városok, évek, hónapok stb. urai és úrnői, a felső, alsó és közbülső világok istenségei. Ezek a szellemek függetlenül léteznek, és hosszú ideig a téveszmék befolyása alatt álltak. A megvilágosult mesterek azonban sokukat végül ráébresztették erre, és a tanítások védelmezőivé tették őket. Így ezek a szellemek megfogadták, hogy megvédik a tanításokat és azok gyakorlóit. Őket fogadalmas védelmezőknek hívjuk.

Miért van szükségünk Atilára

Először is tisztán meg kell értenünk ezt a két pontot – kik a védelmezők, és hogyan manifesztálódnak és cselekszenek olyan módon, hogy az eszmélő lények kapcsolatba tudjanak lépni velük –, mielőtt a harmadik pontról, az Ellenséget Megszelídítő Ékkő Atiláról beszélhetnénk.

A legfontosabb, hogy megértsük, hogy az eszmélő lények megsegítésére megnyilvánuló megtestesüléseknek olyan formában kell megnyilvánulniuk, amely idomul az adott kor eszmélő lényeinek hajlamaihoz és képességeihez, hogy ezáltal segítséget nyújthassanak nekik. Ezt az eszmélő lények maguktól nem tudhatják, csak a megvilágosultak tudják.

Mivel az elménkben felmerülő gondolatok száma végtelen, a megoldások száma is végtelen. Ezért mondjuk, hogy a Megvilágosult Mesterek nagy együttérzésükben sokféle módszert alkalmaznak. Azt is fontos tudni, hogy az istenségek, mantrák és elmélyültség állapotok különböző megjelenési formáit nem a Megvilágosult Mester alkotta meg, és nem is a fogalmi elme hozta létre őket – ezek egyszerűen a Megvilágosult Mester természetének kifejeződései.

Az égi táltosló

Az uralkodó tényező az elme, az elmét pedig a testben működő „erőszél” (finom-energia) szabályozza. Az erőszél felelős a gondolatok felmerülése feltételeinek megteremtéséért. A erőszél olyan, mint egy hátasló, amelyen az elme lovagol, ezért ezt a minőséget „szél-paripának” vagy „égi táltoslónak” nevezik.

Azt az időszakot, amelyben élünk, „rossz időszaknak” tartják, mert a hanyatlás elszabadult. Az eszmélő lények most sokkal rosszabb állapotban vannak, mint a múltban voltak, olyannyira, hogy nem tudják követni a megszabadulás és a mindentudás ösvényét. Miért? Mivel a szellemük égi táltoslova gyenge, és nem tudják megérteni a tanításokat, amikor azokat bemutatják nekik, mert erős szennyeződések homályosítják elméjüket. Így állnak most a dolgok.

A hanyatlás erősödése miatt az összes eszmélő lény életerejének és szerencséjének szimbóluma, az égi táltosló gyengül. Ennek az az oka, hogy az emberek nem tesznek jó dolgokat, és nem hagyják abba a rosszakat. Ráadásul a karma törvényeinek megértése is hiányos.

Amikor az égi táltoslovunk alacsonyan jár, a világi tevékenységeink és értékes projektjeink egyike sem működik, míg minden rossz ötletünk és értéktelen projektünk könnyen megvalósul. Ilyen körülmények között, bármilyen erőfeszítést teszünk is valami pozitív elérésére, például a belső ösvény gyakorlására, sok akadállyal kell szembenéznünk; és bármilyen erősen is vágyunk feladni egy negatív tevékenységet, nem tudjuk megtenni. Ez történik akkor, amikor az égi táltosló alacsonyan jár – ez teljesen természetesen történik.

Ezzel szemben az égi táltosló felemelése megakadályozza, hogy negatív tevékenységekbe bonyolódjunk, még akkor is, ha nem próbáljuk elkerülni őket ellenszert alkalmazva. A vágy, az ellenszenv, a tudatlanság, a féltékenység és a büszkeség öt mérge természeténél fogva szenvedést okoz. Amikor „sikertelenek” vagyunk – azaz amikor az égi táltosló alacsonyan jár –, az öt méreg alsóbb újraszületésekben való szenvedéshez vezet. De amikor sikeresek vagyunk, az öt méreg az öt bölcsességként – a valódi természetünkként – felszabadul. Ezért rendkívül áldásos az égi táltosló felemelése.

A gyakorlatok fontossága így már érthetővé válik. Azért van szükség az Egyetemes Mester Atilaként való megjelenésére, mert ez a lények azon tulajdonságával függ össze, amit égi táltoslónak, avagy „szélparipának” nevezünk, amelyet Atila áldása erősít.

A szenvedés világában, a kényszerű lét körében a lények három osztályba sorolhatók: azok, akik a kényszerű lét körének legmagasabb birodalmaiba születnek; azok, akik a legalacsonyabb birodalmakba születnek; és azok, akik középen születnek, ahol a pozitív és negatív tapasztalatok keverednek. Mindezen eszmélő lények elméjének természete egy. Az elme természetének ezt az egységét „megvilágosult természetnek” nevezik. Ennek ellenére a lények érzékelésének tisztasága változó.

A kényszerű lét köre hat birodalmának lakói a következők: a felső világ istenei, a félistenek, az emberek, az állatok, a nyomorúságos szellemek és a pokollakók.

A hat birodalom lakói közül a felső világ istenei csak boldogságot tapasztalnak életük során – elméjük nem szenved. Ennek ellenére a haláluk bekövetkeztekor továbbra is szembe kell nézniük az aláhullás szenvedésével, és alacsonyabb újraszületésbe kell esniük. A középső világban az emberek tapasztalatai ezzel szemben vegyesek. Életünk során örömöt és boldogságot, fájdalmat és szenvedést, valamint különféle pozitív és negatív tapasztalatokat élünk át. A legalacsonyabb birodalmakban lévő nyomorúságos szellemek és a pokolbeli lények csak szenvedést tapasztalnak. A hat világnak mindez a szenvedése az összezavarodott tudatunk teremtménye, dacára, hogy a tiszta tudatunk lényege a bölcsesség. A tudatunk a tudatosság kifejeződése. A megvilágosultak és a közönséges eszmélő lények ugyanannak a tudat-természetnek a mágikus megnyilvánulásai: a tisztátalan aspektusok az eszmélő lények, a tiszta aspektus pedig a Megvilágosult Mester. Ahogy mondják: „Egy pillanat alatt különbségtétel – egy pillanat alatt megvilágosodás.”

Amikor egy hétköznapi gondolat felszabadul a tiszta tudatosság terében, az a megvilágosodás. De amikor a gondolatok nem szabadulnak fel, hanem egymás után jönnek, a kényszerű lét körébe való esés okai lesznek. Amíg az ilyen gondolatfolyam folytatódik, a lény nem szabadul fel. A boldogság, a szenvedés, valamint a boldogság és szenvedés keverékének tapasztalatai a karma eredményei, vagyis a saját pozitív és negatív cselekedeteink visszahatásai miránk, a cselekvőre. Csak az elme felelős a karma létrehozásáért – semmi és senki más nem – mivel az elme motiválja a cselekvésünket. Az elme azonban olyan, hogy normális körülmények között nincs hatalmunk felette. Lehet, hogy az elménk valami erényes dolgot akar tenni, de ha időközben valami megváltozik, az elménk is megváltozhat, és nagyon negatívvá válhat.

Ugyanakkor olyan állapotokat is tapasztalhatunk, amelyekben a negativitás motivál minket, de egyszer csak ismét valami megváltozik, ami pozitívabbá teszi az elmét. Mindenesetre az uralkodó tényező az elme, az elmét pedig a testben működő „erőszél” (finom-energia) szabályozza. Például, jelenleg egyszerűen csak olvasod ezt a szöveget, és nincs uralmad a tudatodban felmerülő gondolatok felett. Amikor egy gondolat felmerül, annak alapján cselekszel, karmát létrehozva. Az „erőszél” felelős a gondolatok felmerülése feltételeinek megteremtéséért. A „erőszél” olyan, mint egy ló, amelyen az elme lovagol, ezért ezt a minőséget „szél-paripának” vagy „égi táltoslónak” nevezik.

Amikor az égi táltoslovunk virágzik, az elme „hátasa” megerősödik, és a táltoslovunk magasan szárnyal – még egy olyan tudatállapotban is, amely negatív karmából származik. Az erényes gondolkodásmódok felszabadítják a ragaszkodást, az ellenszenvet, a tudatlanságot, az irigységet és a büszkeséget, majd azok az igazi természetük szerint az öt bölcsességként jelennek meg. Azonban, ha az égi táltoslovad alacsonyan jár, függetlenül attól, hogy milyen erényes a motivációd, és mennyire próbálod követni a Megvilágosult Mester tanításainak útját, mivel az elmédet negatív érzelmek motiválják, lehúz majd, és nem tudod megszabadítani magad a kényszerű lét köréből. Mondanunk sem kell, hogy minden teremtett karmánk a kedveléseink és nem kedveléseink által vezérelt tevékenységeken alapul. És ahogyan mindannyian tudjuk, a „tetszik” és a „nem tetszik” csak az elmében merül fel.

Egy rendkívül mélységes pontot kell tudnunk, hogy a kényszerű lét köre, és a kényszerű lét körén túli szabadság – a teljes és tökéletes megvilágosult állapot – elválasztó vonala nagyon vékony. Egy gondolat felmerül, és természetszerűleg a kényszerű lét körében való maradás oka lesz, de ha a tiszta tudatosság terében felszabadul, akkor az a tiszta tudat bölcsessége. Mindkét kimenetel egyazon „gondolatból” származik. Mehet felfelé a szabadság állapota felé, vagy lefelé a zavarodottság állapota felé. Mindez attól az erőszéltől függ, amelyen az elme lovagol, az égi táltoslótól.

„Adj nekünk nagy szerencsét, hogy szabadon utazhassunk
Örömből örömbe, a mindentudás drágakő-szigetére!”

Az „örömből örömbe” kifejezés azt az örömet jelenti, amelyet „mindentudó bölcsességnek” nevezünk, és amely a drágakövek szigetéhez hasonlít. Az elme szabadon mehet, ahová akar. Amikor minden gondolatot egyszerre megvalósulásként és felszabadulásként élünk meg, bármit tehetünk, mert a téveszmék folyamatos áramlata leállt. E vers kérés arra, hogy elérjük azokat a tevékenységeket, amelyek lehetővé teszik a tökéletes megvalósulást és felszabadulást.

A kényszerű lét köre három alsó birodalmában élő lényeknél az égi táltosló általában alacsonyan jár és elhomályosult, és egyáltalán nem virágzik. Ráadásul a hanyatlás kora, amelyben élünk, automatikusan rontja minden lény égi táltoslovát, tompa elméket hozva létre, és megnöveli a tiszta tudat bölcsességének elhomályosulását. Amikor az Egyetemes Mesterhez és az égi táltoslovat felvirágoztató tündérvitézekhez imádkozunk, az elme tiszta aspektusa és a tiszta tudat kapacitása óriási mértékben megnő. Ha az őseredeti tisztaság megvalósulása megnyilvánul, nincs több szenvedés – ahogy mondják, még a szenvedés neve sem létezik. Ezt nem lehet azonnal megérteni. Azonban, ha időt szánunk rá, hogy újra és újra elgondolkodjunk és elmélkedjünk az égi táltosló logikáján, a megértés, amelyre eljutunk, nagy különbséget fog jelenteni a gyakorlásunkban. De ha azt képzeljük, hogy az elme egyfajta személy, és az égi táltosló valóban egy ló, akkor nagy hibát fogunk elkövetni. Ez a kép arra szolgál, hogy könnyebben megértésre jussunk, de csak egy példa.

Az égi táltosló tündérvitéz istensége: az Ellenséget Megszelídítő Ékkő Atila

Amikor az égi táltosló istensége, az Ellenséget Megszelídítő Ékkő Atila tündérvitéz alakban megnyilvánul, mindenki égi táltoslova megemelkedik. Az elmék erősebbekké és hatalmasabbakká válnak, és az elme elsajátítja az önfelszabadítás képességét – ezt a képességet a tanítások részletesen kifejtik. Ezért olyan fontos most az Atila gyakorlat. Dióhéjban ezeknek a gyakorlatoknak a célja az elménk megerősítése és végső felszabadítása. A régebbi időkben mindenki nagy érdemekkel rendelkezett, ami azt jelentette, hogy a táltosuk magasan szárnyalt. Amikor egy személyben felemelkedik a táltosló, akkor valódi jelenléte, karizmája, bátorsága és ereje van. Képes pontosan azt elérni, amit elhatároz.

Azonban most a hanyatlás időszaka uralja ezt a kort, az emberek gyengék és hiányzik belőlük a bátorság; az erényes cselekvés szükségessége sokszor fel sem merül bennük. Aligha gondolunk arra, hogy „Meditálnom kell, és a tudat természetében kell nyugodnom.” Bármilyen elszántan is próbálkozunk a meditációval, nem tudunk gyakorolni. Amikor minden próbálkozásunk kudarcot vall, és nem tudunk közvetlenül célhoz jutni, más utakra térünk le. Ismerősen hangzik? Ilyen esetben az Atila gyakorlat biztosítja, hogy meglegyen bennünk a képesség a helyes ösvény követésére.

Ahogy említettem, az Egyetemes Mester az Ellenséget Megszelídítő Ékkő tündérvitéz Atila alakjában nyilvánul meg, hogy segítsen nekünk megemelni a legyengült táltosunkat. Amikor a Megvilágosult Mester megjelenik, hogy megszelídítse a tanítható lényeket, azoknak a lényeknek viszonyulniuk kell az ő felvett alakjához. Atila akkor jelent meg, amikor a lényeket eluralták saját pusztító érzelmeik, és egymással háborúzva töltötték az életüket. A madarak megszelídítéséhez a Mesternek madárként kell megnyilvánulnia; a kutyák megszelídítéséhez kutyaként kell megnyilvánulnia; a méhek megszelídítéséhez méhként kell megnyilvánulnia; az emberi lények megszelídítéséhez pedig emberi alakban kell megnyilvánulnia, így van? Tehát a Megvilágosult Mester az Ellenséget Megszelídítő Ékkő tündérvitéz Atilaként jelent meg, az Egyetemes Mester mágikus megnyilvánulásaként. A tündérvitézek mind Atila testében lakoznak, „összegyűlve hatalmas felhőkként”.

Az Egyetemes Mester mágikus megnyilvánulása szent királyunk Nemrót; az ő emanációja pedig az Ellenséget Megszelídítő Ékkő Atila – ahogy az Atila-imák gyakran említik, a „Nagy Oroszlán Atila”, Ez teljesen lehetséges, mert az Egyetemes Mester képes istenségekként, védelmezőkként, sőt még gazdagságistenekként és kincsvédőkként is megmutatkozni. A Mester azt mondta: „Ha bízol bennem, előtted állok.” Általánosságban véve a hagyomány azt mondja, hogy a tudat természetének dinamikus megjelenése az Egyetemes Mester, és ő minden szellemi mester, istenség, égi tündér és védelmező megtestesítője. Így kell gondolkodnunk. Ezeket a tanításokat végig kell gondolnunk, elmélkednünk kell rajtuk, és gyakorolnunk kell őket.

Nem szabad különválasztanunk Atilát és Nemrótot, az Egyetemes Mestert és a többieket. Alapvetően Atila istenség nem létezik függetlenül, ő egyszerűen az Egyetemes Mester, tündérvitéz alakjában – egy olyan alakban, amelyet azért ölt fel, hogy segítsen felemelni az eszmélő lények táltoslovát. Atila ugyanakkor minden Megvilágosult Mester megvilágosodott tulajdonságainak megtestesítője is. Megvilágosodott tevékenységei kifürkészhetetlenek, de azoknak egy kis része a Hun Birodalomban, a Kárpátok csodálatos medencéjében és Európában zajlott.

Megvilágosodott tevékenységek

A védelmező Atilához fohászkodunk és felajánlásokat teszünk neki, hogy bizonyos tevékenységeket végezzen el. A védelmező gyakorlatok részletesen tárgyalják, hogy milyen konkrét javakat kell kérnünk tőlük, amelyek mindig a belső ösvény (a Megvilágosult Mester tanítása) védelmére és felvirágoztatására irányulnak. Néhány ilyen gyakorlat a kedvezőtlen körülmények megnyugtatására összpontosít, míg mások a bölcsesség és a bőség szellemének (az a tulajdonság az emberekben, amely vonzza a jólétet) növelésére. Néhány gyakorlat embereket, más lényeket és a saját elménket igyekszik magához vonzani, míg mások erőszakosabb tevékenységekre összpontosítanak az akadályok elhárítása vagy a kárt okozók megszabadítása érdekében.

A belső ösvény hagyományában a szellemi mester az áldások forrása, az istenség a megvalósítás forrása, az égi tündérek, tündérvitézek és a védelmezők pedig a megvilágosodott tevékenységek forrásai. A meditáció gyakorlatok három szakaszból állnak: megközelítés-szemlélet, megvalósítás-gyakorlás és tevékenység-életvitel. A megközelítés és a megvalósítás gyakorlásának igazi haszna az utolsó szakaszban, a tevékenységek megvalósításában rejlik. Négyféle tevékenység létezik: csendesítés, gazdagítás, bevonzás és leigázás. Ezen tevékenységek megvalósításához az égi tündérekkel és a védelmezőkkel gyakorlunk.

Érdemes tisztázni, hogy sok elbeszélést Atila életének történeti beszámolójaként tartanak számon, de nem lehet tudni, mennyire megbízhatóak történelmileg ezek a beszámolók.

Számos történetet mesélnek Atiláról, néhányat le is írtak. Néhány szerző pontos információkat jegyez le, mások spekulációi viszont teljesen haszontalanok. A legtöbb történet valóságtartalma kétségbe vonható.

Nem mondhatjuk, hogy minden leírt szó hamis. Azonban a szövegek puszta elemzése alapján lehetetlen teljes bizonyossággal megállapítani, hogy bármely történet a valóságon alapulna. Ugyanakkor azt sem lehet magabiztosan kijelenteni, hogy nem történtek hibák.

Egy dolgot itt meg kell jegyeznünk. Atila, mint a történelem egyik leghatalmasabb birodalmának uralkodója, számunkra felfoghatatlan szellemi-lelki erővel rendelkezett. A Képes Krónikában áll, hogy százhuszonnégy éves korában távozott el e világból – vagyis az általunk érzékelt fizikai létsíkról – egy isteni szépségű ifjú hercegnővel töltött nászéjszakáján. Ez a rendkívüli élethossz és erő rámutat, hogy uralta a szellemi-lelki és testi energiákat, ami a belső ösvény magas szintű gyakorlóját sejteti.

Ezzel ő nem volt egyedül, mert tudvalévő, hogy Kína hun és hun-szármarású – szienpi és mongol – uralkodói mind magas megvalósítást elért gyakorlói voltak az eurázsiai nem-dogmatikus belső ösvény titkos tanításainak. Ez alaposan dokumentált tény. Ebből következik, hogy Atila hadviselése nem rombolásról, pusztításról szólt, hanem ellenkezőleg, megvilágosult tevékenysége Európa megszabadítását célozta az emberi természettel ellenkező, elferdült, gonosz erőktől. Ezt világosan láthatjuk többek között abból, ahogyan az ő hőstettei nyomán omlott össze az akkori Európa velejéig korrumpálódott szuperhatalma, a Római Birodalom. Szent háborújának számos párhuzama létezik Eurázsia történetében. Legismertebb talán a hinduk Mahabharata eposzában leírt háború, ahol a spirituális értékek visszaállításáért folyik a harc, de a belső-ázsiai hagyomány is beszél a Sambala szent királyai által vezetett háborúkról, amelyek a világunkban elszaporodott és megerősödött gonosz erők leigázásáért az idők folyamán újra és újra eljönnek.

Amikor beszámolókat hallunk Atila életéről tudjuk, hogy az ő alakja nem lehet csupán a képzeletünk szüleménye, egy legenda. Ami maguknak a történeteknek a valóságtartalmát illeti, az valószínűleg fele-fele. Mindez meglehetősen nehézzé teszi Atila történetének elmesélését. És mindenesetre nem biztos, hogy az olyan hasznos lenne. Írhatnánk valamit a már létező sok könyv alapján, de még mindig nem biztos, hogy az segítene. Ha Atilát a mítosz és a fantázia szintjére süllyesztenénk, szellemi magassága teljesen elveszne. Sok eposz létezik ezen a világon (például az európai mesék alapján létrejött eposzok), amelyek úgy tűnik, mind minimálisan bizonyítható tényekből fejlődtek ki.

A Nemrót aranykertje templomban őrzött kard a Bécsben látható Atila kard pontos, felszentelt mása.

A székely hagyomány szerint Atila halála után kardját fia, Csaba királyfi örökölte, aki magával vitte végül keletre, Szkítiába, hogy majd visszatérjen vele, és megmentse népét a veszedelemtől.

A történet egy másik változata úgy tudja, hogy a kardot Árpád fejedelem a honfoglaláskor visszahozta, és az a magyar királyok birtokában volt egészen 1071-ig, amikor egy német krónikás szerint Salamon király anyja, Anasztázia királyné a bajor Ottó hercegnek ajándékozta, abban a reményben, hátha azzal visszaszerzi fia, Salamon számára a magyar trónt.

1794-ig rendelkeznek olyan információkkal a régészek, történészek, hogy a német koronázási jelvényekkel együtt őrizték. 1801-ben pedig Bécsbe szállították. Ma is ott található a hivatalos verzió szerint.

Kardkultusz

A kard ősidők óta fontos jelkép: a kard birtokosát, a harcost, mint a reá bízott személyek és anyagi javak védelmezőjét jeleníti meg. A kardkultusz nyomait már az európai bronzkorban is megtaláljuk, még pedig úgy, hogy a kardot áldozati ajándékként folyóba, mocsárba dobták. Ez a hagyomány maradt fenn a brit-kelta Arthur-mondakörben is, ahol a király legendás Excalibur nevű kardját Arthur halálakor ugyanabba a tóba dobják vissza, ahonnét annak idején felbukkant. Vagy gondolhatunk a japán szamurájkardokat övező már-már áhítatos tiszteletre…

Ám ha a szent kardok kultusza után nyomozunk, nem szükséges ilyen messzire barangolnunk. Kevesen tudják, hogy a Duna magyarországi szakaszában is sok ősi kardot találtak, melyek a szkítáktól vagy a kimmerektől származnak. Erdélyben, különösen Háromszék megyében pedig a székelyek mesélnek kardokról, melyeket pogány őseik egy domb vagy farakás tetejébe szúrtak. Ezt, úgy tartják, a Hadúrnak való áldozat bemutatása követte, amikor is fehér lovat áldoztak.

Atila Szent Kardja

Ebből is látszik, hogy a kardtisztelet végigkíséri a szkíta-hun-székely-magyar történelmet. A mondáinkban szereplő legfontosabb kard azonban nem más, mint magának Atilának a hun uralkodónak az égből kapott fegyvere. Az isteni származású kardról a magyar mondák a következőt mesélik:

Atila a hunok ura már itt a Kárpát-medencében uralkodott, amikor egyszer éjjel, álmában egy ősz öregember lépett be sátrába, s kardot kötött a király derekára. Atila döbbenten látta, hogy ezek után az öreg alakja fénnyé vált, eltűnt, mintha ő maga is csillagfényből lett volna szőve. Ekkor kivonta a kardot, s amint kézbe vette, hirtelen látta az egész Mindenséget: földeket, tengereket, népeket, városokat, seregeket. Amikor pedig megsuhintotta a fegyvert, „az erdők meghajoltak, a tengerek meghasadtak, a városok lánggal égtek, a hadseregek földre hulltak előtte.” (Egy idevágó érdekesség, hogy a hunok közeledtével 447-ben Bizánc falait súlyosan megrongálta egy földrengés. 57 torony dőlt le, és Theodosius császár látva a katonai ellenállás hiábavalóságát, kénytelen volt magas adók mellett azonnal békét kötni.)

Reggel a király összehívta a táltosokat, hogy fejtsék meg az álmát. Torda a legidősebb táltos rögtön kijelentette: az álom jelentése az, hogy Nemrót, a világ első királya, a szkíta királyi ház őse neki adta saját kardját, hogy ezzel vívjon meg a sötétség hatalmát terjesztő Kelet- és Nyugat-Római Birodalommal és a többi néppel, hogy a világot felszabadító uralkodóvá váljon.

Ám a király erre még csak nem is felelhetett, amikor az őrök egy fiatal pásztorfiút vezettek elébe. Atila megdöbbent, mert a gyerek kezében ugyanolyan kard villogott, mint amilyet álmában látott… A pásztorgyerek elmondta: hajnalban észrevette, hogy egy borjú sántikál, s mikor a vércseppek nyomába eredt, hogy megnézze, mi sebezte fel a lábát, egy kard hegyét látta, amely a földből állt ki. Mikor azonban hozzá akart érni, lángok csaptak ki belőle. A gyerek megrémült, elfutott, majd amikor visszamerészkedett, látta: a kard teljesen kiszabadult a földből. Felvette, s a királyhoz hozta, hiszen gondolta: csak őt illetheti meg ez a csodálatos fegyver.

A táltosok ezt hallva felkiáltottak: „ez az Isten kardja!” Maga Atila kézbe vette a kardot, suhintott vele a négy égtáj irányába, s a következő kinyilatkoztatást tette:

„Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pörölye világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom:
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!”
                   (Arany János: Buda halála)

A Hadúr ajándéka

Egészen biztos, hogy a király birtokában valóban lehetett egy mágikus ereklye, hiszen erről a hunoknál vendégeskedő bizánci követ, Priszkosz is ír. Az ő művéből idéz egy másik szerző, a jóval később élt gót Jordanes: „Habár Atila már természeténél fogva magasra tört, önbizalmát még jobban növelte Mars kardjának megtalálása, amelyet a szkíta királyok mindig szentnek tartottak. Priszkosz rétor, bizánci történetíró a kard megtalálását úgy írja le, hogy egy pásztor fedezte fel. A kard a földből állt ki, és megsebezte egyik legelő juhának a lábát. Atila a pásztor ajándékát átvéve felkiáltott, hogy Mars kardjával ő az egész világ uralkodójául van rendelve, és ezzel a karddal a harcok fölötti hatalom rá van ruházva.”

A szent kard kettős természete

Atila küldetéstudatát egész életében ez a kard táplálta. A zseniális, karizmatikus uralkodó és hadvezér mélyen hitt benne, hogy azzal, hogy Nemrót átadta neki ezt a fegyvert, az évezredekkel korábban élt szkíta ős tulajdonképpen a hivatását ruházta rá. Ez pedig nem más volt, mint az, hogy Atila is – miként Nemrót – a karddal, mint a fényt megtestesítő szent fegyverrel harcoljon a sötétség és romlás erőit megtestesítő Róma és Bizánc ellen.

És ahogyan várható volt, a küldetés végén a kard nem maradhatott itt a Földön. A monda egyik változata szerint Atila temetése éjjelén Nemrót újra eljött, s magához véve a szent fegyvert, visszavitte az égbe.

Mások viszont úgy mesélik, hogy a kardot Atila kedvenc fia, Csaba örökölte, aki apja – a Képes Krónika szerint – százhuszonnégy éves korában bekövetkezett halála, és a birodalma összeomlása után visszavitte Szkítiába, hogy ott a Szkíta tenger vizével megtisztítsa. Itt uralkodott Csaba élete végéig, ezután a kard a fiára, majd annak a fiára szállt.

Végül nem más örökölte meg, mint maga Ügyek vezér, akinek Emese nevű, meddőnek tartott felesége egy csodás álom során egy fiúval megfogant.[1] Egy csodálatosan fénylő, aranytollú mennyei sasmadár áldott állapotba ejtette. Miután „a fiú származását álom jövendölte meg, ezért elnevezték Álmosnak, (Anonymus szerint Emese Ügyek felesége volt, illetve a Képes Krónika szerint Előd vezéré, aki Ögyek, ez Ed, ez Csaba, ez Etele… fia volt).

„Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenhetedik évben, száz évvel Atila király halála után, a nép nyelvén magyarok vagy hunok, latinul pedig ungarusok, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét benyomultak Pannóniába.”[2] Ez isteni frigy gyümölcse, Álmos vezér vezette vissza fejedelemként a magyarokat a Kárpát-medencébe, s mikor a Vereckei-hágónál idős korában meghalt, a szent kard a fiára, Árpádra szállt, így lett az Árpád-házi királyok egyik dinasztikus kincse.

Az Atila kardnak e kettős sorsa ráirányítja figyelmünket a szent kard kettős természetére. Létezett az Atila álmában Nemróttól kapott valódi szent kard, és annak földi mása, megtestesülése, amelyet a király a pásztortól kapott. A valódi kard, amelyet csak Atila látott, az ő kezében isteni erővel, hatalommal, természetfeletti adottságokkal rendelkezett. Istenségek kovácsolták az egyetemes szeretet és a mindentudó bölcsesség spirituális, szent finomenergiáiból, illetve maguk az igazságot védelmező istenségek öltöttek benne testet.

Atila történetének belső-ázsiai változataiban (a tibeti Geszár király, illetve a mongol Geszer Kán történetében) ugyanígy a védelmező istenségek öltik magukra a király fegyvereinek alakját, hogy segítsék őt a sötétség erőinek legyőzésében.

Védelmezők egy csoportja vállalta,
hogy ők lesznek az ő kilenc fegyvere.
Geszár fegyvereit nem emberi mesterek alkották meg;
azok megtestesülései voltak a védelmezőknek.
Minthogy a védelmezők fegyver alakját öltötték,
azok a tengerből önkéntelen buktak fel.
Az istenek fogták a fegyvereket,
s elrejtették őket egy hatalmas sziklás hegységben.

A nagy tibeti megvilágosult mester, Karmapa csodás fekete koronája is hasonlóan kettős természetű. A Karmapa hagyományosan a kínai Ming-dinasztia egymást követő császárainak tanítója volt. Amikor az 5. Karmapa, Desin Segpa találkozott a Yongle császárral, a császár odaadása és spirituális megvalósítása révén képes volt érzékelni a Karmapát a Gyémántjogart Tartó Buddha (tib.: Dordzse Csang) nem-anyagi, finomenergia alakjában, fekete koronával a fején. A Karmapa elmagyarázta a császárnak, hogy látta a „Gyémánt Koronát”, a bölcsesség-energia erőterét, amelyet százezer mennyei tündér hajából szőttek, és amely mindig jelen van a Karmapa feje fölött, ám hétköznapi lények nem láthatják. A császár felajánlotta, hogy készíttet egy fizikai másolatot, hogy mások is megkaphassák annak áldását.

Egy drágakövekkel kirakott, csúcsán hatalmas rubinnal díszített koronát készítettek, és ennek átvétele után az 5. Karmapa elindította a Fekete Korona Szertartás hagyományát, amelyet az összes Karmapa inkarnáció, egészen a 16. Karmapa, Rangdzsung Rigpe Dordzséig folytatott.

A szent kard spirituális jelentése

A felülemelkedő tudás kardja

A felülemelkedő tudás kardja hagyományosan egy éles, kétélű kard, amely az elme minden zűrzavarát elvágja. A felülemelkedő tudás maga az értelem, a mindent látó szem, amely az ellentéte annak az énnek, amely saját magát figyeli cselekvés közben. A hős megkülönböztető tudássá alakítja át az énjét, teljes és pontos tudássá, amely mindent lát. A felülemelkedő tudás minden olyan eltévelyedett tudatosságot elvág, amely a legcsekélyebb hajlandóságot mutatja arra, hogy kiszakadjon a világ egységének természetes tapasztalásából, azáltal, hogy elválasztja és egymástól független létezőnek tartja a a szemlélőt és az általa szemlélt dolgokat. Keresztülvágja az egymástól elidegenedett „én és világ”, más szóval az „én és más”, az én-tudat és a tőle függetlenül, önerejükből létező dolgok képzetében gondolkodó tudatot. Ezzel visszatér az egység tapasztalásába, a szakrális világ boldog és szabad erőterébe, a megvilágosult tudat aranykertjébe, ahol a világ dolgait az én-tudat őstudásának és egyetemes szeretetének teremtményeiként, kivetüléseiként éli meg. Ezért van két éle a kard pengéjének, egyszerre vág az én irányába és az én kivetüléseinek az irányába. A hős többé nem tapasztalja meg azt a zavaró érzést, ami az én és a más elkülönítéséből fakad. A hős egyszerűen áthalad az élethelyzeteken, és nincs szüksége arra, hogy ellenőrizze a visszajelzéseket, mert mivel mindent tud, és mindent lát, cselekedetei a bölcsesség és az egyetemes szeretet természetes kifejeződései lesznek.

Akinek ilyen kardja van, az félelemmentes, sérthetetlen, túl van minden kettősségen. Akinek ilyen kardja van, az előtt nincsenek akadályok. Ami a közönséges elme számára akadálynak tűnik, az a Belső Ösvényen haladónak egy megoldandó feladat, próbatétel a megvilágosodás ösvényén.

A felülemelkedő tudást sokféle módon szimbolizálják: könyvként, napként, nyílként, elixírkancsóként, katalizátorként. Az egyik legfőbb szimbóluma a kard. A kardra gondolva talán egy kicsit kényelmetlenül érzi magát az ember. A kard veszélyes lehet, és ha nem bánunk vele megfelelően, megsérülhetünk. Tehát a felülemelkedő tudás kardként való ábrázolása fenyegető tudásra utal.

Miért fenyegető a felülemelkedő tudás? Azért, mert a felülemelkedő tudás az az eszköz, amellyel a természetes felszabadult tudat megfoghatatlan végtelenségét érzékeljük, és így aláássa a valóságérzetünkre és a világképünkre ráerőltetett, mélyen bevésődött szokásaink korlátait. A természetes tudat végtelenségének és mélységének megnyílása megköveteli, hogy teljesen elengedjük az öndédelgető szűklátókörűséget és az önragaszkodást, hazug biztonságérzetünk támaszait.

A felülemelkedő tudás élessége számos szinten hat. A hétköznapi értelemben a felülemelkedő tudás az észlelés és a kíváncsiság élesítését jelenti. Amint az életünket éljük, különösen pedig amint egy szellemi útra lépünk, folyamatosan kérdéseket teszünk fel. Mindig igyekszünk megértésre jutni. Ahelyett, hogy csak elfogadnánk a felszínes megértést, mélyen gondolkodunk, és megkérdezzük: „Mit értek valójában? Van bármi értelme ennek az egésznek?” A felülemelkedő tudás a kreatív kétely természetével rendelkezik – nem fogad el dolgokat, dogmákat, pusztán tekintély vagy hallomás alapján, hanem folyamatosan mélyebbre ás.

Az élesség mellett a kardoknak hegyes hegyük van, és képesek átszúrni. A felülemelkedő tudás hegyes kardja mindenféle téveszmét, önámítást, hamis megértést és hamis nézetet átszúr. A felülemelkedő tudás átszúró tulajdonsága hirtelen és közvetlen. Meglepetésként ér. Lehet, hogy egy új gyakorló vagy, aki felfedezi a belső ösvényt, tanulmányozza ezeket az érdekes új dolgokat, és elkezdi a meditáció gyakorlását. Hirtelen a felülemelkedő tudás rád tör, és úgy érzed, átszúrt. Elkaptak. A felülemelkedő tudás tetten ért a tetted során, legyen szó önzőségről, felfuvalkodottságról, önámításról vagy hazugságról. A felülemelkedő tudás a hazugság-mentes zóna. Amikor megpróbálunk eltávolodni a dolgok közvetlen valóságától, célponttá válunk a felülemelkedő tudás átszúró tulajdonsága számára.

Tekinthetünk erre egyfajta figyelmeztetésként is: amint valaki rálép a belső útra, és elkezdi a meditáció gyakorlását és az ösvény tanulmányozását, kezébe veszi a felülemelkedő tudás kardját. Most, hogy birtokában van ennek az éles fegyvernek, amely átszúr és elvág mindenféle ego-túrát, foglalkoznia kell vele. Minél több tudatosságot fejleszt, annál erőteljesebben vág a felülemelkedő tudás kardja.

A felülemelkedő tudás kardjának nemcsak egy, hanem két éle van. Ez egy kétélű kard, mindkét oldala éles, így amikor felülemelkedő tudást villantasz, az két irányba vág. Amikor átvágod a csalást, egyidejűleg az egység tapasztalásától elidegenedett énedet, és annak kapaszkodóit is levágod vele. Így maradsz te sehol, pontosabban sehol sem ragadsz meg, semmibe sem ragadsz bele. Szabad vagy.

---

[1]       Forrás: Ferenczi István: Bodrogszentesi mondák és legendák. Miskolc 1981.
Erőss Diána: Királyaink varázserejű fegyverei. – Hihetetlen magazin különszám 2013. október-november.
Rádi Anita-Sólyom Márk: Bodrogszentesi legendák: Atila kardja. Felvidék.hu/ múltidéző 2015.10.20. (Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)

[2] Képes Krónika