• Szkíta Út
• Szkíta és magyar műveltség

A magyar hagyományban őseink évezredeken keresztül felhalmozott bölcsességet hagytak ránk. Ez az élet minden területét érinti. Az elméről szóló tanításaik a mesékben maradtak ránk. De számtalan más eszközük is volt a világról szóló tudásuk megfogalmazására. Ilyen az ötfokú zene, a táncok, az ételek elkészítésének módjai, a települések építési rendje, a társadalom szervezése a tízesekbe, és ilyen az élet minden részére kiterjedő szokások és szertartások sora, amelyek mind az élet szentségét és mélyebb értelmét fejezik ki.

Az életben megjelenített tudást hívjuk külső tanításoknak. A külső tanítások alapja a Belső Ösvény. A Belső Ösvény tanítói alkották meg a külső tanításokat, jótéteményként, hogy az egész nép életének megvilágosult rendet adjanak, hogy hétköznapi cselekedetek során keresztül is mindenki át tudja élni a világ szentségét. A szentség értékelése rendkívül egyszerűen úgy kezdődik, hogy valaki az élet minden részletére odafigyel. Ez tükröződik a magyar hagyomány ősi szertartásosságában, amely kiterjedt a közösség és az egyén életének minden mozzanatára és tárgyára.

Hagyományos magyar házba belépve egyből a konyhába érkezett a látogató. Annak idején itt éltek az emberek, a nap nagy részét itt töltötték, apróbb munkákat is elvégezhettek télen bent, mint a kukoricamorzsolást. A konyha az asszony és a gyerekek egész napos tartózkodási helye volt. A konyhában zajlott le az étkezés is, és ha vendég jött a házhoz, őt is itt fogadták. 

A konyha egyben tisztálkodó hely is volt, annak idején nem volt még fürdőszoba a paraszti háztartásokban, így egy lemezkádban, vagy lavórban oldották meg a fürdést-mosdást. A bejárat közelében volt a tükör, hogy a kilépő rendezetten mehessen ki az utcára.

Ha közeli rokon érkezett a házhoz, vagy olyan, akit nagy becsben tartottak, akkor beljebb vitték a lakásba, ott vendégelték meg. A falon ott minden régi ház fő kelléke a házi áldás, a falra akasztották családtagjaik fényképét, és általában egy szentkép is felkerült, sokszor a hálószobába, az ágyak felé.

A Belső Ösvény általános emberi érvényű, és a megvilágosuláshoz vezet. Áldásai nem  korlátozottak egy élet, egy születési hely és egy műveltség által. A Belső Ösvény több újjászületésen keresztül vezethet el a megvilágosodáshoz, majd a megvilágosodott, mint tanító, szintén több életen keresztül munkálkodik a lények javáért. Egyáltalán nem biztos, hogy akár a tanítvány, akár a tanító, mindig ugyanannak a népnek a szülötte lesz, ezt mutatja például az, hogy több tibeti tanító nyugaton született újjá. Sőt, vannak olyan megvilágosodott tanítók, akik egyszerre több helyen és népnél öltenek testet. Erre a magyar mesékben is vannak félreérthetetlen utalások, például amikor a tanító ilyen szavakkal búcsúzik a megsegített tanítványtól: „Sietek, mert még sok helyen kell segítenem”.

A külső tanítások viszont mindig egy meghatározott nép, nyelv és műveltség kereteiben érvényesülnek, nekünk magyarul, a meséinkben és népi műveltségünkben. A külső tanítások nélkülözhetetlenek, mert saját népünk külső tanításai, azaz őseink, anyanyelvünk és hagyományaink tisztelete az, ami megadja nekünk a lehetőséget, hogy a Belső Ösvénnyel foglalkozzunk.

A Belső Ösvény az emberi élet legnagyobb lehetősége, csak mikor az emberi létbe születünk, akkor tudunk a gyakorlásához eljutni. Emberi létünk lényegi meghatározója pedig az, hogy anyanyelvünk és hagyományaink énünk lényegi részét alkotják, mert segítségükkel öntjük formába létünk alapvető értékeit és ismerjük meg önmagunkat.

Aki önmagát ismeri, ismeri az egész világot, a benne lakó összes lénnyel egyetemben, ezért a Belső Ösvény önmagunk megismerésének az útja. Anyanyelvünk szerepét mindebben jól mutatja a következő: Ha azt mondjuk „világ” „anya” „szív” „nap” akkor ezek a szavak saját létünk, hagyományaink és magyar nyelvünk keretében nyerik el jelentésüket. Amikor valaki azt mondja „anya” akkor ennek a szónak a tartalma az ő személyes élménye az édesanyjáról. Ez a szó olyan töltést és értéket hordoz a kimondója számára, ami csak az övé, és a szíve mélyéig hatol. Ez igaz az anyanyelv minden szavára, és a hagyomány minden darabkájára. Ha viszont, mint magyar emberek, azt mondjuk, hogy „maty” vagy „mother” akkor nem fogjuk ugyanezt átélni, még akkor sem, ha jól beszélünk oroszul vagy angolul, és tökéletesen értjük a szó jelentését.

Aki nem ismeri saját műveltségét, gyökértelenné válik, nem lesz képes formába önteni léte alapvető értékeit, így az értékek elmosódnak, összezavarodnak, nem tudnak kikristályosodni. Az ilyen embernél az egyensúly felborul, az ösztönök, érzések és érzelmek túl nagy jelentőséget nyernek, a megkülönböztető, józan tudás rovására. Elveszti józan ítélőképességét, és vele az önállóságát, ösztönei és érzelmei rabszolgájává válik, és könnyen mások irányítása alá kerül.

Amikor a saját műveltségét nem ismerő ember más műveltségekből átvesz, akkor egyszerűen csak utánoz, így amit átvesz puszta másolat, árnykép lesz. Ezzel becsapja magát, és önmaga hanyatlását, elszegényedését, kiüresedését idézi elő. Ezzel szemben az olyan ember, aki ismeri saját műveltségének igazi értékeit, más műveltségekben is képes lesz az igazi értékeket felismerni, és ha azokat elsajátítja, azzal gazdagítja önmagát, friss erőt merít, és elősegíti önmaga megismerését.

Őseinknek köszönhetjük nyelvünk minden egyes szavát, az ő tudásuk, munkájuk és vérük van minden egyes szóban, mondásban, mesében. Ez vonatkozik nem csak a beszélt nyelv szavaira, hanem a műveltség minden részére, amit már az anyatejjel magunkba szívunk. A megvilágosodáshoz vezető út mindezek tiszteletén keresztül vezet. Őseink, nyelvünk és hagyományaink tiszteletét ezért nem lehet elhagyni vagy megkerülni.

Tudatunk művészhez hasonló:
alkotója minden létbirodalomnak.
Mindezt a sokoldalú tudat teremti.

— Buddha

A természetközeli műveltségek

Kezdettelen idők óta, a világmindenség különböző helyein, számtalan műveltség szívében működött a Belső Ösvény. Földünkön is számos ilyen magasrendű műveltség nyomai maradtak fenn a régi korokból, sőt még napjainkban is találkozhatunk közösségekkel, melyek fenntartják a hagyományt. E műveltségek a megvilágosult társadalom felépítésére törekednek, amihez az út a tudat megtisztításán át vezet. E műveltségek népei összhangban élnek tudatuk belső, igaz természetével, aminek eredményeképpen képesek megtisztítani, tisztán tartani és kiegyensúlyozni a külső természet erőit is. Ez azért lehetséges, mert sem a tudatunk belső, sem pedig a természet külső világa nem áll eredendően semmi másból, mint tökéletesen nyitott és szabad lehetőségekből, amelyeket eredetileg semmi sem korlátoz, és kizárólag rajtunk, mint a jelenségek észlelőin múlik, hogy a végtelen lehetőségekből mi ölt alakot. Teljességgel rajtunk, azaz a tudatunk adottságain és felkészültségén múlik, milyennek teremtjük világunkat a rendelkezésünkre álló, és választásainkat egyáltalán nem akadályozó, megfoghatatlan, szabad, végtelen lehetőségekből.

A természetközeli műveltségű szkíta népek a meg­világosult társadalmat építették. Feljegyzések tanúsítják, hogy ebben több helyütt teljes sikerrel is jártak, úgymint például a közép-ázsiai Sambala és Orgyen országokban, ahol a hagyomány szerint az egész nép elérte a megvilágosodást. – A képünkön látható szkíta süvegek alakja a tibeti lámák szertartási süvegeiben máig fennmaradt.

Tudatunk és a világ szétválaszthatatlan

Tudatunk és a világ szétválaszthatatlan, bensőnk és a külső világ kölcsönösen függ egymástól, és a külső természet rendjének a teremtő ereje a belső természetünk. Döntő jelentősége van ezért annak, hogy tudatunk milyen állapotban van. A zavaros, tisztátalan, görcsös, erőszakos tudat zűrzavaros, szenvedéssel teli világot teremt, ezzel szemben a tiszta, oldott, felszabadult, nyitott, gyengéd tudat világa szabad és boldog lesz, ahol a fő teremtő erő a szeretet. A természetközeli műveltségek ezért mindenek fölé helyezik a tudat természetes állapotát, amely a minden mesterkéltségtől, erőltetettségtől és bonyolítástól mentes természetes, szabad, gyengéd és boldog tudatállapot. Ez tükröződik egész életvitelükben, ennek megvalósítása az egész társadalom legfőbb törekvése.

Ébrenlét, álom és látomás

A Belső Ösvényt követő természetközeli műveltségek emberének valósága nagyban különbözik a mai civilizációnk bonyolításra nevelt emberéétől. Világlátása és tapasztalása alapjában más értékekre épül, és tudatának más képességei fejlesztésére helyez hangsúlyt, mint a racionális gondolkodásra nevelt nyugati ember. Számára az ébrenlét, álom és látomás állapotai nem különülnek el alapvetően, mint ahogy a jelen, múlt, jövő határai is könnyebben átjárhatóak, mert tapasztalatból tudja, hogy álom és ébrenlét, múlt jelen és jövő, sőt még a halál, és az azt követő élmények is mind ugyanannak a saját tudatnak a tapasztalatai. Álmaiban, látomásaiban megvilágosultakkal, istenekkel, szentekkel és ezek közvetítőivel találkozhat, akik szólnak hozzá, tanítást, segítséget adnak neki. Így a mi számunkra oly alapvetően meghatározó tér-idő képzeteitől nem korlátozott tudáshoz és segítséghez is könnyen hozzájuthat. A természetközeli műveltségek szívében ilyen megvilágosult, isteni tudás és tevékenység működik – és mindez a tudat természetéből fakad. A tudat természetszerűleg ilyen adottságokkal rendelkezik.

A szarvas az egyik legfontosabb jelkép az egész szkíta-hun szellemiségben. Számos megvilágosultnak, istennek és tanvédőnek a hátas állata, azaz hordozója. Megvilágosultak, tanító mesterek és istenek veszik magukra alakját, amikor az emberekkel találkoznak. Táltosok hátasa, melyen a felső világokba emelkednek.

Hérodotosz írja a szkíták egy különleges szentéletű népéről, az argippaeanokról:

„Az argippaeanok magas hegyek lábánál élnek. A férfiak és a nők egyaránt kopaszok, lapos orrúak és hosszú állúak. Saját nyelvükön beszélnek. Úgy öltözködnek, mint a szkíták. Egy bizonyos fa gyümölcsének a sűrű, fekete levét isszák, olykor tejjel keverve is. A gyümölcs préselésénél maradt sűrűjéből lepényt készítenek, melyet hús helyett fogyasztanak, mert hazájukban kevés juhot tartanak.

Fa alatt laknak, melyet télire vastag fehér nemezzel borítanak körül, ám nyáron ezt a nemez borítást leszedik (az indián wigwam párhuzama, a jurta egyszerűbb alakja, mely használatát a szkítáknál, hunoknál, mongoloknál és a szibériai népeknél is ismerjük – a ford. jegyzete).

Senki sem bántja ezt a népet, mert szentnek tartják őket. Semmilyen fegyverük sincs. Ha szomszédaik összevesznek, ők megoldják a viszályt, és ha valaki hozzájuk menekül, menedéket élvez minden bántalomtól. E kopasz emberek azt mondják, a szomszédos sziklás hegyekben élőknek olyan a lábuk, mint a kecskéé (a kecske jó hegymászó), a hegyen túl pedig olyan népek laknak, akik az év felét alvással töltik (ez utalás lehet olyan népekre, mint a Ladakban és Zanszkárban élők, akik a rendkívül hideg hosszú telet ma is föld alatti pincékben, vermekben töltik – a ford. jegyzete). A kopasz emberektől keletre az Isszedoniánok (wu-szunok) laknak, míg az északi területek ismeretlenek előttünk.”

Sokan az argippaeanokat a Volgánál élő kalmükök őseinek tartják, Byung-mo Kim, koreai történész viszont ezt írja róluk:

„A kopasz argippaeanok a mai Pazyrikban éltek, az Altáj hegység magasföldjein. A Pazyrikban feltárt későbbi szkíta kultúra utolsó leletei az i. e. III. századból valók. Ebben az időben a buddhizmus terjedt világszerte. Ezért jutottam a feltevésre, hogy az argippaeanok buddhista szerzetesek és szerzetesnők lehettek. Lehetséges, hogy a szkíták elvitték a hírt az Altáj régióból a puszta nomádjaihoz, akik közvetítésével aztán eljutott a Fekete tengerhez, ahol Hérodotosz élt.” ¹

Hérodotosz e fontos feljegyzése egy megvilágosult, szent, békés, erőszakmentes társadalomban élő szkíta népről tudósít bennünket. Leírása alátámasztja a buddhista és a bön hagyományokban őrzött közép- illetve belső-ázsiai megvilágosult birodalmak – Olmo Lungring, Sambala, Orgyen – egykori valóságos létezését. E birodalmakról azt tartják, hogy az egész népük elérte a megvilágosodást.

A Szkíta Bölcs Buddha és a bódhiszattvák első ábrázolásai a szkíta Kusán Birodalom művészetében születtek. A buddhista tan a szkíta-hun népek által lakott Közép- és Belső-Ázsiában gyorsan elterjedt, és több mint évezredes virágzása alatt a szkíta-hun mesterek vitték tovább keletre.

A buddhista tan pártfogói – szkíta előkelők díszes brokát öltözetben – falfestmény buddhista barlangtemplomban – Kizil, Belső-Ázsia – A tanítások nagyszámú támogatóra leltek Közép- és Belső-Ázsiában, így a szerzetesek hamarosan hatalmas buddhista közösségeket alapítottak Turfán, Kucsá, Kasgár, Khotán virágzó műveltségű gazdag városaiban és másutt. Az elkövetkező évszázadokban hatalmas kolostorvárosok épültek, amelyek mára fennmaradt fenséges romjai, számtalan sziklába vájt, gazdagon díszített temploma, valamint a nagy magyar tudós Stein Aurél és mások által felfedezett óriási számú szent könyve a buddhizmus legmagasabb szintű műveltségéről és művészetéről tanúskodik. – Kucsá közelében, Kizilben, több mint háromszáz buddhista templom épült.

¹ Byung-mo Kim, Chairman, Korea Institute of Heritage “Geography” is the Father of History
http://english.historyfoundation.or.kr/data/Newsletterlist/1004_eng/sub01.html

„A világ szentségének megtapasztalása egyet jelent a számtalan jelenségben tükröződő őseredeti bölcsesség felismerésével. Ez a bölcsesség egyszerre ősi és ifjú, és sosem szennyezhetik be vagy
gyöngíthetik meg a világ átmeneti bajai.„
Csögyam Trungpa

A természetközeli műveltségű szkíta népek a megvilágosult társadalmat építették. Feljegyzések tanúsítják, hogy ebben több helyütt teljes sikerrel is jártak, úgymint például a közép-ázsiai Sambala és Orgyen országaiban, ahol a hagyomány szerint az ország egész népe elérte a megvilágosodást. A megvilágosodás elérését szolgálta a világ szentségének szemlélete, amely kiterjedt mind a környezetre, mind a benne élő összes lényre. Szent volt számukra ég-föld, Nap-Hold-csillagok, hegy-völgy, erdő-mező, fű-fa-virág, tó, forrás, folyó, berek, liget, s emellett a természet tele volt különleges szent erőhelyekkel, melyek közül sok ma is ismert. De szentek voltak az állatok is, melyek rendkívüli erőikkel segítették az embert. A megvilágosodás útjának részét alkotta az idő és annak minden eleme, ezt fejezte ki a napi élet és az ünnepek rendje.

Szent volt, és istenek lakóhelye az ember teste, lelke, szelleme, elméje is. Bensőjében istenségek laktak csodás palotákban. A szkíta ember minden tevékenységéhez, alkotó, termelő munkájához a megvilágosultaktól kapott tudást használta, így a világ szentségének felismerését szolgálta minden alkotása, úgymint az egész társadalom felépítése, rendje és működése, a törvények, a közösségi élet és az egyén életének-halálának minden eseményére vonatkozó szokás és szertartás, a házasságok és rokonságok kialakítása, a városok, falvak, sőt az egyes porták és a sátor- illetve házbelsők elrendezése és szertartásos szerepe is.

A tudományok és a művészetek isteni eredete

Őseink a tudományokat és a művészeteket is a megvilágosultaktól kapták, akik amellett, hogy a tudást átadták, megadták a módszereket és a kulcsokat is ahhoz, hogy a folyamatos kapcsolatot fenntarthassák velük, így az ember élvezhette segítségüket és védelmüket, amíg a maga részéről a szent köteléket megtartotta. A földműveléshez és egyéb fontos munkákhoz az isteni útmutatás mellett eszközöket, sőt háziállatokat is kapott az égiektől, akikről ugyanakkor tudta, hogy nem valami távoli mennyországban, hanem saját bensőjének tiszta bölcsesség-erőterében laknak.

A szellemiség mellett a buddhizmus művészete is a szkíta kusán műveltségben öltötte fel későbbi, és a mai napig jellemző alakját. Hozzá fűződik a gandhara művészeti stílus felvirágzása, amely mind a mai napig meghatározó hatást gyakorol a buddhista világ művészetére.

Mily csodálatos!
Minden dolog tökéletes,
pontosan úgy, ahogy van.

— Buddha

Történelem-előtti Belső Ösvény

Hagyományunk felelevenítéséhez nagy segítséget meríthetünk az ősi közép- és belső-ázsiai szellemi hagyományok tanulmányozásából. A tibeti mesterek az ősi szkíta-hun tudás mai letéteményesei. Nemzedékről-nemzedékre átadott élő hagyományukban és rengeteg szent könyvükben a tudást romlatlanul adják át ma is.

Az ősi Közép- és Belső-Ázsiát történelem előtti idők óta benépesítő szkíta-hun népek sokféleképpen érintkeztek egymással: házasság által, politikai szövetségekkel, kereskedelemmel, kulturális eszközökkel, vallási szertartásokkal, fegyveres viszályokkal stb. A népek kialakulásának és kulturális egymásra-hatásának fontos térsége volt a Tárim medence és a mai észak-kelet tibeti Kanszu és Amdo területe, amely ősidőktől kapcsolódott a mai Észak- és Nyugat-Tibet hatalmas, akkoriban a mainál jóval termékenyebb földjén elhelyezkedő Sang-sung Birodalomhoz.

A történelem-előtti bön ²

Bönpo források és D. Ermakov kutatásai felfedik, hogy a sang-sung bön, az ősi kínai wu és a proto-mongol bo murgel mind különböző, rokon ágai voltak ugyanannak a történelem-előtti Belső Ösvénynek, melyet az akkori Belső- és Közép-Ázsia, valamint Európa számos területén élő szkíta-hun népek gyakoroltak.

Ez az ősi szellemi ösvény ma a Szvasztika Bön-ben teljesedik ki, amely számos alapvető hasonlóságot mutat a későbbi buddhizmussal. Első tanítója, a mai Tadzsikisztán és környéke területére tehető közép-ázsiai Olmo Lungring birodalomban született megvilágosult Tönpa Senrab Miwo Buddha volt. Ma is élő hagyománya nemzedékről-nemzedékre száll élő szóbeli átadással amellett, hogy tekintélyes írásos anyaggal is rendelkezik. Nem mai értelemben vett vallás, de nem is sámánisztikus módszerek útja, hanem belső ösvény, amely lényege a belső fejlődés útja, a belső utazás, melynek fő eszköze a meditáció, ugyanúgy, mint a későbbi Szkíta Bölcs Buddha hagyományának. Tartalmazza a belső fejlődésnek a buddhizmus által is leírt lépéseit, a Keskeny Út, a Széles Út és a Gyémánt Út, valamint a Nagy Teljesség tanításait. A bönpo mesterek és a mai kutatók ezért a buddhizmus régebbi hagyományának nevezik, amely egy előző buddhától ered. Napjainkban a tibeti buddhizmus mesterei a bönt a négy nagy tibeti buddhista hagyomány mellett, mint ötödiket ismerik el.

² Az alábbi bekezdés D. Ermakov kutatásaira alapul. Lásd: D. Ermakov: Bo and Bön – Vajra, Kathmandu, 2008

A bön és a magyar táltoshagyomány

Tönpa Senrab Buddha a hagyomány szerint kb. i. e. 17 000-ben született, bár születését egyes mai kutatók az i. e. 1700-as évekre teszik. A bön Belső Ösvénye évezredeken át mélységes hatást gyakorolt egész Eurázsia szellemiségére, s a szkíta-hun népek nem voltak kivételek. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, a szkíta-hun kultúra többi mai örökösével egyetemben mi, magyarok is, a kultúránk mélyebb rétegeiben megtalálható, és egész világlátásunkat, gondolkodásunkat, szellemiségünket, bölcseletünket, a világhoz, a valósághoz, önmagunkhoz és a többi lényhez való viszonyulásunkat ma is meghatározó alapvető értékeket és mintákat ebből a megvilágosodásig elvezető tan- és gyakorlat-rendszerből nyertük. Ez világosan ki is mutatható népi kultúránk különböző elemeiből, például meséinkből és népművészetünkből, valamint táltoshagyományunk máig fennmaradt emlékeiből, melyeket például a Rábaközben őriztek meg. Tudvalevő, hogy a rábaközi táltosok a hagyományukat Büün-nek nevezték, ami további figyelemreméltó kapcsolódást mutat a bönhöz.