Atila kardjának hű másolata a Nemrót Aranykertje Templomban

A Nemrót aranykertje templomban őrzött kard a Bécsben látható Atila kard pontos, felszentelt mása.

A székely hagyomány szerint Atila halála után kardját fia, Csaba királyfi örökölte, aki magával vitte végül keletre, Szkítiába, hogy majd visszatérjen vele, és megmentse népét a veszedelemtől.

A történet egy másik változata úgy tudja, hogy a kardot Árpád fejedelem a honfoglaláskor visszahozta, és az a magyar királyok birtokában volt egészen 1071-ig, amikor egy német krónikás szerint Salamon király anyja, Anasztázia királyné a bajor Ottó hercegnek ajándékozta, abban a reményben, hátha azzal visszaszerzi fia, Salamon számára a magyar trónt.

1794-ig rendelkeznek olyan információkkal a régészek, történészek, hogy a német koronázási jelvényekkel együtt őrizték. 1801-ben pedig Bécsbe szállították. Ma is ott található a hivatalos verzió szerint.

Kardkultusz

A kard ősidők óta fontos jelkép: a kard birtokosát, a harcost, mint a reá bízott személyek és anyagi javak védelmezőjét jeleníti meg. A kardkultusz nyomait már az európai bronzkorban is megtaláljuk, még pedig úgy, hogy a kardot áldozati ajándékként folyóba, mocsárba dobták. Ez a hagyomány maradt fenn a brit-kelta Arthur-mondakörben is, ahol a király legendás Excalibur nevű kardját Arthur halálakor ugyanabba a tóba dobják vissza, ahonnét annak idején felbukkant. Vagy gondolhatunk a japán szamurájkardokat övező már-már áhítatos tiszteletre…

Ám ha a szent kardok kultusza után nyomozunk, nem szükséges ilyen messzire barangolnunk. Kevesen tudják, hogy a Duna magyarországi szakaszában is sok ősi kardot találtak, melyek a szkítáktól vagy a kimmerektől származnak. Erdélyben, különösen Háromszék megyében pedig a székelyek mesélnek kardokról, melyeket pogány őseik egy domb vagy farakás tetejébe szúrtak. Ezt, úgy tartják, a Hadúrnak való áldozat bemutatása követte, amikor is fehér lovat áldoztak.

Atila Szent Kardja

Ebből is látszik, hogy a kardtisztelet végigkíséri a szkíta-hun-székely-magyar történelmet. A mondáinkban szereplő legfontosabb kard azonban nem más, mint magának Atilának a hun uralkodónak az égből kapott fegyvere. Az isteni származású kardról a magyar mondák a következőt mesélik:

Atila a hunok ura már itt a Kárpát-medencében uralkodott, amikor egyszer éjjel, álmában egy ősz öregember lépett be sátrába, s kardot kötött a király derekára. Atila döbbenten látta, hogy ezek után az öreg alakja fénnyé vált, eltűnt, mintha ő maga is csillagfényből lett volna szőve. Ekkor kivonta a kardot, s amint kézbe vette, hirtelen látta az egész Mindenséget: földeket, tengereket, népeket, városokat, seregeket. Amikor pedig megsuhintotta a fegyvert, „az erdők meghajoltak, a tengerek meghasadtak, a városok lánggal égtek, a hadseregek földre hulltak előtte.” (Egy idevágó érdekesség, hogy a hunok közeledtével 447-ben Bizánc falait súlyosan megrongálta egy földrengés. 57 torony dőlt le, és Theodosius császár látva a katonai ellenállás hiábavalóságát, kénytelen volt magas adók mellett azonnal békét kötni.)

Reggel a király összehívta a táltosokat, hogy fejtsék meg az álmát. Torda a legidősebb táltos rögtön kijelentette: az álom jelentése az, hogy Nemrót, a világ első királya, a szkíta királyi ház őse neki adta saját kardját, hogy ezzel vívjon meg a sötétség hatalmát terjesztő Kelet- és Nyugat-Római Birodalommal és a többi néppel, hogy a világot felszabadító uralkodóvá váljon.

Atila kardjának hű másolata

Ám a király erre még csak nem is felelhetett, amikor az őrök egy fiatal pásztorfiút vezettek elébe. Atila megdöbbent, mert a gyerek kezében ugyanolyan kard villogott, mint amilyet álmában látott… A pásztorgyerek elmondta: hajnalban észrevette, hogy egy borjú sántikál, s mikor a vércseppek nyomába eredt, hogy megnézze, mi sebezte fel a lábát, egy kard hegyét látta, amely a földből állt ki. Mikor azonban hozzá akart érni, lángok csaptak ki belőle. A gyerek megrémült, elfutott, majd amikor visszamerészkedett, látta: a kard teljesen kiszabadult a földből. Felvette, s a királyhoz hozta, hiszen gondolta: csak őt illetheti meg ez a csodálatos fegyver.

A táltosok ezt hallva felkiáltottak: „ez az Isten kardja!” Maga Atila kézbe vette a kardot, suhintott vele a négy égtáj irányába, s a következő kinyilatkoztatást tette:

„Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pörölye világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom:
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!”

                   (Arany János: Buda halála)

Isten kardja – magyar népmonda  

A Hadúr ajándéka

Egészen biztos, hogy a király birtokában valóban lehetett egy mágikus ereklye, hiszen erről a hunoknál vendégeskedő bizánci követ, Priszkosz is ír. Az ő művéből idéz egy másik szerző, a jóval később élt gót Jordanes: „Habár Atila már természeténél fogva magasra tört, önbizalmát még jobban növelte Mars kardjának megtalálása, amelyet a szkíta királyok mindig szentnek tartottak. Priszkosz rétor, bizánci történetíró a kard megtalálását úgy írja le, hogy egy pásztor fedezte fel. A kard a földből állt ki, és megsebezte egyik legelő juhának a lábát. Atila a pásztor ajándékát átvéve felkiáltott, hogy Mars kardjával ő az egész világ uralkodójául van rendelve, és ezzel a karddal a harcok fölötti hatalom rá van ruházva.”

A szent kard kettős természete

Atila küldetéstudatát egész életében ez a kard táplálta. A zseniális, karizmatikus uralkodó és hadvezér mélyen hitt benne, hogy azzal, hogy Nemrót átadta neki ezt a fegyvert, az évezredekkel korábban élt szkíta ős tulajdonképpen a hivatását ruházta rá. Ez pedig nem más volt, mint az, hogy Atila is – miként Nemrót – a karddal, mint a fényt megtestesítő szent fegyverrel harcoljon a sötétség és romlás erőit megtestesítő Róma és Bizánc ellen.

Atila a Nemrót Aranykertje Templomban

És ahogyan várható volt, a küldetés végén a kard nem maradhatott itt a Földön. A monda egyik változata szerint Atila temetése éjjelén Nemrót újra eljött, s magához véve a szent fegyvert, visszavitte az égbe.

Mások viszont úgy mesélik, hogy a kardot Atila kedvenc fia, Csaba örökölte, aki apja – a Képes Krónika szerint – százhuszonnégy éves korában bekövetkezett halála, és a birodalma összeomlása után visszavitte Szkítiába, hogy ott a Szkíta tenger vizével megtisztítsa. Itt uralkodott Csaba élete végéig, ezután a kard a fiára, majd annak a fiára szállt.

Végül nem más örökölte meg, mint maga Ügyek vezér, akinek Emese nevű, meddőnek tartott felesége egy csodás álom során egy fiúval megfogant.[1] Egy csodálatosan fénylő, aranytollú mennyei sasmadár áldott állapotba ejtette. Miután „a fiú származását álom jövendölte meg, ezért elnevezték Álmosnak, (Anonymus szerint Emese Ügyek felesége volt, illetve a Képes Krónika szerint Előd vezéré, aki Ögyek, ez Ed, ez Csaba, ez Etele… fia volt).

„Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenhetedik évben, száz évvel Atila király halála után, a nép nyelvén magyarok vagy hunok, latinul pedig ungarusok, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét benyomultak Pannóniába.”[2] Ez isteni frigy gyümölcse, Álmos vezér vezette vissza fejedelemként a magyarokat a Kárpát-medencébe, s mikor a Vereckei-hágónál idős korában meghalt, a szent kard a fiára, Árpádra szállt, így lett az Árpád-házi királyok egyik dinasztikus kincse.

Atila elnyeri az isteni kardot – Nemrót Aranykertje Templom, Tar

Az Atila kardnak e kettős sorsa ráirányítja figyelmünket a szent kard kettős természetére. Létezett az Atila álmában Nemróttól kapott valódi szent kard, és annak földi mása, megtestesülése, amelyet a király a pásztortól kapott. A valódi kard, amelyet csak Atila látott, az ő kezében isteni erővel, hatalommal, természetfeletti adottságokkal rendelkezett. Istenségek kovácsolták az egyetemes szeretet és a mindentudó bölcsesség spirituális, szent finomenergiáiból, illetve maguk az igazságot védelmező istenségek öltöttek benne testet.

Atila történetének belső-ázsiai változataiban (a tibeti Geszár király, illetve a mongol Geszer Kán történetében) ugyanígy a védelmező istenségek öltik magukra a király fegyvereinek alakját, hogy segítsék őt a sötétség erőinek legyőzésében.

Védelmezők egy csoportja vállalta,
hogy ők lesznek az ő kilenc fegyvere.
Geszár fegyvereit nem emberi mesterek alkották meg;
azok megtestesülései voltak a védelmezőknek.
Minthogy a védelmezők fegyver alakját öltötték,
azok a tengerből önkéntelen buktak fel.
Az istenek fogták a fegyvereket,
s elrejtették őket egy hatalmas sziklás hegységben.

A nagy tibeti megvilágosult mester, Karmapa csodás fekete koronája is hasonlóan kettős természetű. A Karmapa hagyományosan a kínai Ming-dinasztia egymást követő császárainak tanítója volt. Amikor az 5. Karmapa, Desin Segpa találkozott a Yongle császárral, a császár odaadása és spirituális megvalósítása révén képes volt érzékelni a Karmapát a Gyémántjogart Tartó Buddha (tib.: Dordzse Csang) nem-anyagi, finomenergia alakjában, fekete koronával a fején. A Karmapa elmagyarázta a császárnak, hogy látta a „Gyémánt Koronát”, a bölcsesség-energia erőterét, amelyet százezer mennyei tündér hajából szőttek, és amely mindig jelen van a Karmapa feje fölött, ám hétköznapi lények nem láthatják. A császár felajánlotta, hogy készíttet egy fizikai másolatot, hogy mások is megkaphassák annak áldását.

Egy drágakövekkel kirakott, csúcsán hatalmas rubinnal díszített koronát készítettek, és ennek átvétele után az 5. Karmapa elindította a Fekete Korona Szertartás hagyományát, amelyet az összes Karmapa inkarnáció, egészen a 16. Karmapa, Rangdzsung Rigpe Dordzséig folytatott.

A szent kard spirituális jelentése

A felülemelkedő tudás kardja

A felülemelkedő tudás kardja hagyományosan egy éles, kétélű kard, amely az elme minden zűrzavarát elvágja. A felülemelkedő tudás maga az értelem, a mindent látó szem, amely az ellentéte annak az énnek, amely saját magát figyeli cselekvés közben. A hős megkülönböztető tudássá alakítja át az énjét, teljes és pontos tudássá, amely mindent lát. A felülemelkedő tudás minden olyan eltévelyedett tudatosságot elvág, amely a legcsekélyebb hajlandóságot mutatja arra, hogy kiszakadjon a világ egységének természetes tapasztalásából, azáltal, hogy elválasztja és egymástól független létezőnek tartja a a szemlélőt és az általa szemlélt dolgokat. Keresztülvágja az egymástól elidegenedett „én és világ”, más szóval az „én és más”, az én-tudat és a tőle függetlenül, önerejükből létező dolgok képzetében gondolkodó tudatot. Ezzel visszatér az egység tapasztalásába, a szakrális világ boldog és szabad erőterébe, a megvilágosult tudat aranykertjébe, ahol a világ dolgait az én-tudat őstudásának és egyetemes szeretetének teremtményeiként, kivetüléseiként éli meg. Ezért van két éle a kard pengéjének, egyszerre vág az én irányába és az én kivetüléseinek az irányába. A hős többé nem tapasztalja meg azt a zavaró érzést, ami az én és a más elkülönítéséből fakad. A hős egyszerűen áthalad az élethelyzeteken, és nincs szüksége arra, hogy ellenőrizze a visszajelzéseket, mert mivel mindent tud, és mindent lát, cselekedetei a bölcsesség és az egyetemes szeretet természetes kifejeződései lesznek.

Akinek ilyen kardja van, az félelemmentes, sérthetetlen, túl van minden kettősségen. Akinek ilyen kardja van, az előtt nincsenek akadályok. Ami a közönséges elme számára akadálynak tűnik, az a Belső Ösvényen haladónak egy megoldandó feladat, próbatétel a megvilágosodás ösvényén.

A felülemelkedő tudást sokféle módon szimbolizálják: könyvként, napként, nyílként, elixírkancsóként, katalizátorként. Az egyik legfőbb szimbóluma a kard. A kardra gondolva talán egy kicsit kényelmetlenül érzi magát az ember. A kard veszélyes lehet, és ha nem bánunk vele megfelelően, megsérülhetünk. Tehát a felülemelkedő tudás kardként való ábrázolása fenyegető tudásra utal.

Miért fenyegető a felülemelkedő tudás? Azért, mert a felülemelkedő tudás az az eszköz, amellyel a természetes felszabadult tudat megfoghatatlan végtelenségét érzékeljük, és így aláássa a valóságérzetünkre és a világképünkre ráerőltetett, mélyen bevésődött szokásaink korlátait. A természetes tudat végtelenségének és mélységének megnyílása megköveteli, hogy teljesen elengedjük az öndédelgető szűklátókörűséget és az önragaszkodást, hazug biztonságérzetünk támaszait.

A felülemelkedő tudás élessége számos szinten hat. A hétköznapi értelemben a felülemelkedő tudás az észlelés és a kíváncsiság élesítését jelenti. Amint az életünket éljük, különösen pedig amint egy szellemi útra lépünk, folyamatosan kérdéseket teszünk fel. Mindig igyekszünk megértésre jutni. Ahelyett, hogy csak elfogadnánk a felszínes megértést, mélyen gondolkodunk, és megkérdezzük: „Mit értek valójában? Van bármi értelme ennek az egésznek?” A felülemelkedő tudás a kreatív kétely természetével rendelkezik – nem fogad el dolgokat, dogmákat, pusztán tekintély vagy hallomás alapján, hanem folyamatosan mélyebbre ás.

Az élesség mellett a kardoknak hegyes hegyük van, és képesek átszúrni. A felülemelkedő tudás hegyes kardja mindenféle téveszmét, önámítást, hamis megértést és hamis nézetet átszúr. A felülemelkedő tudás átszúró tulajdonsága hirtelen és közvetlen. Meglepetésként ér. Lehet, hogy egy új gyakorló vagy, aki felfedezi a belső ösvényt, tanulmányozza ezeket az érdekes új dolgokat, és elkezdi a meditáció gyakorlását. Hirtelen a felülemelkedő tudás rád tör, és úgy érzed, átszúrt. Elkaptak. A felülemelkedő tudás tetten ért a tetted során, legyen szó önzőségről, felfuvalkodottságról, önámításról vagy hazugságról. A felülemelkedő tudás a hazugság-mentes zóna. Amikor megpróbálunk eltávolodni a dolgok közvetlen valóságától, célponttá válunk a felülemelkedő tudás átszúró tulajdonsága számára.

Tekinthetünk erre egyfajta figyelmeztetésként is: amint valaki rálép a belső útra, és elkezdi a meditáció gyakorlását és az ösvény tanulmányozását, kezébe veszi a felülemelkedő tudás kardját. Most, hogy birtokában van ennek az éles fegyvernek, amely átszúr és elvág mindenféle ego-túrát, foglalkoznia kell vele. Minél több tudatosságot fejleszt, annál erőteljesebben vág a felülemelkedő tudás kardja.

A felülemelkedő tudás kardjának nemcsak egy, hanem két éle van. Ez egy kétélű kard, mindkét oldala éles, így amikor felülemelkedő tudást villantasz, az két irányba vág. Amikor átvágod a csalást, egyidejűleg az egység tapasztalásától elidegenedett énedet, és annak kapaszkodóit is levágod vele. Így maradsz te sehol, pontosabban sehol sem ragadsz meg, semmibe sem ragadsz bele. Szabad vagy.


[1]       Forrás: Ferenczi István: Bodrogszentesi mondák és legendák. Miskolc 1981.
Erőss Diána: Királyaink varázserejű fegyverei. – Hihetetlen magazin különszám 2013. október-november.
Rádi Anita-Sólyom Márk: Bodrogszentesi legendák: Atila kardja. Felvidék.hu/ múltidéző 2015.10.20. (Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)

[2] Képes Krónika