Gautama Buddha „a szkíta bölcs” és az indiai filozófia[1]

Gautama Buddha ‘a felébredett’ néven ismert leginkább. Másik egyedi mellékneve, Sákjamuni ‘a szkíta bölcs’, idegenként jelöli meg őt, aki Északnyugat-Indiából vagy Közép-Ázsiából származott, olyan területekről, amelyekről ismert, hogy a szkíták, szkíta-médek és az őket követő rokon népek uralma alatt álltak. Egyetlen más indiai filozófus sem rendelkezik olyan melléknévvel, amely őt külföldiként jelölné. (Ugyanez igaz Görögországban a szkíta Anacharsziszra).

A hagyomány szerint Gautama fiatal hercegként elhagyta otthonát, és a kelet-indiai Magadhába vándorolt, ahol „felébredt”, vagyis „megvilágosodott”. Ezt követően tanított élete hátralévő részében. Tanításai gyökeresen különböznek mindattól, amit előtte Görögországban, Szkítiában, Perzsiában, Indiában vagy Kínában ismertek. Széles körben úgy tartják, hogy az ő élete jelenti a történelem kezdetét Indiában.

Gautama egy olyan logikai ismeretelméleti rendszert fejt ki, amely tagadja az olyan kritérium létezését, amely az egymással szemben álló abszolút állítások vagy „nézetek” – ellentétpárok, mint az Igazság vs. Hamisság, Becsületesség vs. Tisztességtelenség stb. – között döntene vagy ítélkezne. Alapvető tanításai az etikáról szólnak, különösen a boldogság vagy a kiegyensúlyozottság problémájáról. Ennek megoldása szigorú személyes testi-lelki gyakorlatot igényel. Egyáltalán nem beszél metafizikai témákról – mint például az istenség vagy a túlvilág –, sem a természetes, fizikai világról. Az ő központi tanítása minden dharmának – gondolataink és érzelmeink fogalmi világának, etikai „dolgainak” vagy alkotóelemeinek – a Trilakszana „három jellemzője” néven ismert:

Minden alkotóelem (1) „mulandó”, minden alkotóelem (2) „tökéletlen”, és minden alkotóelem (3) „eredendő identitás nélküli”.

E tanításról szóló legkorábbi keltezésű tanúságtételünk egy idézet a görög filozófustól, Pyrrhotól, aki két évig, Kr. e. 327 és 325 között Nagy Sándorral együtt Indiában tartózkodott. Pyrrho görög változata fordított sorrendben adja meg a hármat: minden etikai „dolog” eredendő azonosság nélkül való (anatman), tökéletlen (duhkha), és nem állandó (anitya). Következésképpen – teszi hozzá – nem lehet abszolút különbség igaz és hamis között. A Trilakszanából logikusan levezethető egyéb tanítások közé tartozik, hogy ne legyenek nézeteink vagy hiedelmeink (az abszolútumokról), és ne válasszuk egyik oldalt sem egy vitában sem (az abszolútumok alapján). A Trilakszana meditációjának ki nem mondott, de logikusan elvárt és tapasztalatból ismert közvetett eredménye a megszabadulás az elfogultságtól, és a felülemelkedés a zavaros tudat kettősségekre alapuló világán. Ez más szóval a „túlnan” (nirvána) felébredett állapotának a  megtapasztalása, amely szó a szenvedélyek lángolásának, és az egyéb korlátolt, zavaros tudatállapotoknak a kialvására, és ennek eredményeként a zavaroktól megszabadult természetes lét nyugalmára és szabadságára utal.

A századok során Gautama tanításai átalakultak azzá, amit ma buddhizmus néven ismerünk, egy széles körben elterjedt gazdag és mélységes belső ösvénnyé, de a buddhista gyakorlat (meditáció) fő célja mind a mai napig a Trilakszana, a három jellemző egymáshoz kapcsolódó felismeréseinek segítségével a valóság természetének a mély megértése.


[1]Ez az írás kivonatokat tartalmaz Christopher I. Beckwith: The Scythian Empire című könyvéből